Szabadúszó életforma

Éppen befejezem a posztot!

 

Szabadúszónak lenni nagyon romantikusan hangzik, de egyrészt nem való mindenkinek, másrészt ennek az éremnek is két oldala van, természetesen. Van egy barátom, aki például tökéletesen elégedett az alkalmazotti léttel: “Levikém, bemegyek reggel, megcsinálom amit mondanak, aztán amikor szól a duda, kiesik minden a kezemből és már ott se vagyok…”

Nos, bevallom, néha jólesne ez nekem is… Az esetek többségében viszont nagyon is tisztában vagyok azzal, milyen arany életem van. A saját nézőpontomból, természetesen…

Nézzük hát, milyen szabadúszónak lenni:

  • Nincs főnök – illetve dehogy nincs, Te magad vagy a főnök! Minden döntést neked kell meghoznod, minden felelősséget neked kell vállalnod! Hogy ez rossz, vagy jó, az egyén függő, én szeretem, mert ha van egy ötletem, megvalósíthatom akkor is, ha csak én látok benne fantáziát. Ha valamit elhibázok, akkor meg legalább tudom, kinek a hibája volt! Rengeteget lehet így tanulni, fejlődni! A pofára eséstől meg nem kell félni, minél többször következik be, annál többet tanulsz és annál jobb leszel tőle!
  • Nincs időbeosztás – sokak számára ez egy csapda, mert azt hiszik, még rengeteg idejük van, aztán a határidő előtt jön a kapkodás, az összecsapott munka és az elégedetlen megrendelő. Hosszú távon nagyon nem kifizetődő. Én etéren szerencsés vagyok, mert eléggé munkaholista vagyok alapjáraton is, ráadásul imádom amit csinálok, így nálam inkább azzal adódnak bajok, hogy néha pihenjek is.
  • Nincs fizetés – ez se egyszerű, ha hozzászoktál, hogy minden hónapban jön a havi fix! Itt nincs fix, csak az, amiért megdolgozol.  Akár az is előfordulhat, hogy a többszörösét megkeresed annak, ami a fizetésed volt korábban, akár az is, hogy alig van bevételed és csak vegetálsz hetekig, itt minden rajtad múlik, én ezt szeretem! Jobb esetben, mert sajnos néha az is előfordulhat, hogy valaki nem fizet, vagy mondjuk csak 1-2 hónap múlva!
  • Nincs munka – vagy legalábbis nem alapvetés, ahogy egy munkahelyen. Itt neked kell munkát szerezni, megrendelőkre vadászni, vagy annyira jónak lenni, hogy egyfolytában mindenki téged akarjon.

Életforma – azt hiszem szabadúszóként a legfontosabb, hogy valaki a hivatását, a szenvedélyét űzze. Ha úgy kéne ideülnöm a géphez reggelente, hogy nem szeretem amit csinálok, kereshetnék bármennyi pénzt, minden nap egy küzdelem lenne és akkor valószínüleg az időbesztással és a határidőkkel is nagyobb gondban lennék. Ha van egy saját vállalkozásod, az némi költői túlzással a saját gyereked, folyamatos felügyeletet igényel! Jómagam reggel hétkor kelek, 2 órás ebédszünettel, 2-3 órás vacsora szünettel este 10-11-ig dolgozom, aztán még megnézek néhány oktató videót, hogy a következő film jobb legyen mint az előző…

Váltás – Ha azon gondolkozol, hogy alkalmazottból inkább szabadúszóvá válj, mindenképpen azt javaslom, először másodállásban próbáld ki! Lesz egy kemény időszak, mikor le leszel terhelve rendesen, de látni fogod, hogy lenne-e annyi megbízás, hogy elengedd a mentőhálót, és kilépj a melóhelyről. Vagy, hogy tetszik-e ez az egész egyáltalán… Én konkrétan úgy lettem szabadúszó, hogy egy olyan dologgal kezdtem foglalkozni, amiben nulla tapasztalatom volt! Két és fél év alatt eljutottam arra a szintre, – még egyszer mondom, nulláról – hogy kiléphettem a munkahelyemről! Ha Te abban válnál szabadúszóvá, amiben már jelenleg is dolgozol, pár hónap alatt (természetesen iparág függő) felépíthetsz akkora renomét, ügyfélkört, hogy kiléphetsz!

És kik a Digitális Nomádok?

Ők is szabadúszók, akik annyira szerencsések, hogy a munkájukhoz semmi más nem kell, csak laptop és internet! Gyorsan megint megjegyzem, ez is romantikusabban hangzik, mint valójában, ugyanis minden igaz rá, amit korábban felsoroltam, de ha belegondolsz, hogy Balin, egy tengerparti apartmanban ébredsz reggel, ránézel a laptopra, aztán az óceánon szörfözőkre, vagy kirándulókra, netán a medencében pancsoló cimborákra, mit választasz?

Koh Samui egyik strandján… Kamera nélkül sehova!!! 🙂

De mondok mást is! Van kedved végignyálazni néhány tonnányi dokumentumot arról, melyik országban hogyan dolgozhatsz legálisan, hol csinálj céget, hova és hogyan adózz? Milliónyi olyan dolog van, amit egy cégnél elintéz a főnök, a HR-es, a könyvelő, amit szabadúszóként majd neked kell végigrágnod, ráadásul vagy munka helyett, vagy előtte, utána. Szóval nem minden fű olyan zöld, mint amilyennek látszik…

Remélem elég tárgyilagos voltam, és adtam elég információt, ha épp azon hezitálsz, szabadúszóvá válj, de egyik irányba se szeretnék lökni senkit! Azért hangsúlyoztam az elején, hogy van akinek ez való, és van akinek nem, mert tényleg így van! Jóllehet, én magam boldogabb vagyok mint valaha, vannak azért néha nehéz napok, hetek, hullámvölgyek. A legnagyobb változás amit észrevettem magamon, hogy akadályokat már csak akkor látok, ha ott tornyosulnak előttem, amúgy csak lehetőségeket látok mindenütt és nem keveset duzzogok azon, hogy nincs időm minden lehetőséget megragadni, kipróbálni! Úgy érzem ebben az életformában teljesedhetek ki igazán, életem egyik legjobb döntésének bizonyult, hogy ezt az utat választottam!

Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, nyugodtan kommentelj, vagy akár írj privát üzenetet, azért csináltam ezt a blogot, hogy másokat inspiráljak és segítselek! Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnátok, azt is írjátok meg, szívesen osztom az észt bármiről… 😀

Mondom sehova! 🙂 Erdélyben, szilveszterkor

 

 

Reklámok

ÚJ CÉLOK

Bizony bizony, új célok! A régieket majdnem teljesen elértem, bár a passzív jövedelmek generálásával vannak még problémáim, de ennek fényében az új célok leginkább ebben a témakörben csoportosulnak.

Először azonban lássuk, mit írtam le 3 évvel ezelőtt:

Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Tulajdonképpen nagyon jól fogalmaztam, hisz óvatos voltam a “határidőkkel”, mostanra azonban éhes lettem, éhes a sikerre, amiből már tapasztaltam az elmúlt időszakban. Az első és második tétel abszolút pipa, főállásban filmezek és outdoor túrákat vezetek, hozzátéve gyorsan, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, de szerencsére azt is nagyon élvezem, király érzés megcsinálni valamit, amit korábban nem tudtam! Az iskolában sokat tettek azért, hogy megutáljuk a tanulást, de ha olyasvalamit tanulsz, ami érdekel, amit szeretsz, az egy teljesen más dimenzió! Az is kikristályosodott az elmúlt időszakban, hogy a passzív jövedelem nagyon jól hangzik ugyan, de távolról sem arról van szó, hogy elültetem a pénztermő fát és onnantól semmit sem kell csinálni. Az viszont nyilvánvalóan nem mindegy, hogy valaki mennyi és milyen munkával keresi a pénzét. Én két lehetőséget láttam az elmúlt időszakban:

Megtanulsz valamit, ami nagyon trendi és felfelé ívelő, mint pl. webshopot üzemeltetni. Ez már ma is óriási biznisz, de számos tanulmány szerint az elkövetkezendő években tovább bővül majd a piac, egyre több üzlet lesz online. Világviszonylatban beszélek, nem Magyarországról. Ma már fillérekből össze lehet, hozni egy ilyet, de ne felejtsétek el, bár egy csomó mindent lehet automatizálni, önműködő sose lesz! Ha nulláról kezded, eleinte rengeteget kell foglalkozni vele, míg megtanulod hogy is kell csinálni, aztán felépíted, befuttatod. Ezután jöhet a szabadság része, amikor már csak napi pár órát (vagy annyit se) kell vele foglalkozni, de végleg sose hagyhatod magára, mert elavul, kimegy a divatból a terméked, vagy maga a weboldal stb…

A szenvedélyeddel foglalkozol. Sokunknak van hobbija, szenvedélye, amit imád csinálni, amire az összes pénzét költi, amibe úgy bele tud feledkezni, hogy órák múlva azt veszi észre, lement a nap… vagy épp feljött… Az én véleményem az, a mai világban már bármivel lehet pénzt keresni, csak nem mindig könnyű megtalálni a piacot. De mindennek van! Gondoljatok bele! Biztos jártatok már úgy, hogy egy piacon, plázában sétálva láttatok egy terméket, amiről nem hittétek el, hogy tényleg látjátok és tényleg pénzt kérnek érte. Nos, elárulom, ha nem lenne aki megveszi, nem gyártanák… Ha elkezded valamibe igazán beleásni magad, olyan közegbe járni, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz, olyan lehetőségeket fogsz találni, amire egymagad sose jöttél volna rá!

A végén azért zárójelben megjegyzem, a fent említett két út (valószínüleg) nem mindenki számára járható, különbözőek vagyunk, van, aki jobban szereti, ha bemegy egy irodába, megmondják neki, hogy mit csináljon, ledolgozza az idejét és kilépve a munkából nem is gondol rá másnap kezdésig. Tény, az általam preferált két út teljesen más életforma, sokkal szabadabb és ezáltal bizonytalanabb is, de Te, aki olvasol, valószínüleg azért teszed, mert változtatni szeretnél az életeden.

Jómagam egyébként a korábban említett két út közül mindkettőt választom, az elmúl három évben a szenvedélyemen, a filmezésen dolgoztam nagyon sokat, s most ehhez szeretném hozzátenni a másik opciót is, pénzt keresni online (nem webshopot csinálok 🙂 ). Az idei célom tehát:

Az online pénzkereseti rendszereimet felépíteni.

Egy következő bejegyzésben majd kifejtem jobban, mi is az én online utam! Addig is, ha éppen új életet szeretnétek kezdeni, és ráértek (36 percet), nézzétek meg az előadásomról készült videót, amit ebben a témában tartottam a tavalyi Járatlan Utakon Fesztiválon. Ha kérdésetek van, nyugodtan kommenteljetek, vagy akár adjatok tippet, milyen téma érdekelne Titeket!

POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

ÚJ ÉV ÚJ REMÉNYEK

Rég nem jelentkeztem, tudom, de több oka is van. December közepe táján gondolkoztam rajta, hogy ideje lenne egy évértékelő bejegyzést írnom, de aztán máshogy alakult. Voltam egy fesztiválon, ahol egy rakás utazó volt összezárva egy helyen, s össze is ismerkedtem egyikükkel, akivel nekem kellett… 🙂

Egy motoros fickóról van szó, aki “projekt-motorozással” foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy kitalál valami érdekeset, az évek alatt felépített kapcsolatrendszere által szervál némi támogatást (főként felszerelés formájában), aztán elmegy a kalandra, fotózik, él, túlél, kalandozik, majd hazatérés után ír róla egy cikket, amit megpróbál eladni újságoknak. Etéren és motorozás terén is sokkal tapasztaltabb nálam, kétség sem fér hozzá, viszont személyemben egy olyan emberre talált, aki képes vele tartani (reméljük) hegyen-völgyön át, s mindezt fel is tudja venni és egy filmet tud készíteni az útról. Vannak ennél összetettebb tervei is, melyekben szívesen lennék partner, de ezekről nem beszélek (hisz az ő ötletei), max majd ha alakulnak. Mindenesetre úgy gondolom mindketten segíthetünk a másiknak az előrelépésben. Talán mondanom sem kell, ez felvillanyozott rendesen, alig várom, hogy enyhüljön az idő és elővehessem a motort 🙂

Aztán mikor már szinte éreztem a bejgli illatát, kaptam egy mailt, ami tovább szélesítette a mosolyt az arcomon, ugyanis egy szilveszteri Torockó-túrára kellett beugranom túravezetőnek. 180-as pulzussal rohantam a főnökömhöz, hogy elenged-e, s miután rábólintott, red-bull nélkül is szárnyaltam örömömben. Ilyen évvel a hátam mögött és egy még durvábbal előttem, már igazán rámfért a karácsonyi semmittevés. Talán gyerekkoromban éreztem jól magam ennyire karácsonykor, az utóbbi években főleg a rohanás miatt nem tudtam igazán élvezni az ünnepeket, most nagyon jól alakult minden. Arról nem is beszélve, hogy azzal a tudattal mentem haza, hogy utána egyenesen Torockóra megyek szilveszterezni.

Túravezetőként! Ez volt a következő tétel a terveimben. Hihetetlen büszkeséggel töltött el túravezetőként felszállni a buszra, s bár a világot ezzel még nem váltottam meg, ez is csak egy újabb bizonyíték számomra, hogy a kezemben van a sorsom. Egy újabb célt értem el, egy újabb lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz. Jelentem, már csak 2 év, hogy végére érjek ennek a blognak, és elérjem a legfontosabb vágyamat, az általam elképzelt szabadságot. Akkor majd kitalálok valami új irányt, új célt, de addig is, élvezem az utat, ahogy Torockón is tettem.

Elképesztő élmény volt, sok szempontból. Egyrészt életemben először vettem részt egy úton túravezetőként, ami jár némi felelősséggel, megkíván némi felkészülést, ráadásul a szilveszeri buliba nekem kellett életet lehelnem. Na, ez a része ment a legnehezebben, nem vagyok egy sztár típusú kölök, nem igazán szoktam a társaság középpontja lenni, itt meg azt kellett csinálni. Nem is ment teljesen zökkenőmentesen, de végül jól sült el a buli, úgy érzem, meghát azért vissza is jelezgették. Az erőfeszítéseimet pedig kétséget kizáróan értékelték is. Érdekes módon másik két estén nem kellett a társaság közepének lennem, valahogy mégis az lettem. Ebből csak az egyiket mesélem, mert már így is mindjárt elfogy a papír… 😀 Utolsó, hazaindulás előtti esténken a kocsmában beszélgettünk, és valahogy arra terelődött a szó, hogy ki is vagyok én, honnan jövök és hova tartok. Elmeséltem hát az elmúlt néhány évemet attól a perctől, hogy darabokra hullott az életem, odáig, hogy újjáépítettem magam, túravezető lettem és a jövőbe tekintek. Azt hiszem még soha (vagy legalábbis nagyon kevésszer) fordult elő az életemben, hogy emberek ilyen kíváncsisággal a szemükben, szó nélkül hallgatnak engem. Ezek szerint eddig sok érdekeset nem mondhattam… 😀

Így léptem hát az óévből 2015-be, még végig sem gondoltam az egyiket, máris nyakamon a másik, dehát nagy célokat tűztem, s rövid határidőket, repül az idő, de már nem nyomtalanul, a boldogság karcolja arcomra a mosolyráncokat, én pedig csak álmodok és soha fel nem ébredek!

CSODA

Tudjátok kicsoda Miklós Edit? Az sem baj, ha nem. Ezt az Eurosport egyikt újságírója, Székely Dávid írta róla:

“Amikor a 2011-es világbajnokságon a Magyar Sí Szövetség illetékesei mondták, hogy Miklós Edit világ- és olimpiai bajnok akar lenne alpesi síben, bevallom mosolyogtam egy nagyot magamban. Mert persze, kellenek a célok, az életnek csak ambíciókkal együtt van értelme, de a legjobb, ha azoknak a realitásokhoz is van közük.

Aztán jött a 2014-es téli olimpia, az a fantasztikus lesiklás, és a hetedik hely. Ha nem ilyen magas rajtszámmal kell indulnia – ha nem kell újrakezdenie a FIS pontjainak gyűjtését azok után, hogy magyar színekben kezdett el versenyezni – nem kizárt, hogy most egy magyar olimpiai érmes alpesi síző lenne.”

Gondolom, nem Dávid volt az egyetlen aki nevetett rajta, akkoriban valószínüleg én sem tettem volna mást. Azonban az emberi hit, akarat, állhatatosság és alkalmazkodó képesség egy olyan tényezőegyüttes, ami csodákra képes, ezt már én is tapasztalgatom. Merthogy mit tartunk csodának? Azokat a dolgokat, amiket eddigi tapasztalataink, esetleg mások tapaszalatai alapján megmagyarázni nem tudunk. Azt, ha egy magyar lány egy téli olimpián 7. helyet ér el.

Kicsit több mint egy éve, sokaknak meséltem frissen kitűzött céljaimról, és éreztem rajtuk, belül ők is megmosolyognak engem. Azóta történt velem sok minden, céljaimhoz sokkal közelebb kerültem, és most már nem mosolyognak rajtam, én pedig egyre magabiztosabb vagyok. Sokszor megkaptam azt is, hogy milyen szerencsés vagyok. Hát, ezen csak mosolyogni tudok, bevallom. Véleményem szerint ugyanis a szerencse egyfajta jutalom. Azt az ember nem a két szép szeméért kapja, azért is megdolgozik, mint a leadott kilókért, vagy felszedett izmokért, a megtanult versekért, vagy az előléptetésért. Csak ez is a megmagyarázhatatlan kategóriába tartozik, mert két esemény között nem látjuk az ok-okozati összefüggést, tehát az nem lehet érdem, csak szerencse.

Az idei évet némi túlzással végigutaztam, ingyen. Voltam hótalpazni Ausztriában, nyaraltam Monacoban, Provence-ban, túráztam az Alpokban, a Dolomitokban, eveztem Montenegróban bringáztam az Isztrián. Szerencsés vagyok.

Az összes utam előtti hetekben napi 18 órát dolgoztam, hogy el tudjak utazni, majd ott egy kamerával rohangásztam fel, s alá egyfolytában, el is neveztek zergelábúnak. Minden út után hetekig napi 18 órát dolgoztam, hogy utolérjem magam, és egy film is készüljön az útról. Szerencsés vagyok?

 

Nagyon szerencsésnek érzem magam. Végre az vagyok, aki lenni akarok, kezembe vettem a sorsom, sikeres lettem és boldog! És ez nem csoda!