Izlandi geogiccs (4. rész)

A Myvatn környékének felfedezése után, másnap még északabbra indultunk, Húsavik városába, ami jelentős halászkikötő a mai napig. Emelett ugyancsak jelentős bálnales központ, számos cég indítja innen hajóit, melyek manapság már nem ölik, csak követik ezeket a fenséges állatokat. Tengeribetegeknek sajnos tabu ez a program, volt olyan utasunk idén, aki rápróbált, mivel úgy gondolta, megéri neki a szenvedés a látványért cserébe, hát szegényemnek végül csak a mosdó látványa adatott meg, így hiába próbálkozott, csak kidobta a jegy árát… illetve lehúzta… Én 3. alkalommal voltam már ezen a programon, minden alkalommal láttunk is bálnát, sőt, idén az egyik alkalommal az is elhagyta a számat, ennél már csak akkor tudok jobb felvételeket csinálni, ha az egyik beugrik a hajóba… Gondolom, azt már most érződik, hogy abszolút ajánlom a programot, ilyen különleges állatokkal nem minden nap találozik az ember, ilyen szituációkat nem szabad kihagyni, mégha drága is, mert utólag biztos, hogy csak bánja az ember.

Tipp 1.: A bálnales előtt ne reggelizz/ebédelj be túlságosan, mert jártam úgy én is, hogy rendesen felkavarodott a gyomrom még úgy is, hogy én bírok mindenféle járművet, zuhanást, repülést, hullámvasutat…

Nagyon-nagyon ritka, hogy még a szájukat is megmutatják!

Húsavik kikötője

Ezzel azért fagyosabb lehet a bálna nézegetés…

Jól áll nekem a bálnales ruha, igaz?

Mi is egy ehhez hasonló hajóval leskelődtünk!

A les után útba vettük Egilstadtirt, s út közben igyekeztünk a lehető legtöbb látnivalónál megállni, például olyan helyen is, ahol lehet lundákat fotózni… Ez mondjuk nem a legkönnyeb feladat, mert ahol igazán jó lundázós hely van, azok általában le vannak zárva, lévén a lundák csak költeni jönnek a szárazföldre, ők jobb szeretnek amúgy a tengeren/óceánon élni… Ha szeretnél lundát látni, azért nem lehetetlen, ha fotózni is szeretnéd, akkor mindenképp javaslok egy teleobjektívet magaddal vinni, mert igazán közel nem lehet hozzájuk jutni.

Sok kicsi lunda fészkelődik

Ahol lunda van, ott általában sirály is, ez épp egy fióka

Még csak dél körül jártunk, de már túl voltunk egy bálnalesen, meg egy lunda és sirály lesen is, s hogy maradjunk az állatos vonalon, a következő megállónk esetében egy állat nyomát tekintettük meg, az Ásbyrgi-kanyont. A legenda szerint Odin isten nyoclábú lova hagyta maga mögött a patkó alakú sziklaszurdokot. A függőleges, vulkanikus eredetű sziklafalak szinte körbefogják a hatalmas kanyon mélyén futó patakot. Bevallom, ez a hely is olyan, amit szívem szerint inkább felülről néznék meg, bár az is nagyon látványos, ahogy az ember fölé tornyosul a fal, az itt található kis tó pedig egyenesen romantikus… ugye?

Szinte még érzem Odin lovának a szagát is! 😀

Elképesztően tornyosulnak ezek a falak még az erdő fölé is!

A kanyon után még két vízesést ejtettünk útba, mindkettő monumentális, elképesztő gigász, ők a Hafragilsfoss és a Dettifoss, utóbbihoz ráadásul úgy igazán oda is lehet menni, ott érzi az ember igazán, hogy mekkora ereje van, még a víz zaja is olyan erős, hogy nem lehet beszélgetni mellette… Ez újfent két olyan látnivaló, amelyekről sokat nem érdemes beszélni, inkább megmutatom őket!

Ehhez sajna nem lehet közel menni, de innen is elképesztő!

A Dettifosshoz viszont oda lehet menni!

Felhívnám a figyelmet az arányokra és a vízpárára egyaránt…

Egyszer hallanotok is kell!

Egilstadtirba megérkezve elfoglaltuk a szállásunkat, ha erre jártok nektek is javaslom, a tó mellett is meg lehet szállni és éjfél környékén (júliusban) ilyen naplamanetéket lehet látni! A város egyébként a keleti partvidék központjának tekinthető, noha nem az óceánparton fekszik, épp ennek köszönheti, hogy fontos településsé nőtte ki magát, lévén a parti településeket telente sokszor elvágja az időjárás a külvilágtól, konkrétan van, aki onnan inkább elmenekül télire, annyira zordá tudnak válni a körülmények! De arról a kis településről, ahol ezt mesélte nekem egy helyi, majd a következő bejegyzésben beszélek!

Egy naplementét nem kell magyarázni, igaz… 🙂


Reklámok

Szabadúszó életforma

Éppen befejezem a posztot!

 

Szabadúszónak lenni nagyon romantikusan hangzik, de egyrészt nem való mindenkinek, másrészt ennek az éremnek is két oldala van, természetesen. Van egy barátom, aki például tökéletesen elégedett az alkalmazotti léttel: “Levikém, bemegyek reggel, megcsinálom amit mondanak, aztán amikor szól a duda, kiesik minden a kezemből és már ott se vagyok…”

Nos, bevallom, néha jólesne ez nekem is… Az esetek többségében viszont nagyon is tisztában vagyok azzal, milyen arany életem van. A saját nézőpontomból, természetesen…

Nézzük hát, milyen szabadúszónak lenni:

  • Nincs főnök – illetve dehogy nincs, Te magad vagy a főnök! Minden döntést neked kell meghoznod, minden felelősséget neked kell vállalnod! Hogy ez rossz, vagy jó, az egyén függő, én szeretem, mert ha van egy ötletem, megvalósíthatom akkor is, ha csak én látok benne fantáziát. Ha valamit elhibázok, akkor meg legalább tudom, kinek a hibája volt! Rengeteget lehet így tanulni, fejlődni! A pofára eséstől meg nem kell félni, minél többször következik be, annál többet tanulsz és annál jobb leszel tőle!
  • Nincs időbeosztás – sokak számára ez egy csapda, mert azt hiszik, még rengeteg idejük van, aztán a határidő előtt jön a kapkodás, az összecsapott munka és az elégedetlen megrendelő. Hosszú távon nagyon nem kifizetődő. Én etéren szerencsés vagyok, mert eléggé munkaholista vagyok alapjáraton is, ráadásul imádom amit csinálok, így nálam inkább azzal adódnak bajok, hogy néha pihenjek is.
  • Nincs fizetés – ez se egyszerű, ha hozzászoktál, hogy minden hónapban jön a havi fix! Itt nincs fix, csak az, amiért megdolgozol.  Akár az is előfordulhat, hogy a többszörösét megkeresed annak, ami a fizetésed volt korábban, akár az is, hogy alig van bevételed és csak vegetálsz hetekig, itt minden rajtad múlik, én ezt szeretem! Jobb esetben, mert sajnos néha az is előfordulhat, hogy valaki nem fizet, vagy mondjuk csak 1-2 hónap múlva!
  • Nincs munka – vagy legalábbis nem alapvetés, ahogy egy munkahelyen. Itt neked kell munkát szerezni, megrendelőkre vadászni, vagy annyira jónak lenni, hogy egyfolytában mindenki téged akarjon.

Életforma – azt hiszem szabadúszóként a legfontosabb, hogy valaki a hivatását, a szenvedélyét űzze. Ha úgy kéne ideülnöm a géphez reggelente, hogy nem szeretem amit csinálok, kereshetnék bármennyi pénzt, minden nap egy küzdelem lenne és akkor valószínüleg az időbesztással és a határidőkkel is nagyobb gondban lennék. Ha van egy saját vállalkozásod, az némi költői túlzással a saját gyereked, folyamatos felügyeletet igényel! Jómagam reggel hétkor kelek, 2 órás ebédszünettel, 2-3 órás vacsora szünettel este 10-11-ig dolgozom, aztán még megnézek néhány oktató videót, hogy a következő film jobb legyen mint az előző…

Váltás – Ha azon gondolkozol, hogy alkalmazottból inkább szabadúszóvá válj, mindenképpen azt javaslom, először másodállásban próbáld ki! Lesz egy kemény időszak, mikor le leszel terhelve rendesen, de látni fogod, hogy lenne-e annyi megbízás, hogy elengedd a mentőhálót, és kilépj a melóhelyről. Vagy, hogy tetszik-e ez az egész egyáltalán… Én konkrétan úgy lettem szabadúszó, hogy egy olyan dologgal kezdtem foglalkozni, amiben nulla tapasztalatom volt! Két és fél év alatt eljutottam arra a szintre, – még egyszer mondom, nulláról – hogy kiléphettem a munkahelyemről! Ha Te abban válnál szabadúszóvá, amiben már jelenleg is dolgozol, pár hónap alatt (természetesen iparág függő) felépíthetsz akkora renomét, ügyfélkört, hogy kiléphetsz!

És kik a Digitális Nomádok?

Ők is szabadúszók, akik annyira szerencsések, hogy a munkájukhoz semmi más nem kell, csak laptop és internet! Gyorsan megint megjegyzem, ez is romantikusabban hangzik, mint valójában, ugyanis minden igaz rá, amit korábban felsoroltam, de ha belegondolsz, hogy Balin, egy tengerparti apartmanban ébredsz reggel, ránézel a laptopra, aztán az óceánon szörfözőkre, vagy kirándulókra, netán a medencében pancsoló cimborákra, mit választasz?

Koh Samui egyik strandján… Kamera nélkül sehova!!! 🙂

De mondok mást is! Van kedved végignyálazni néhány tonnányi dokumentumot arról, melyik országban hogyan dolgozhatsz legálisan, hol csinálj céget, hova és hogyan adózz? Milliónyi olyan dolog van, amit egy cégnél elintéz a főnök, a HR-es, a könyvelő, amit szabadúszóként majd neked kell végigrágnod, ráadásul vagy munka helyett, vagy előtte, utána. Szóval nem minden fű olyan zöld, mint amilyennek látszik…

Remélem elég tárgyilagos voltam, és adtam elég információt, ha épp azon hezitálsz, szabadúszóvá válj, de egyik irányba se szeretnék lökni senkit! Azért hangsúlyoztam az elején, hogy van akinek ez való, és van akinek nem, mert tényleg így van! Jóllehet, én magam boldogabb vagyok mint valaha, vannak azért néha nehéz napok, hetek, hullámvölgyek. A legnagyobb változás amit észrevettem magamon, hogy akadályokat már csak akkor látok, ha ott tornyosulnak előttem, amúgy csak lehetőségeket látok mindenütt és nem keveset duzzogok azon, hogy nincs időm minden lehetőséget megragadni, kipróbálni! Úgy érzem ebben az életformában teljesedhetek ki igazán, életem egyik legjobb döntésének bizonyult, hogy ezt az utat választottam!

Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, nyugodtan kommentelj, vagy akár írj privát üzenetet, azért csináltam ezt a blogot, hogy másokat inspiráljak és segítselek! Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnátok, azt is írjátok meg, szívesen osztom az észt bármiről… 😀

Mondom sehova! 🙂 Erdélyben, szilveszterkor

 

 

ÚJ CÉLOK

Bizony bizony, új célok! A régieket majdnem teljesen elértem, bár a passzív jövedelmek generálásával vannak még problémáim, de ennek fényében az új célok leginkább ebben a témakörben csoportosulnak.

Először azonban lássuk, mit írtam le 3 évvel ezelőtt:

Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Tulajdonképpen nagyon jól fogalmaztam, hisz óvatos voltam a “határidőkkel”, mostanra azonban éhes lettem, éhes a sikerre, amiből már tapasztaltam az elmúlt időszakban. Az első és második tétel abszolút pipa, főállásban filmezek és outdoor túrákat vezetek, hozzátéve gyorsan, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, de szerencsére azt is nagyon élvezem, király érzés megcsinálni valamit, amit korábban nem tudtam! Az iskolában sokat tettek azért, hogy megutáljuk a tanulást, de ha olyasvalamit tanulsz, ami érdekel, amit szeretsz, az egy teljesen más dimenzió! Az is kikristályosodott az elmúlt időszakban, hogy a passzív jövedelem nagyon jól hangzik ugyan, de távolról sem arról van szó, hogy elültetem a pénztermő fát és onnantól semmit sem kell csinálni. Az viszont nyilvánvalóan nem mindegy, hogy valaki mennyi és milyen munkával keresi a pénzét. Én két lehetőséget láttam az elmúlt időszakban:

Megtanulsz valamit, ami nagyon trendi és felfelé ívelő, mint pl. webshopot üzemeltetni. Ez már ma is óriási biznisz, de számos tanulmány szerint az elkövetkezendő években tovább bővül majd a piac, egyre több üzlet lesz online. Világviszonylatban beszélek, nem Magyarországról. Ma már fillérekből össze lehet, hozni egy ilyet, de ne felejtsétek el, bár egy csomó mindent lehet automatizálni, önműködő sose lesz! Ha nulláról kezded, eleinte rengeteget kell foglalkozni vele, míg megtanulod hogy is kell csinálni, aztán felépíted, befuttatod. Ezután jöhet a szabadság része, amikor már csak napi pár órát (vagy annyit se) kell vele foglalkozni, de végleg sose hagyhatod magára, mert elavul, kimegy a divatból a terméked, vagy maga a weboldal stb…

A szenvedélyeddel foglalkozol. Sokunknak van hobbija, szenvedélye, amit imád csinálni, amire az összes pénzét költi, amibe úgy bele tud feledkezni, hogy órák múlva azt veszi észre, lement a nap… vagy épp feljött… Az én véleményem az, a mai világban már bármivel lehet pénzt keresni, csak nem mindig könnyű megtalálni a piacot. De mindennek van! Gondoljatok bele! Biztos jártatok már úgy, hogy egy piacon, plázában sétálva láttatok egy terméket, amiről nem hittétek el, hogy tényleg látjátok és tényleg pénzt kérnek érte. Nos, elárulom, ha nem lenne aki megveszi, nem gyártanák… Ha elkezded valamibe igazán beleásni magad, olyan közegbe járni, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz, olyan lehetőségeket fogsz találni, amire egymagad sose jöttél volna rá!

A végén azért zárójelben megjegyzem, a fent említett két út (valószínüleg) nem mindenki számára járható, különbözőek vagyunk, van, aki jobban szereti, ha bemegy egy irodába, megmondják neki, hogy mit csináljon, ledolgozza az idejét és kilépve a munkából nem is gondol rá másnap kezdésig. Tény, az általam preferált két út teljesen más életforma, sokkal szabadabb és ezáltal bizonytalanabb is, de Te, aki olvasol, valószínüleg azért teszed, mert változtatni szeretnél az életeden.

Jómagam egyébként a korábban említett két út közül mindkettőt választom, az elmúl három évben a szenvedélyemen, a filmezésen dolgoztam nagyon sokat, s most ehhez szeretném hozzátenni a másik opciót is, pénzt keresni online (nem webshopot csinálok 🙂 ). Az idei célom tehát:

Az online pénzkereseti rendszereimet felépíteni.

Egy következő bejegyzésben majd kifejtem jobban, mi is az én online utam! Addig is, ha éppen új életet szeretnétek kezdeni, és ráértek (36 percet), nézzétek meg az előadásomról készült videót, amit ebben a témában tartottam a tavalyi Járatlan Utakon Fesztiválon. Ha kérdésetek van, nyugodtan kommenteljetek, vagy akár adjatok tippet, milyen téma érdekelne Titeket!

POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

NAGY UTAZÁS

A karácsonyi időszak egészen hasonlított arra, amire vágytam évek óta, szeretetben telt, nem dolgoztam, az időmet a szerelmemmel, a családommal és a barátaimmal tölthettem. Még sok ilyet! 🙂

Ebből kifolyólag nem is nagyon volt miről írni, azóta viszont tovább lendült az idő kereke, egy újabb álmom valósul meg, két és fél hónapig fogok Dél-Kelet Ázsiában utazgatni, egészen pontosan Thaiföldet és Malajziát látogatom meg, a többi meg majd alakul. Egy hónap meló, aztán másfél hónap szabadság, ekkor fog Johanna is csatlakozni hozzám! (Meg mint azóta kiderült, Miro barátom is!) Ennek köszönhetően a blog egy kicsit utazós bloggá fog vedleni erre az időszakra, igyekezni fogok minél sűrűbben írni az ottani tapasztalataimról, illetve próbálok majd természetesen videókat is csinálni, amiket majd a facebook oldalamon láthattok, aztán ha visszatértem, terveim szerint egy viszonylag komolyabb filmes beszámolót is összevágok majd, de erről úgyis tudni fogtok! 🙂

A múlt év óriási lépés volt számomra, nagyjából célba értem, egész évben nem volt más dolgom, mint utazni (túrákat vezetni) és filmezni. Elképesztően izgalmas, eseménydús és király év volt, s már most látom, hogy az idei még olyanabb lesz! Igaz, még el se kezdődött, már hulla fáradt vagyok, reggeltől estig készültünk az útra, közben igyekeztem mindent úgy otthagyni, hogy ne káoszba kelljen hazamenni, mindemellett pedig filmeket is vagdostam folyamatosan! Jut eszembe, ha van kedvetek, kövessetek a youtube-on is, mostanában viszonylag gyakran tudtunk újabb anyagokat feltölteni, illetve reményeim szerint most még minőségibb filmeket fogunk készíteni!

Ezt a posztot még otthon kezdtem el, gondoltam majd az első napokban befejezem és posztolom, hát mindjárt a 3. napom behalt a laptopom kijelzője, mostanra sikerült áthidalni a problémát (egy hdmi kábellel és egy hdmi bemenettel rendelkező tv-vel a jelenlegi hotelünkben…) Mondhatnám, hogy visszanyalt a fagyi, hisz ilyen esetekben másoknak mindig azt mondogatom, ahh, ugyan, az csak pénz (mmint a tönkrement laptop), de bevallom, ez most engem is érzékenyen érintett. 2-3 nap után aztán sikerült túltennem magam a dolgon, és mint látjátok, végül a megoldást is megtaláltam, ezzel bizonyítva, hogy tényleg kár időt pazarolni a kesergésre. A megoldás mindig ott van a közelünkben, csak észre kell venni. Nem tudom az elkövetkezendő hetekben mikor, és mennyit leszek olyan helyen, ahol lesz lapostv, de igyekszem minél gyakrabban beszámolni az itteni kalandozásainkról!

HOGYAN LELI MEG ÖNMAGÁT AZ EMBER FIA?

Hogyan leli meg önmagát az ember? Ezt a kérdést szegezte nekem az mstandmsg blog, hisz úgy fest, én megtaláltam. A napokban egy barátommal ugyanezen témában beszélgettünk, bár vele általában inkább vitatkozunk, konszenzusra ritkán jutunk. Diskurzusunk arra mindenképp jó volt, hogy realizáljam, igazán jó recept nincs arra, hol keressük önmagunkat, hisz minden ember máshogy gondolkozik, mások a tapasztalatai, vágyai. Néhány dologban azonban biztos vagyok.

Boldogságunk egyik legfontosabb alapköve, hogy önmagunk legyünk.

Határozott meggyőződésem, hogy még az eddigi párkapcsolataim bukásának egyik felelőse is az volt, hogy én nem én voltam, hanem valaki, akinek lennem kellett mások szemében. Emiatt pedig rendkívül frusztrált voltam, ráadásul leginkább tudat alatt, magam sem tudtam, mi nem jó. Önmagunk meglelése azonban nagyon kemény küzdelem, ha egyedül lennénk egy szigeten, se lenne egyszerű, nemhogy azon társadalmi elvárások között, melyek a legnagyobb akadályokat gördítik elénk. Szerintem.

Gyerekkorunktól fogva úgy növünk fel, megtanítják nekünk milyennek kell lennünk. Tudjátok, jó jegyek, érettségi, diploma, jó állás, házasság, gyerek, szép autó, nagy ház. Ez a normális. És ha Te nem így csinálod, akkor nem vagy normális. És ami nem normális, az ROSSZ.

Ez a tézis minden ember legnagyobb ellensége, hisz sokakban ott motoszkál, jó így nekem, ezt akarom? De nem tér le a társadalom által kitaposott ösvényről, mert az nem lenne normális…

10253088_10208000202823562_1267644523_o

Ez volt az első képem, amiről azt hittem jó fotó…

Azt pedig nem szabad elfelejteni, ha imádsz valamit, azt jól fogod csinálni, mestere leszel. Ha bárminek a világon mestere vagy, azt megfizetik. Vastagon. Akár asztalos az illető, akár jogász.

Vannak szerencsések, akik már nagyon fiatalon megtalálják az útjukat, másoknak (mint nekem) sok időbe telik rálelni a saját ösvényükre.

A legfontosabb azonban, hogy kutassunk szüntelenül. Kutassuk önmagunkat, vágyainkat, azt, amiben örömünket leljük.

Jómagam számtalan hobbit, munkát, könyvet fogyasztottam el, rengeteget álmodoztam, vágyakoztam, mire ideértem. Két és fél éve értem révbe, ami azóta történik velem, remek első fejezet egy önéletrajzi regényhez. A kulcs azonban az előtte eltelt 30 év volt. 30 év, míg rájöttem, mit kell tennem. Filmezni és fotózni. Először nagyjából 12 éves korom környékén lobbant fel bennem a vágy, kértem is a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy fényképezőgépet. Akkoriban még nem volt digitális technika, jóval drágább mulatság volt fotózni, mint napjainkban. Mikor végre fotózni kezdtem, egy nap simán csináltam 500 képet, gondoljatok bele, mi pénz lett volna az 36-os tekercsekből… Szóval végül nem kaptam fényképezőgépet. Néhány évvel később, már a gimiben, indult egy fotó-videó szakkör, melyre azonnal jelentkeztem. A szakkör vezetőjének azonban nem voltam szimpatikus (fociztam akkoriban, csak egy renitens huligán voltam a szemében), így nem vett be a csoportba. Újabb néhány év elteltével dolgozni kezdtem, lett saját keresetem, és már elterjedtek a digitális gépek is, így vettem magamnak egy belépő szintű, de viszonylag komolyabb gépet. Rettentően élveztem a fotózást, egész napokat képes voltam a városban kóvájogni, és csinálni képek ezreit. Néhány jó fotó sikerült csak, elárulom. Időközben lett egy kapcsolatom, ami kezdett komolyra fordulni, és hát a lány nem igazán szerette, hogy fotózom, inkább arra vágyott a fotózásra szánt időt is töltsem vele, megjegyzem, néha teljesen jogosan.

Ezt egy közös nyaraláson készítettem, mikor szerelmesen kellett volna andalognom.

Ezt egy közös nyaraláson készítettem, mikor szerelmesen kellett volna andalognom.

Végül azonban szakítás lett a komoly kapcsolatból, a körülöttem felépült kis élet meg semmivé vált. Padlót fogtam, nagyon szenvedtem, édesanyám pedig mindenáron segíteni akart, megfűzött, menjünk el együtt nyaralni. Szerencsémre anyukám nagyon kalandvágyó, fiatalos csaj 🙂 és minden akciódús fakultatív lehetőségre beneveztünk. Egy ilyen programon jött a nagy fordulat.

Dzsip-szafarin voltunk, hetvennel suhantunk az erdőben a fák között, az utasok azt se tudták mibe kapaszkodjanak, én meg a plató tetején álltam, fél kézzel kapaszkodtam, a másikkal meg fotóztam. EZ VOLT AZ A PILLANAT. Sok olyan emberről olvastam, hallottam, láttam filmet, akik hozzám hasonlóképp, szinte varázsütésre lelték meg ÖNMAGUKAT. Mindannyian vissza tudják idézni azt a pillanatot, mikor életük motorjában az összes fogaskerék a helyére kattant.

1039768_10201345513060477_1352430022_o

Ezt a képet csináltam abban a PILLANATBAN.

A pillanat után már csak azt vártam, mikor érünk végre vissza a szállodába, hogy az internetre cuppanhassak, és felkutassam, mit kell tennem ahhoz, hogy másnaptól ez legyen az életem. Azóta ez az életem. Épp most zárult le az első fejezetem, mert nemrégiben felmondtam, s az utolsó hónapomat töltöm jelenlegi állásomban, 15 nap múlva teljes mértékig abból fogok megélni, amire úgy tűnik, hivatott vagyok. Némileg filozofikus eszmefuttatással zárom mondandómat mindezekkel kapcsolatban. Néha eszembe jut, mi lett volna ha… Ha mondjuk megkapom az első gépem már gyerekként. Jesszus, már hol tarthatnék. Vagy épp nem… Lehet, hogy az a sok csalódás, eltávolodás pont ahhoz kellett, hogy most ennyire elszántan, mindenáron ezt akarjam csinálni. Megtanultam szenvedélyesen küzdeni és megtanultam szenvedni, hogy most igazán értékelhessem, hogy azt csinálhatom ami boldoggá tesz.

12381125_10208000247344675_1718562364_o

Itt tartok most. Ilyen fotókat csinálok, ilyen helyeken járok.

 

VÉGE.

Nem bírtam tovább, a testem feladta.

Najó, ez így kissé drasztikusan hangzik, ennyire nem rossz a helyzet. Tény, a szervezetem szólt, ideje visszavenni. Épp egy éjszakai forgatásra készültem elő, lényegében egy egész napot azzal töltöttem, hogy pakolásztam a cuccom, töltögettem az akksikat, formáztam a kártyákat, elvégeztem néhány kísérletet a vágóprogramban, s estére kezdtem érezni, nem vagyok jól. Szívem szerint lemondtam volna a forgatást, de nem akartam megszivatni másik öt embert, aki úgy szervezte a szombat estéjét, hogy velem töltse… Széjjelfagyoskodtam az estét, kabátban voltam szinte végig (a többiek pólóban leginkább), másnap mértem a lázam, 40,5 volt. Szóval ágynak dőltem úgy rendesen. Mivel a fekvésen kívül képtelen voltam másra, volt időm elgondolkozni a dolgaimon. Több nagy okosság is eszembe jutott, a legfontosabb, hogy nincs az a munka, nincs annyi pénz, amiért érdemes lenne tönkremennem. Szóval a jelenlegi életvitelemet fel kell adjam. Amíg volt egy főállásom és egy mellékállásom még képes voltam menedzselni a dolgokat, most már viszont két főállásról beszélhetek nyugodt szívvel. Így hát megszületett az elhatározás, hogy felmondok a vendéglátós munkahelyemen végre. A szüleim kissé aggódnak, de majd rájönnek, nincs miért, ezen a héten minden nap felhívott valaki valami munkával. Egy túravezető kollégám levetítette az egyik filmemet egy egyesületnél ahol dolgozik, ott egyből elkérték az elérhetőségemet, hogy felkérjenek több film elkészítésére is. Egy másik megrendelőm akinek a napokban adtam le egy filmet, felhívott, hogy köszöni szépen a filmet, szeretne újabb megbízást adni, most meg fotózni kéne neki. Egy másik ismerősöm egy januári forgatás kapcsán hívott, neki még egy másik filmmel is tartozom, szóval áááá… Totál el vagyok havazva. Erre jött ma egy olyan telefonhívás, amitől majdnem felugrottam a felsőszomszédhoz örömömben. És egy kis lecke, hogy is működnek a dolgok. Néhány hete bevállaltam egy rendezvény filmezését, lényegében aprópénzért, mert alapítvány szervezte, nincs lóvéjuk. Húztam a számat rá, mert ha már nincs életem, legalább pénzem legyen… Végül persze erre is igent mondtam. Ott megismerkedtem egy hölggyel, akinek a mai telefonhívást köszönhetem. KÖSZÖNÖM! Szeretne megismerkedni velem egy producer, akinek ha eléggé tetszem (és a munkám), akkor visz operatőrködni egy síelős műsorba… (Most ugrottam mégegyet 🙂 ) Erről álmodtam, ilyen életre vágytam. Két dolgot kell majd egyszerre csinálni amit imádok. Síelni és filmezni… KÖSZÖNÖM!

Mikor jobban lettem, bementem újra dolgozni. Beléptem és ott ült mindkét főnököm egy asztalnál, ezt jelnek tekintettem. Kértem őket, hogy beszéljünk, odaültem, és felmondtam. Az ott nagyon hirtelen szitu volt, kissé meggondolatlannak is éreztem utána magam, viszont rettentően megkönnyebbültem később. Az az igazság, hogy nincs veszítenivalóm. Ha nem jönnek be a számításaim, még mindig bármikor visszaállhatok egy pultba. Persze erre nem lesz szükség, de nincs miért aggódni. Sőt! A profi filmes csapat akiket mostantól csak Borbrádörsz néven fogok emlegetni, már most is sokszor hívott melózni én meg kénytelen voltam nemet mondani, ami kurvára ciki (mivel “bekönyörögtem” magam hozzájuk és azóta kb. 2-szer voltam forgatni nekik). De nem aggódom, velük épp azért szeretnék annyira dolgozni, mert amellett, hogy szakmailag nagyjából 8848 méterrel vannak fölöttem, emberileg is nagyon jó fejek, Zolival asszem nagyon egy hullámhosszon vagyunk, Petivel meg még nem nagyon dolgoztam, de eddig megnyilvánulásaiból arra következtetek, vele sem lesz nehéz együtt forgatni.

leviörül

Boldogság van!

Hát ennyi. Befejeztünk egy újabb fejezetet (nem én és a hangok, én és TI 🙂 ), háromból kettő pipa. A kezdetekkor 3 célt fogalmaztam meg, az első volt, hogy hozzon pénzt a filmezés. Ezt már elértem, jó ideje csurran cseppen valami. Most a másodikat is kipipáltam, főállássá fajult a dolog. 2 és fél év alatt. Szerintetetek mennyi idő kell a harmadikhoz?

 

 

SZÁMVETÉS

Még egy éve se írom a blogot, mégis úgy érzem, itt az ideje számot vetnem veletek, nektek!

Először is, nézzük, milyen célokat tűztem ki a kezdetekkor:

1. Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Hát igen, az első célt elértem! Mostanra eljutottam oda, hogy be-beesnek fizetős melók, pénzért is vágok már filmeket!! Tegnap ráadásul ránéztem az egyik fotóárusító weboldalra, ahová régebben töltöttem fel képeket, és meglepve tapasztaltam, hogy még ott is kerestem kőkemény 2,80 dollárt 😀 Még úgy is, hogy néhány feltöltött kép után abbahagytam az egészet, mert láttam, hogy sajnos a fotóim egyáltalán nem ütik meg a kívánt szintet, elsősorban az elavult fényképezőgépem miatt. Na mindegy, mindenesetre jót nevettem az összegen, meg azon, hogy azért csak működni fog ez is, hosszútávon.

Azon elképzelésem is abszolút bevált, hogy lesznek olyan melók, amik megdobbantják a szívem, mint az utazás, vagy a sportok és lesznek olyanok is, amik nem a szívemhez legközelebb álló témák, de ha azokból jön a bevételem, hát szívesen csinálom. A legtöbb bizalomra épp ez ad okot, lényegében minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Vannak sikerek, csalódások, nehéz napok, de szinte minden úgy, ahogy vártam.

2. Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Ide tájolom magam most. 2015 legfontosabb szakmai küldetése számomra, hogy lassan átcsoportosítsam erőforrásaimat és beindítsam a saját vállalkozásomat, amivel biztos jövedelmet termelek. Mindazonáltal már most látok annyira előre, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen van már megbeszélve néhány fizetős filmem, ráadásul túravezetői pályafutásom is kezd körvonalazódni, mindezeket kell nagyon hatékonyan és minőségileg végeznem, hogy további lehetőségeket hozzanak magukkal. Küzdöttem sokat tavaly, ám még csak most jön a java, rendkívüli év áll előttem. Úgy érzem, az már beigazolódott, hogy jó úton járok, van tehetségem ahhoz, amit imádok csinálni és ez nyerő párosítás. Sokat kell még tanulnom, kétség sem fér hozzá, mind szakmai, mind önmenedzselés terén, valamint üzleti dolgokban is képeznem kell magam, de megkérdőjelezhetetlen, hogy van értelme ezekbe energiát fektetnem.

3. Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Ez már a 2016-os év projektje lesz számomra, legrosszabb esetben. Jelen helyzetemben azt sem tartom kizártnak, hogy előbb bekövetkezik, mint gondolom, de aggódnom emiatt egyáltalán nem kell. A tavalyi céljaimat is úgy értem el, hogy nem láttam magam előtt az utat teljes valójában és hosszában, csak tettem a dolgom és mindig az aktuális feladatokra koncentráltam. Ha tudod mit akarsz elérni, és elvégzed érte a napi feladataidat, az élet megoldja a többit, gyakran ezüsttálcán kínálja a lehetőségeket.

Itt tartok hát most, minden a terveim szerint alakul, s ahogy az előző posztban is írtam, már csak két év, és a blogom (és persze az életem) beteljesíti önmagát és remélem ezáltal sok embernek adok hitet, hogy kövesse az álmát, higgyen magában, és soha ne adja fel. Sokszor jött már szembe az a mondás, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, és most már én is értem. Ennek a kulcsa, hogy azt csinálom amit imádok, és néhány kivételtől eltekintve nagyon élvezem a kis karrierem: mikor egy hegyen rohangászok a kameráimmal, vagy ülök a gép előtt és alkotok, vagy amikor jön egy üzenet, hogy: jaaaj, de jó a film, úgy visszamennék. Ha pedig elérem a célom, az utam véget ér, és már nem lesz mit élvezni. Akkor majd új célom lesz és új utam, de azt is nagyon fogom élvezni, hisz az a lényeg! 😉

MEGKÖNNYEBBÜLÉS

Méghozzá nagy megkönnyebbülés. Túl vagyok azon a beszélgetésen, ami számomra nagyon fontos volt a jövőm szempontjából. Említettem már, hogy a jövőmet nem a jelenlegi munkahelyemen képzelem el, és végre a főnökömmel is megbeszéltem, nagyjából milyen formában fogunk tudni elválni. Eddig is igyekeztem nem felégetni a hidakat magam mögött, és a mostani munkaadóim pláne megérdemlik, hogy kultúráltan tegyem most is, eddig sem terveztem másképp, de most, hogy meg is beszéltük nagyjából hogy tervezem a jövőm, nagy kő esett le a szívemről. Nagyon szerencsés vagyok, hogy támogatnak, nyugodtan sütögethetem a saját pecsenyémet is, nem gördítenek akadályokat elém, bár úgy gondolom, ezért a szerencséért is megdolgoztam, hiszen mindig lelkiismeretesen végeztem a munkám. Ráadásul a téli szezon a kezemre játszik, kissé átalakul a nyitvatartásunk, így egy picivel több szabadidőm lesz, terveim szerint időben be tudom fejezni a filmeket, amiket még év végéig el kell készítsek, ráadásul annyi a dolgom, hogy most már azt mondhatom, ha valaki filmet akar velem készítettni, ingyen már nem megy… juppijé!

A napokban egy újabb filmem is elkészül, egy tatai futóversenyen voltunk forgatni egy barátommal, örülök, hogy ez a film is majdnem kész. Aztán pedig nekieshetek a Barakás reklámfilmnek, amit a Reel Rock-on fognak vetíteni, na oda olyat akarok összerakni, ami után végre én is tetten érhetem magamon a fejlődést, ugyanis szinte minden filmem után kapok vállveregetéseket, hogy látják rajtam a fejlődést, amit csak én nem látok. Ez így van jól, én nyilván nem látom úgy, hisz napi szinten foglalkozom vele, de jó lenne most már, ha én magam is csettinthetnék, ejj ez jó lett…

Időközben pedig már egy újabb útra készülök, via ferrátázni megyek hétvégén, nagyon várom, újabb kihívás, de nagyon nehéz lesz, két napom lesz annyi anyagot felvenni, amiből egy faya filmet tudok készíteni, ami azért hegymászás közben nem lesz egyszerű feladat. Panaszkodni persze megintcsak nincs okom, az egyik hajtóanyagom a kihívás, minél nagyobb annál több energia szabadul fel bennem, meglesz ez is!

SZENVEDÉLY

Szerintem az önmegvalósítás egyik alapja, hogy azzal foglalkozzunk, amit szeretünk. Ha az embernek van egy állása (ami csak egy állás, nem a szenvedélye) valószínüleg azért dolgozik, hogy legyen pénze a szenvedélyére… Ebből kiindulva miért pazarolnánk el az időnket, ahelyett, hogy pénzt keresnénk azzal, amit imádunk csinálni…

Azt gondolom, ez az első lépcsőfok.

Persze 18-20 évesen nagyon kevesen olyan szerencsések, hogy már megtalálták, mi az, amivel életük végéig tudnak foglalkozni. Sokunknak ez csak sokkal később jön el, de ezzel úgysem tudunk mit kezdeni, inkább csak örülni kell, ha végre megvan a végcél. Cél nélkül nem is tudsz menni affelé! (a célok az egészségre is jótékony hatással vannak!!!) Én is az utóbbi kategóriába esem, kb. 30 éves koromra kristályosodott ki, mivel is fogok foglalkozni az elkövetkezendő években. Visszagondolva persze könnyű okosnak lenni, nálam is számos jele volt annak korábban is, hogy a vizuális dolgok (fotó, videó) nagyon érdekelnek, de korábban nem volt meg az erőm hozzá, hogy mindenáron véghez vigyem a céljaimat.

Visszatérve a lényegre: ha megvan mit szeretnénk csinálni, már “csak” csinálni kell… Ez pedig nagyon-nagyon nehéz, ezzel tisztában vagyok, sok dologba kezdtem már, amit aztán végül feladtam. Mostanra azonban már magam is rájöttem (vagy csak most találtam meg a valódi szenvedélyem), hogy sohasem szabad feladni az álmainkat. Ezt már bizonyára Ti is sokszor hallottátok, talán mondtátok is másnak, de manapság annyira könnyű belesüppedni a szürke hétköznapokba, hogy az félelmetes. Ha elég korán rájössz, mi életed valódi mozgatórugója, sok időt spórolhatsz, és a nagybetűs életbe lépve egyből azon az úton indulhatsz el, ami a boldogságodhoz vezet. Ha később jössz rá (mint én), hogy rossz autópályán haladsz, sokat kell tenni érte, hogy megtaláld a felhajtót a saját pályádra. Bármelyik helyzetben is vagy, érezd magad szerencsésnek. Mégpedig azért mert a sorsod a saját kezedben van. Mielőtt pedig kifogások fogalmazódnának meg benned ezzel kapcsolatban, gondold azért végig. Nem azt mondom, hogy könnyű lesz, de akkor is a kezedben van! Én heti 60 órát dolgozom a munkahelyemen és emellett az összes szabadidőmet igyekszem a jövőm építésének szentelni. Nem néztem meg egy mozifilmet hónapok óta, se sorozatot, nem is játszottam a kedvenc online játékommal egy éve, de ez idő alatt rájöttem, hogy nem is fontosak egyáltalán… Főleg, ha az életem van a mérleg másik serpenyőjében! Máskülönben meg sokkal több örömöt okoz minden egyes apró siker amit a céljaim érdekében elérek. Így hát amióta megtaláltam az utam, minden egyes nap foglalkozom a kis dolgaimmal még munka után. Van hogy csak pár órát, máskor éjszakába nyúlóan, de bármilyen fáradt is vagyok, már jól az eszembe véstem, hogy az életem a tét.

 

Ha még nem találtad meg a szenvedélyed, fantáziálj egy picit. Képzeld el, mit tennél, ha nyernél 1-2 milliárdot a lottón, és soha többé nem kéne a pénz miatt aggódnod. Gondold végig miket szeretsz csinálni, és kapcsold össze ezeket a dolgokat, hogy kitaláld egyik érdekében, hogy tudsz pénzt csinálni a másikkal.

Én nagyon szeretek fotózni, videózni, imádok sportolni, és utazni. Az én receptem, hogy fotózással, filmkészítés okán minél több extrém sportot kipróbálhassak, és utazhassak.

(Ez az alapkoncepcióm, ami majd menet közben változhat, új lehetőségek vihetnek más irányba. A lényeg, hogy élvezzem amit csinálok, és Te is!)

 

Végezetül, hogy miről is beszélek, egy nálam tapasztaltabb, sikeresebb ember megfogalmazásában: