POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

Reklámok

FLOW

Tudjátok mi az? Én már tapasztalgatom. Egy könyvet is elkezdtem olvasni róla, de kezdjük az elején.

Néhány hete elég szar passzban voltam, megint betemetett a meló, főként az a fajta, amit kevésbé szeretek. Megint nem jutott idő a pihenésre sem, kezdtem befordulni. Azt is elfelejtettem, milyen jó lesz, mikor elérem a céljaimat és megváltom a világom. Úgy éreztem szar van a palacsintában, pedig nem volt… Szóval a lehető legjobbkor, kaptam egy üzenetet egy régi ismerőstől, aki  végül ajánlott egy könyvet.

Eleve az ismerős személye is érdekes, a szüleimet leszámítva az egyik legmeghatározóbb ember az életemben. Nem mindig úgy, ahogy szerettem volna, de végeredményben neki köszönhetem, hogy most boldog vagyok, és egy hatalmas csalódás porából, a boldogság várát építettem. Tudom, kurvára giccsesen hangzik, de jól érzékelteti a jelenlegi lelki állapotomat. Arra is jó példa, hogy az élet nem mindig úgy oldja meg a dolgokat ahogy mi szeretnénk, aztán évekkel később visszatekintve, rájövünk, mi, miért történt úgy. Most sem beszéltünk hónapok óta, mégis a legeslegjobb pillanatban, egycsapásra visszatett a helyes útra. Ezúton is köszönöm! 🙂

De elég a szentimentalizmusból, vissza a lényegre. A könyvet még nem olvastam végig, de nem is azt akarom szummázni, egoista vagyok, azért írok én-blogot, hogy az én szempontomból, meg magamról mesélhessek 😛

Röviden, a flow élményt olyan tevékenységgel érhetjük el, amely kihívást jelent számunkra, de nem lehetetlent (bár számomra nincs lehetetlen, csak kevés idő… 😀 ). Cselekvésünk ilyenkor annyira koncentrált, hogy megszűnik a külvilág, teljes mértékig a feladatra koncentrálunk, és elmerülünk a pillanatban. A feladat elvégzése után pedig pozitív érzések árasztanak el minket, meg persze sikerélmény, legyen az egy hegy megmászása, valaminek a megtanulása, vagy egy filmem elkészülte. Az elmúlt 2 évemben rengetegszer tapasztaltam ezt, hisz egy teljesen új dologba vágtam, kis költői túlzással élve minden napomban benne van a flow, hiszen minden napomra jut egy újabb kihívás, tanulnivaló, feladat, olyan dolog, ami próbára tesz. Mindez a hétköznapi munkámra is pozitív kihatással van, hisz mégha abban mára már kevesebb a kihívás, mint az elején, a hozzáállásom folyamatosan javul, változik, nem duzzogok annyit, csak pörgök abban is ezerrel, hogy jusson időm az új életemre is. Az is érdekes, hogy szinte az összes pótcselekvésem is elkopott, nem tévézem, nem játszom a számítógépen, nem töltök lustálkodással órákat, mindig keresek valami tennivalót. A kis épülő “personal brand”-em annyira motívál, hogy nem nagyon tudok, és nem is akarok mással foglalkozni. Tulajdonképpen magamat építem folyamatosan, szakmai, és szellemi, érzelmi téren egyaránt. Ha nem a munkahelyemen dolgozom, akkor otthon. Ha nem otthon dolgozom, akkor forgatok valahol. Ha nem valahol forgatok, könyveket olvasok a testbeszédről, marketingről, vállalkozás építésről, vagy éppen a FLOW-ról. Csak olyan dolgok érdekelnek, amik előre visznek. Néha szórakozom is, de az is előre visz, kell a kikapcsolódás, hogy az ember ne váljon zombivá, ne égjen ki. Arról most szót sem ejtek, hogy a legtöbb filmes melóm is szórakozás számomra… Ráadásul az utóbbi időben rengeteg inspiráló emberrel találkoztam, a negatív energiavámpírok meg fogynak szép lassan.

Mára már arra a szintre is eljutottam, hogy egyre többen filmesként tekintenek rám, egyre többen találnak meg munkákkal, innen-onnan idegenek is, mi több, jelen állás szerint bekerülök egy komoly céghez is vágónak. Na, ott aztán lesz megint flow bőven, eddig mindent magamnak kellett megtanulnom, megkeresnem, kitalálnom, most meg majd mindenre megtanítanak vérprofik, s mivel projektrendszerben szeretnének foglalkoztatni, marad időm a saját dolgaimra is. Imádom az életem. 🙂

A legfrissebb filmemet már valószínüleg sokan láttátok, de mutatom (újra és azoknak akik még nem látták), mert nagyon különleges számomra. Ez a legeslegelső olyan, amit szigorúan kedvtelésből csináltam, nem megrendelésre, nem elvárások alapján, bárminemű kérések nélkül. Elmentem túrát vezetni a Cote ‘d Azur-re, néha elővettem a kamerát és ez sült ki belőle. Megkoronázva az elmúlt két évemet. Soha, de soha ennyi pozitív visszajelzést, vállveregetést még nem kaptam, mióta ezzel foglalkozom, de a legkülönlegesebb számomra ez az üzenet volt:

“Emlékszem mikor 2 évvel ezelőtt meséltél arról, amit mára sikerült megvalósítanod. Gratulálok!” – egy srác írta, akivel egy 3 napos, siklóernyős tanfolyamon találkoztunk, beszélgettünk. Se előtte, se utána nem.

Bevallom, nagyon meghatódtam, én magam belülről nem tudom annyira megítélni az életemet, a folyamat részese vagyok, olyan, mint mikor nem látod hízni magad, aztán mikor előkerül egy 10 évvel korábbi képed, sokkol a látvány. Nekem ez volt egy ilyen pillanat, baszki… tényleg. Ezek után talán mondanom se kell, teszem magasabbra a lécet, és mászom tovább a hegyem, most már visz a flow! És ha ezek után meghallotok (vagy olvastok) panaszkodni, csak emlékeztessetek erre a bejegyzésre… 😀

JUST GO WITH THE FLOW

MOTIVÁTOR

Merőben máshogy alakult a mai nap, mint ahogy terveztem. Viszonylag korán végeztem a melóval, gondoltam elmegyek, s felveszek pár jelentet a legújabb filmemhez. Hazafelé beugrottam a munkahelyemre egy kávéra, de a véletlen felülírta a további tervemet. Egy kollégám ismerősével szóba elegyedtünk, és ott ragadtam röpke két (vagy három?) órára. Valahol ott tarthat, mint én, mikor elkezdtem érezni, hogy a filmezéssel kellene foglalkoznom, az az én utam, úgyhogy jól el is merültünk a témában. Szokott módon természetesen elkezdtem neki osztani az észt, hogy mit hogy kéne, közben alátámasztva a saját példáimmal. Azért ilyenkor némileg egoistának érzem magam, hogy egyfolytában magammal példálózok, dehát azt átéltem, tudom, hogy tényleg úgy történt, mégiscsak hitelesebb mint azt magyarázni Ibrahimovics, DubFx, vagy Bori (backpacker.hu) hogy csinálta. Ez a lány pedig értette miről beszélek, néha felszisszent, hogy de irigykedik, és láttam rajta, hogy nem hiába beszélek. Nagyon jó érzés, hogy adtam neki egy lökést (remélem!), hogy megtalálja az útját, vagy elinduljon rajta. Úgy érzem, inspiráltam Őt, ráadásul Ő is engem, nem véletlen írom most ezt a bejegyzést. Szuper volt, hogy azt éreztem, egy beszélgetéssel is hozzátettem az életéhez. Minél többet meséltem neki, annál többször mondta, hogy irigykedik és utál, de az egésznek a szépsége épp az, hogy ha követi az útját, ugyanott köthet ki, mint én!

Azt hiszem a boldogság receptje valami ilyesmi:

1. Találd meg az utad, a szenvedélyed, ez a legfontosabb!

2. Csináld azt mindenáron. Nem fog nehezedre esni, mert imádod csinálni, szórakoztat, kikapcsol, feltölt! 

3. Ennyi! Tényleg. Sikeres leszel, mert amit imádsz, abban gyorsan fejlődsz, nem unod meg, folyamatosan új kihívásokat keresel és találsz, egyre jobban belemerülsz, jobb és jobb leszel benne. Ha pedig valamiben jó vagy, akkor sikeres is leszel, sok lesz a sikerélmény és egyszer csak azt fogod érezni boldog vagy! Hamarabb mint gondolnád!

Szóval egyre jobban kerekedik bennem, hogy szervezett keretek között motiváljak, inspiráljak embereket, s bár sokszor úgy érzem, ahhoz még nem tettem le eleget az asztalra, az ilyen beszélgetések nem ezt mutatják. Remélem azért a blogom is néha eléri ezt a hatást, mindenesetre a fenti receptet a következő bejegyzésben egy kicsit jobban kibontom, természetesen a saját példáimon keresztül… 😀