Csak akkor vagy igazi utazó…

CSAK AKKOR VAGY IGAZI UTAZÓ, HA EZ A 15 DOLOG MÁR MIND MEGVOLT

Ezzel a címmel jött szembe egy cikk, tökmindegy hol, csak megakadt rajta a szemem. Azért is vicces, mert néhány hónapja épp erről beszélgettünk egy blogger ismerősömmel (@hobbimazutazas), hogy aki igazi utazó, az biztos nem fog olyat mondani, hogy akkor vagy utazó, ha… Az utazás egyik legfontosabb tapasztalata éppen az, hogy ahányan vagyunk, annyifélék, nincs olyan, hogy

-akkor vagy utazó, ha…

-akkor vagy jó fotós, ha…

-akkor vagy kreatív, ha…

Mindenki máshogy az, és ami a legfontosabb, mindenkinek azzal kellene foglalkozni, ami neki jó, és nem folyton másokhoz hasonlítani magunkat… DE! Nem fogok elemzésekbe, filozofálásba bonyolódni, ez a cikk csak ahhoz adott jó mankót, hogy mutassak nektek néhány sztorit az elmúlt néhány évem utazásaiból! Szóval lássuk, mik lennének a kritériumok:

Az igazi utazó…

…utazott már éjszakai busszal, vonattal vagy repülővel

Ez elég könnyű, idén éppen utaztam éjszakai vonattal Bangkokból Surat Thani-ba, egy gif-et pedig arról mutatok, milyen éjszakai buszok (is) vannak Malajziában. Ezzel Kuala Lumpurból jutottunk el a Cameron felföldre. Az indulásnál nem értettük, miért veszik el mindenkitől a kaját, de mikor leültünk a helyünkre, láttuk, hogy minden helyen van hányós zacsi is… Ez már gyanús volt, de elérve a hegyeket, minden értelmet nyert… a mellettünk ülő srác elég hamar kidobta a taccsot, én meg azt se tudtam, hova koncentráljak, nehogy megkívánjam én is…

…sétált már át országhatáron

hát, ez is történt már meg, de annyira nem volt “romi”, hogy lefotózzam, a Maláj-Thai határon leszállítottak minket a buszról, és úgy kellett átsétálni… Ráadásul addigra már várnunk kellett két órát, mert a határ éjjel zárva van… Vicces volt (utólag), a söfőrünk nem beszélt angolul, úgyhogy leginkább kézzel-lábbal tudta csak elmagyarázni, hogy mit is kéne tenni, mi pedig csak reméltük, hogy a határ túloldalán ismét találkozunk majd a busszal, amin az összes cuccunk is van… Találkoztunk!

…utazott már egyedül

na, ez mondjuk lehet, hogy csak fél pont, kifejezetten egyedül nem utaztam, de az útjaim (túravezetés) között egyedül töltöttem heteket Bangkokban és Kuala Lumpurban. Egyedül mentem a Thaipusam fesztiválra is, húú de utazó vagyok! 😀

…több nyelven tud köszönni és köszönetet mondani

Na, hát ehhez meg pont semennyire nem kell utazónak lenni, elég beszélni pár nyelvet, vagy elmenni évente egyszer turistaként nyaralni… Obrigado.

…kommunikált már pantomimezve

Ezekben a szitukban se jutott feltétlen eszembe, hogy fotót csináljak, de Thaiföldön elég gyakori ez, míg Magyarországon az is letagadja sokszor, hogy beszél angolul aki tud, a thai-oknál ez fordítva van! Ott bárkit megkérdezhetsz, azt fogja válaszolni: Yes, yes, can, can! Ezután tégy fel egy nem eldöntendő kérdést, és már nevethetsz is, a válasz: Yes, yes, can, can! Szóval jöhet a pantomim!

…kártyafüggetlenítette a telefonját, és több tucat SIM kártyája van

Ehhez inkább tippet adok, mint sztorit (uu, de eszembe jutott egy!), javaslom a 2 sim-es telefonokat, ha hosszabban utazol, nyilván kelleni fog egy helyi kártya, de közben nem rossz, ha ezzel párhuzamosan az állandó számod is működik és elérnek az otthoniak… főleg, hogy az időeltolódás még inkább nehezíti a sztorit… Apropó sztori: én Malajziában vettem telefont és ott kell hozzá útlevél. Már eleve nagyon tetszett a pénztárosnak, hogy milyen szép útlevelünk van, de amikor megmondtam, hogy UV lámpa alatt a himnuszunk is látszik teljesen odáig voltak, a bolt egész személyzete megvizsgálta az útlevelem… 😀

 

…védelmébe vett olyan országot, ahol korábban járt már

Ez csak természetes! Főleg Malajzia után az egész muszlim “népséget”, elképesztően jó élmények értek, csak úgy, ahogy a hindukkal kapcsolatban is! És mielőtt még valaki megszólna, igen, ezek vallások, nem országok, hát tudjátok meg, Thaiföldet nem védem meg, mert ugyan igaz, hogy a mosolyok országa, de sajnos igencsak erőltetettek azok a mosolyok…

…tapasztalta, hogy a média sugallta kép mennyire téves lehet

Hát ezt szerintem mindenki megtapasztalja, aki csak átlépi az országhatárt, sőt, néha még akkor is, ha csak kimegy az utcára, ehhez aztán nem kell utazónak lenni, de nem is tesz senkit utazóvá, ha látja, milyen torz a kép ami egy újságban, híradóban, vagy a facebookon található.

…látta a végtelen tengert

Végtelen tengert fotózni nem túl igzi, meg továbbra sem cél, hogy bizonygassak bármit is, szóval inkább megmutatok olyat, ami szerintem tényleg jól néz ki!


…éjszakázott már sátorban vagy kocsiban vagy a szabad ég alatt

Hajjaj! Emlékszem mikor Bence barátommal lekocsikáztunk Monfalcone-ba egy lány után, és a kocsiban kellett aludnunk. Nem húztuk le az ablakokat egy picit sem, reggel arra ébredtünk, hogy úgy teleleheltük a járművet, hogy majd belefulladtunk a párába. De van egy képem is, ez még menőbb, egyszer aludtam sátorban január elején a Duna parton… 

…részese volt már valamilyen természeti csodának

…ez most komoly? Aki az eredeti cikket írta, eddig egy szobában élt vajon? Csak elhagyom Budapestet bármelyik irányban, és csodák vesznek körül… Ehhez se kell seháse utazni… De ha utazásról is beszélünk, nyilvánvalóan ha valaki eljön Magyarországra a Szaharából, le fog esni az álla a Balatontól. Aki meg a Bahamákról jön…

…csodált már valami gigantikusat

Amúgy az előzőre is igaz (lehetne), meg erre is: jártam már Izlandon.

…látott, vagy részt is vett valamilyen hagyományos ünnepségen vagy fesztiválon

A Thaipusamot már említettem, de szeptemberben (2017) a madeirai borfesztiválba is belefutottunk. Itt is kaptam meglepetést, nem is kicsit! Odamentem egy szervezőhöz, hogy a kordonon belülre könyörögjem magam, mondván én is filmes vagyok, csak nem tudtam a fesztiválról, így előre nem tudtam akkreditáltatni magam. Erre leültetett, és 2 perc múlva visszajött egy pass-szal (belépővel), amivel a kordonon belül is tevékenykedhettem. Próbálkozni kell mindig, sokszor az ember úgy van vele, á, úgyse jön össze, de ez ssak akkor derül ki, ha próbálkoztok!

…sóvárgott olyan étel után otthon, amit út közben kóstolt

Na, ez nagyon! A jó kis mallorcai sobrasada, vagy a szárított mogyorós kolbász Provence-ből, a csak Madeirán és Japánban halászható Espada, vagy az ugyancsak madeirai Pan con Corizo… Vagy épp a Phad Thai amit a minap akartam rendelni, de 2000 forintért nem fogok enni valamit, ami csak egy utánzata lesz a 400 forintos eredetinek… Szóval ezek nem tudom, hogy utazóvá tesznek valakit, de a kaják… na igen, azok szoktak hiányozni nagyon!

…beépített az életébe olyan új szokásokat amiket külföldön vett fel

Igen! Képzeljétek, már itthon is úgy fotózok, mint egy turista! Jah, nem, utazó!!!  😀

 

Remélem nem keltettem azt az érzést, hogy bizonygatni szeretném, hogy én mennyire utazó vagyok, főleg azért, mert én utazó filmes vagyok… bibibí! Viszont ez tényleg tök jó mankó volt ahhoz, hogy pár sztorit felelevenítsek, ha csak úgy leülök, hogy írjak valamit, akkor sokszor nem tudom miről is, szóval ha van, amire kíváncsiak vagytok, kommenteljetek, kérdezzetek, szinte az egész évet végigutaztam, de csak úgy maguktól nem jönnek elő a sztorik!

Reklámok

Izlandi geogiccs (4. rész)

A Myvatn környékének felfedezése után, másnap még északabbra indultunk, Húsavik városába, ami jelentős halászkikötő a mai napig. Emelett ugyancsak jelentős bálnales központ, számos cég indítja innen hajóit, melyek manapság már nem ölik, csak követik ezeket a fenséges állatokat. Tengeribetegeknek sajnos tabu ez a program, volt olyan utasunk idén, aki rápróbált, mivel úgy gondolta, megéri neki a szenvedés a látványért cserébe, hát szegényemnek végül csak a mosdó látványa adatott meg, így hiába próbálkozott, csak kidobta a jegy árát… illetve lehúzta… Én 3. alkalommal voltam már ezen a programon, minden alkalommal láttunk is bálnát, sőt, idén az egyik alkalommal az is elhagyta a számat, ennél már csak akkor tudok jobb felvételeket csinálni, ha az egyik beugrik a hajóba… Gondolom, azt már most érződik, hogy abszolút ajánlom a programot, ilyen különleges állatokkal nem minden nap találozik az ember, ilyen szituációkat nem szabad kihagyni, mégha drága is, mert utólag biztos, hogy csak bánja az ember.

Tipp 1.: A bálnales előtt ne reggelizz/ebédelj be túlságosan, mert jártam úgy én is, hogy rendesen felkavarodott a gyomrom még úgy is, hogy én bírok mindenféle járművet, zuhanást, repülést, hullámvasutat…

Nagyon-nagyon ritka, hogy még a szájukat is megmutatják!

Húsavik kikötője

Ezzel azért fagyosabb lehet a bálna nézegetés…

Jól áll nekem a bálnales ruha, igaz?

Mi is egy ehhez hasonló hajóval leskelődtünk!

A les után útba vettük Egilstadtirt, s út közben igyekeztünk a lehető legtöbb látnivalónál megállni, például olyan helyen is, ahol lehet lundákat fotózni… Ez mondjuk nem a legkönnyeb feladat, mert ahol igazán jó lundázós hely van, azok általában le vannak zárva, lévén a lundák csak költeni jönnek a szárazföldre, ők jobb szeretnek amúgy a tengeren/óceánon élni… Ha szeretnél lundát látni, azért nem lehetetlen, ha fotózni is szeretnéd, akkor mindenképp javaslok egy teleobjektívet magaddal vinni, mert igazán közel nem lehet hozzájuk jutni.

Sok kicsi lunda fészkelődik

Ahol lunda van, ott általában sirály is, ez épp egy fióka

Még csak dél körül jártunk, de már túl voltunk egy bálnalesen, meg egy lunda és sirály lesen is, s hogy maradjunk az állatos vonalon, a következő megállónk esetében egy állat nyomát tekintettük meg, az Ásbyrgi-kanyont. A legenda szerint Odin isten nyoclábú lova hagyta maga mögött a patkó alakú sziklaszurdokot. A függőleges, vulkanikus eredetű sziklafalak szinte körbefogják a hatalmas kanyon mélyén futó patakot. Bevallom, ez a hely is olyan, amit szívem szerint inkább felülről néznék meg, bár az is nagyon látványos, ahogy az ember fölé tornyosul a fal, az itt található kis tó pedig egyenesen romantikus… ugye?

Szinte még érzem Odin lovának a szagát is! 😀

Elképesztően tornyosulnak ezek a falak még az erdő fölé is!

A kanyon után még két vízesést ejtettünk útba, mindkettő monumentális, elképesztő gigász, ők a Hafragilsfoss és a Dettifoss, utóbbihoz ráadásul úgy igazán oda is lehet menni, ott érzi az ember igazán, hogy mekkora ereje van, még a víz zaja is olyan erős, hogy nem lehet beszélgetni mellette… Ez újfent két olyan látnivaló, amelyekről sokat nem érdemes beszélni, inkább megmutatom őket!

Ehhez sajna nem lehet közel menni, de innen is elképesztő!

A Dettifosshoz viszont oda lehet menni!

Felhívnám a figyelmet az arányokra és a vízpárára egyaránt…

Egyszer hallanotok is kell!

Egilstadtirba megérkezve elfoglaltuk a szállásunkat, ha erre jártok nektek is javaslom, a tó mellett is meg lehet szállni és éjfél környékén (júliusban) ilyen naplamanetéket lehet látni! A város egyébként a keleti partvidék központjának tekinthető, noha nem az óceánparton fekszik, épp ennek köszönheti, hogy fontos településsé nőtte ki magát, lévén a parti településeket telente sokszor elvágja az időjárás a külvilágtól, konkrétan van, aki onnan inkább elmenekül télire, annyira zordá tudnak válni a körülmények! De arról a kis településről, ahol ezt mesélte nekem egy helyi, majd a következő bejegyzésben beszélek!

Egy naplementét nem kell magyarázni, igaz… 🙂


Izlandi geogiccs (3. rész)

Ahogy ígértem, a Myvatn (Szúnyog tó) környéki látnivalókról fogok most mesélni. Ez a helyszín is nagyon szuper abban a tekintetben (is), hogy sok minden van egymáshoz közel, egy nap alatt egy csomó mindent körbe lehet járni! Jah és ráadásul mindegyik különböző, arról sincs tehát szó, hogy meg kéne nézni 6 vízest, ‘oszt kész. Az én kedvencem a Leirhnjúkur lávamező, amit a közelben lévő Krafla vulkán 1980 körüli kitörése eredményezett. Nem égbelövős (explóziós), hanem “kifolyós” (effúziós) tevékenység eredménye, magyarán egyszercsak megrepedt a föld, a láva meg szép komótosan, de mindent elsöprő erővel 7-8 kilométer hosszan végigfolyt a lejtőn amíg csak jött az utánpótlás! Egészen látványos lehet felülről, jövőre majd csinálok pár drón felvételt, most azonban csak egy sz.r google maps műholdképet tudok mutatni. Illetve néhány fotón azt is igyekeztem megörökíteni, hogy a terület még most is aktív, kigőzölgéseket láttok mindenfelé, és jónéhány meleg követ is találhattok!

Tipp 1.: Bármerre is jártok Izlandon, számtalan geotermikus jelenséggel találkoztok majd, kérlek, ne próbáljatok mindenbe belenyúlni, hogy milyen meleg, mert általában olyan forróak, hogy másodpercek alatt szétéget!

Tipp 2.: A kijelölt ösvényeket se hagyjátok el, mert ezek a föld alatti rendszerekben üregeg is vannak bőven és simán beszakadhat, és ha a kigőzölgések 100 fok felett lehetnek, el tudod képzelni, milyen meleg van a föld alatt…

Elég egyértelmű melyik a lávamező, igaz?

Ösvény a lávamezőn a kigőzölgések között

Látványos, ahogy lávaréteg alatt megtelepedett az élet!

Itt pedig egy kisebb hegy alakult ki, ahogy a láva feljebb és feljebb gyűrődött

A lávamezőtől 3 perc kocsikázásra a Víti krátertó található. Maga a kráter a Krafla vulkán 1724-es kitörésének eredménye, a benne lévő tó később alakult ki és meleg, olyannyira, hogy sosem fagy be, valamint a víz kéntartalma nagyon magas. Néha túristák megpróbálkoznak fürdőzni benne, de túl kellemes nem lehet, lévén idén pont úszkált valaki ottjártunkkor és úgy síkítozott, mintha legalábbis 5 fokos lenne a víz. Később tudtam meg, hogy meleg és kénes, szóval vagy nagyon forró volt, vagy marta a kén a micsodáját… A parkolóhoz viszonyítva a kráter túloldalán van egy lápos terület, ahol rengeteg cottongrass (gyapjúsás) nő, azokat nagyon bírom, egyszer hoztam haza dunsztos üvegben, kibírta az utat!

Víti krátertó

Cottongrass (Gyapjúsás) mező

Így néznek ki közelebbről

 

A krátertótól körülbelül 10-15 perc kocsival a Námaskard geotermikus mező azt hiszem, eddig ez a legnagyobb amit Izlandon láttam! Van itt minden, kigőzölgés, felgőzölgés, iszapfortyogó, vízfortyogó, termál víz és ha épp peched van, esővíz is… A közelben egy geotermális erőmű is van, Izlandon az energiaszükséletek 100%-t megújuló energiaforrásokból tudják fedezni. Ebből kifolyólag az áram, villany és fűtés filléres tétel. Ami ennél még érdekesebb, hogy még üvegházakat is fűtenek, s tudnak maguknak zöldséget, gyümölcsöt termeszteni… Eddig csak a paradicsomjukat tudtam megkóstolni, az viszont remek volt, jobb, mint amit itthon az áruházláncokban tudunk venni… Visszakanyarodva azonban a geotermikus mezőre, itt is érvényes az 1-es és 2-es tipp, legyetek nagyon óvatosak, nem mint én… Illetve, a korábbi bejegyzésben általam emlegetett termál fürdő meg itt van az út túloldalán 🙂

Még ílyen távból, a gőzön átugorva is sikerült megégetni a pofámat…

 

 

Újabb néhány perces útra innen található a Hvjerfall salakkúp, ami szintén elképesztően látványos, lentről, és fentről egyaránt, kráter formája van, és vulkánkitörés eredménye, de nem vulkáni kráter. Na, ezt remélem értitek… 😀 Nagyjából 20 perc alatt fel is lehet jutni a tetejére, ahonnan a tájat is be lehet látni, meg a kráterbe is bele lehet nézni, igaz, attól pont ne várjatok túl sokat… Hívogató lehet, hogy lemenjetek, lehet látni lent, kőből kirakott feliratokat is, de kijönni jóval nehezebb, mint fentről látszik, ráadásul még térerő sincs odalenn… tavaly két túristát nekünk kellett kimenteni egészen konkrétan, kedves ázsiai hölgyek voltak, egyikük már pánikban… Arra számíthattok, és készüljetek, hogy jó eséllyel erős szél fogad majd Titeket odafenn, idén röpködtünk is egy kicsit.

Kilátás a kúpról: a Myvatn és néhány random hegy

Na jó, azért belülről is jól néz ki… 🙂

Éppen mentjük a pánikolót…

 

Mondom, hogy repültünk!

A salakkúp túloldalán lesétálva és onnan egy kicsit túrázva akár gyalog is elérhető a Dimmuborgir lávamező ami a korábbi Leirhnjúkur-hoz képest teljesen más, érdemes megnézni a táblákat a kialakulásáról, nagyon érdekes. Itt nem lávafolyás van (legalábbis nem úgy), tornyok és mindenféle érdekes képződmény között lehet túrázni, több útvonal is van, rövidebb, hosszabb és közepes. Ha van kedvetek, alakítsátok úgy a napot, hogy itt ebédeljetek, van háromféle leves (Bárány-, Kókuszos curry-, és Minestrone). Utóbbit még nem kóstoltam, de az első kettő nagyon finom, és végtelenszer lehet utántölteni, be tudtok kajálni, főleg, hogy kenyeret is adnak hozzá, sőőőt, még a helyi különlegességet, a lávakenyeret is meg lehet kóstolni! Úgy készítik, hogy a kenyértésztát becsomagolják és beássák a földbe éjszakára, majd másnapra megsül. Természetesen olyan helyen, ahol a közelben van valamilyen geotermikus hőforrás… Kicsit édeskés, egy próbát mindenképp megér!

Keresztül kasul mennek az ösvények

Sziklakaput emberek nélkül fotózni… Na, az kihívás!

Mondom…

A bejegyzés végére egy olyan látnivalót hagytam, ami úgy gondolom opcionális, ha belefér a napotokba, nézzétek meg, ha nem, ne törjétek magatokat miatta. A Grjótagjá sziklahasadék nem kifejezetten látványos, és 10 percnél többet nem is ér, de ugyanakkor elég hangulatos, lényegében egy repedés a földben amelynek üregében egy termálvizű természetes medence van. Egykoron lehetett benne fürdeni, akkor nagyon ajánlottam volna, bár valószínüleg abban az esetben meg kilométeres sor kacskaringózna előtte… Szóval ezügyben Tiétek a döntés, de a környéket nagyon ajánlom, az összes itt felsorolt látnivalót meg lehet járni egy nap alatt, bár ha fotóztok is, lehet, hogy érdemesebb kettőt is rá szánni, én biztos azt tenném, ha nem kötne a program…

Gondolom feltűnt, hogy még mindig nem (nagyon nem) értünk körbe a szigeten, úgyhogy számíthattok még további bejegyzésekre… 😉

Izlandi geogiccs (2. rész)

Ott tartottam, hogy átszeltük a felföldet és elértük a sziget északi részét. Egy gyors mélyalvást követően másnap belepillantottunk, milyen körülmények között éltek az egykori lakosok. Nagyon érdekes, hogy nagyjából a 20. század közepéig alig volt némi fejlődés, lényegében ugyanolyan épületekben laktak, mint néhányszáz évvel ezelőtti viking őseik! A fejlődés pedig olyan vívmányokban tükröződött, minthogy a házak alatt elvezették a termál vizeket fűtés gyanánt, de továbbra is az épületben lobogó tűz volt a fűtés lelke, az angol vécé hiánya pedig teljesen egyértelmű volt! Valahol a század derekán aztán az amerikaiak légitámaszpontot létesítettek a szigeten, s hozták magukkal amire csak szükségük volt, s nagyjából ekkortájt kezdődött némi fejlődés. Keflavik és Reykjavik között a mai napig megvannak azok az épületek, amelyeket anno a katonáknak építettek, lakhatás céljából, s melyeket az amerikai repülős filmekből is jól ismerhettek! (Nem a közlegények barakkjairól beszélek, a pilóták házikóiról!) Többek között ennek köszönhetően még ma is érezhető némi amerikaizmus, főleg a fiatalok körében. Na, de vissza a házikókhoz, amelyekből nagyon kevés maradt, mert annak idején kvázi a szegénység jelképe volt, így aki új házat tudott építeni, egyből le is rombolta a tőzegtéglából épített ősi otthont. 

Ezért is nagyon különleges a Glambauer skanzen, sok helyen már nem lehet ilyen házikókat látni (ezekben 1947-ig laktak). Fa nagyon minimális van bennük, mert a betelepülő vikingek nagyon hamar felélték a sziget készleteit (még 1950-ben is csak kb. 150 ezren éltek a szigeten, képzelhetitek mekkora mennyiségről beszélek…), így minden másból és uszadékfából kellett mindent megoldaniuk. Ehhez kapcsolódik az egyik legérdekesebb izlandi legenda, miszerint annak idején, ha valaki meglátott egy uszadékfát a parton, de épp nem volt nála egy daru, hogy hazavigye, belevéste a nevét és később visszament érte. Aki ezek után megtalálta, nem vitte el! Ez annyira bevésődött, hogy a mai napig, ha letámasztod a bringádat bárhol, bármennyi idő múlva, ha visszamész, még ott lesz! Lehet, hogy időközben megeszi a rozsda, de más nem fog hozzányúlni! Elképesztő hely, ezt még lehet, hogy mondom majd néhányszor…

Tipp 1.: a skanzennél van egy kávézó is, érdemes a büdzsét úgy alakítani, hogy megkóstolj egy sütit odabenn, igazi házi étkek, anyuka a két lányával süti őket!

Mi azonban tovább indultunk Akureyri felé, ami az északi partvidék legnagyobb városa. Talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem fotóztam, a képet a google-ből loptam, mert a (belföldi) reptér azért nagyon érdekes. 

Néhány múzeumot rejt azért a város, bár én még nem néztem meg őket, ha valakinek van tapasztalata, azt írja meg kommentben légyszi! Jobban érdekelt a következő megállónk, egy újabb vízesés, a Gódafoss. Többek között arról nevezetes, hogy amikor az izlandiak áttértek a kereszténységre, pogány jelképeiket ebbe a vízesésbe hajították, mintegy bizonyítva a régi vallás már a múlté. Más kérdés, hogy mit is tettek aztán a csukott ajtók mögött otthon… Nem, nem mindenki Jézushoz imádkozott… Mindenesetre a vízesés csodás, két oldalról és különböző szinteken is meg lehet nézni, nekem ez tetszett a legjobban: 

A nap végére még egy igazán autentikus helyi programot szerveztünk, meglátogattunk egy helyi fürdőt, a Jarðböðin við Mývatn-t. A fürdő egy lávamezőn létesült, természetesen termál vizes medencékkel. A forrásvíz érdekessége, hogy olyan forró, hogy hűteni kell, míg a medencékhez jut, nem úgy, mint mondjuk a hévízi tónál, ahol a forrás negyvennéhány fokos a víz meg kellemes 36-38. A víz kék színét egyébként egy algafajnak köszönhetjük, akik ebben a hőmérsékletben érzik jól magukat!

Tipp 2.: ha megkívánod a fürdőzést, de nem készültél rá, semmi gond, lehet törölközőt és fürdőrucit is bérelni! A csomagkésés miatt én béreltem és még mindig nem viszketek odalenn, nem kell túlparázni!

Tipp 3.: mielőtt a medencékbe indulsz, KÖTELEZŐ meztelenül lezuhanyozni, megmosandó a kritikus testfelületeket (illusztrálják is… 😀 )

Myvatn fürdő

A fürdőzés után már nem érdemes semmiféle programot szervezni, úgy kiszívja az embert, hogy a kaját megrágni is kihívás lehet, nemhogy még naplementét fotózni… Olyan is lett a fotó, de valamit mindenképpen akartam a Myvatn tóról mutatni… Jövőre csinálok majd jobbat, ígérem! Zárójelben megjegyezném, ezt a képet valamikor este 10-11 körül készítettem, magyarán elég későn ment le a nap…

Myvatn tó a naplementében

A következő bejegyzésben a tó közelében található látnivalókról mesélek, mutogatok képeket!

Izlandi geogiccs – 1. rész

Mielőtt bármi egyéb információt útjára bocsátanék, jelzem előre, elfogult vagyok Izlanddal kapcsolatban, eddigi utazásaim során még nem találtam hozzá foghatót! Idén kétszer látogattam meg ezen elképesztő szegletét a világnak, mindkétszer csoporttal, túravezetőként, bérelt busszal. Azt javaslom mindenkinek, mielőbb nézze meg a szigetet, mert az elképesztő mértékben növekvő turizmus sajnos már most kikezdte, igaz, egyelőre inkább a főváros, Rejkyavik közelében fekvő, nagyjából 1-2 napi járóföldre található látványosságokat. Gyorsan hozzáteszem azt is, én a természet gyermeke vagyok, jobban érzem magam távol az urbánus zónától, így ha valakinek a bakancs listáján New York és Barcelona típusú helyek tanyáznak az élen, Ő valószínűleg jobban jár, ha vár még 20 évet, míg Reykjavik is eléri az egymillió lakost (vagy legalább ötszázezret)…

Reykjavikra nem is fecsérelek túl sok szót, egy napot érdemes rászánni, a belváros kb. akkora, mint a bulinegyed Budapesten, megéri körbesétálni, és búcsút venni a civilizációtól. Vásárolni nem nagyon javallott, hiszen még az út elején vagyunk, amúgy is, szinte mindenhol nagyjából ugyanazt árulják, ugyanazon az áron. Majd hazautazás előtt sort kerítesz ilyesmire, ha marad még pénzed, mert azt is hozzá kell tennem gyorsan, Izland a legdrágább hely, ahol valaha jártam. Az idei egyik utam alkalmával a légitársaság a szokásosnál is kalandosabbá tette az utunkat, lévén a csomagjaink csupán 5 nappal a megérkezésünk után csatlakoztak csak hozzánk, így addig ki-ki a saját vérmérséklete testhőmérséklete és pénztárcájának vastagsága függvényében orvosolta a helyzetet. Én első körben vettem 5-5 db (kisebb kiszerelést nem találtunk) zoknit, meg alsógatyát, egy pólót, tusfürdőt, dezodort, mindegyikből a legolcsóbbat, a számla végösszege pedig 15 ezer lett (forintban), kezdtem is imádkozni, nehogy esőruhát is vennem kelljen. Ennyit az árakról… Az Reykjaviki látnivalókat nem részletezem, arról találtok a legkönnyebben információkat, én inkább arra fókuszálok, amit igazán szeretek, a természetre. Csak még annyit, hogy azon a kis félszigeten, ahol a reptér is van, megnézhettek egy geotermális mezőt (Krysuvík) és a közelében fekvő tavat (Kleifarvatn) is, bár készüljetek fel, arrafelé már lesz jóféle izlandi döngölt út (magyarán nem aszfaltos).

Végre elhagytuk hát a fővárost, igaz, még nem voltunk teljesen “biztonságban”, utunk ugyanis a Thingvellir Nemzeti Parkba és a Geysir-hez vezetett, ahonnan a Gullfoss-hoz mentünk tovább, ezt a kombót hívják arany háromszögnek. Könnyen elérhetőek Reykjavikból és közel vannak egymáshoz, simán egy nap alatt meg lehet nézni a viking ősök szent helyét, ahol állítólag európa első parlamentje is volt egykoron, azt a gejzírt, amelyről az összes többi kapta a nevét (bár ez jelenleg “nem üzemel”, csak a kistestvére, a Strokkur, de hidd el, az is elég látványos), valamint az arany vízesést, ami több lépcsőben zúdul a mélybe, s napos időben jó eséllyel szivárványt is láthatsz felette!

Gullfoss – Arany vízesés

Strokkur a jelenleg működő gejzír

Öxarárfoss a Thingvellir nemzeti parkban

 

Tipp 1.: a “turista zónában” érdemes azzal kezdeni ami a legjobban érdekel és jó korán odamenni, hogy elkerüld a tömeget! Vagy, ha nyáron mész érdemes kihasználni az éjféli napsütést, és netán éjjel menni, bár erről még nincs tapasztalatom!

Tipp 2.: a gejzír manapság 5-7 percenként kitör, simán ki lehet várni, azt viszont sokan nem tudják, hogy előfordul, hogy rádupláz, és egy kitörés után közvetlen lő egy másodikat is, tehát ne tedd el egyből a kamerát 😉

Ezeken a helyszíneken nagyon jól kialakított ösvények, és látogatóközpontok vannak, lehet enni-inni és wc is van. Jut eszembe:

Tipp 3.: Izlandon mindenhol (még a semmi közepén álló nyilvános wc-ben is) lehet bankártyával fizetni, kézpénzt felesleges vinned!

Szó se róla, mindegyik nagyon különleges hely, de én mindig akkor érzem magam megérkezettnek Izlandra, amikor a hátunk mögött hagyjuk ezt a vidéket, és a kietlenebb tájak felé vesszük az irányt. Kietlenebb alatt azt értem, hogy a turisták sűrűsége ezerről százra csökken látványosságonként. Idén ráadásul kipróbálhattam a Kjölur-t, ami egy ideiglenes út keresztül a felföldön, ahol csak nyáron lehet közlekedni és csak négykerék meghajtású járművel! Télen meg lezárják és kész. Na itt aztán tényleg nincs tömeg, néha egy-egy szembejövő járművel lehet csak találkozni, illetve néhány elvetemülttel, akik bringával közlekednek Izlandon…

Megálltunk egy fotóstopra a Kjölur-on.

Mielőtt újra elértük volna a főutat, megálltunk egy újabb geotermikus mezőnél, ez nekem nagyon bejött, itt meg is lehet szállni, és van medence is, ahol lehet a szabadban fürdőzni… Arbudirnak hívják, ha rákerestek, látjátok majd a fotókat, nekem nem volt pofám a fürdőzöket arconkattintani… 😀

Arbudir

Ennyi fért a második napunkba, csoportosan, szóval egyénileg is bele kell férjen, ha netán így utazol. Azt hiszem ezt a bejegyzést nem is nyújtom tovább, remélem nem bánod, hogy ennyi fotóval illusztrálni is próbálom azt, ami a költői vénámból hiányzik. Eddig nagyjából 300km-t tettünk meg, el is értük a sziget északi részét, amiről a következő bejegyzés(ek)ben mesélek!

Szabadúszó életforma

Éppen befejezem a posztot!

 

Szabadúszónak lenni nagyon romantikusan hangzik, de egyrészt nem való mindenkinek, másrészt ennek az éremnek is két oldala van, természetesen. Van egy barátom, aki például tökéletesen elégedett az alkalmazotti léttel: “Levikém, bemegyek reggel, megcsinálom amit mondanak, aztán amikor szól a duda, kiesik minden a kezemből és már ott se vagyok…”

Nos, bevallom, néha jólesne ez nekem is… Az esetek többségében viszont nagyon is tisztában vagyok azzal, milyen arany életem van. A saját nézőpontomból, természetesen…

Nézzük hát, milyen szabadúszónak lenni:

  • Nincs főnök – illetve dehogy nincs, Te magad vagy a főnök! Minden döntést neked kell meghoznod, minden felelősséget neked kell vállalnod! Hogy ez rossz, vagy jó, az egyén függő, én szeretem, mert ha van egy ötletem, megvalósíthatom akkor is, ha csak én látok benne fantáziát. Ha valamit elhibázok, akkor meg legalább tudom, kinek a hibája volt! Rengeteget lehet így tanulni, fejlődni! A pofára eséstől meg nem kell félni, minél többször következik be, annál többet tanulsz és annál jobb leszel tőle!
  • Nincs időbeosztás – sokak számára ez egy csapda, mert azt hiszik, még rengeteg idejük van, aztán a határidő előtt jön a kapkodás, az összecsapott munka és az elégedetlen megrendelő. Hosszú távon nagyon nem kifizetődő. Én etéren szerencsés vagyok, mert eléggé munkaholista vagyok alapjáraton is, ráadásul imádom amit csinálok, így nálam inkább azzal adódnak bajok, hogy néha pihenjek is.
  • Nincs fizetés – ez se egyszerű, ha hozzászoktál, hogy minden hónapban jön a havi fix! Itt nincs fix, csak az, amiért megdolgozol.  Akár az is előfordulhat, hogy a többszörösét megkeresed annak, ami a fizetésed volt korábban, akár az is, hogy alig van bevételed és csak vegetálsz hetekig, itt minden rajtad múlik, én ezt szeretem! Jobb esetben, mert sajnos néha az is előfordulhat, hogy valaki nem fizet, vagy mondjuk csak 1-2 hónap múlva!
  • Nincs munka – vagy legalábbis nem alapvetés, ahogy egy munkahelyen. Itt neked kell munkát szerezni, megrendelőkre vadászni, vagy annyira jónak lenni, hogy egyfolytában mindenki téged akarjon.

Életforma – azt hiszem szabadúszóként a legfontosabb, hogy valaki a hivatását, a szenvedélyét űzze. Ha úgy kéne ideülnöm a géphez reggelente, hogy nem szeretem amit csinálok, kereshetnék bármennyi pénzt, minden nap egy küzdelem lenne és akkor valószínüleg az időbesztással és a határidőkkel is nagyobb gondban lennék. Ha van egy saját vállalkozásod, az némi költői túlzással a saját gyereked, folyamatos felügyeletet igényel! Jómagam reggel hétkor kelek, 2 órás ebédszünettel, 2-3 órás vacsora szünettel este 10-11-ig dolgozom, aztán még megnézek néhány oktató videót, hogy a következő film jobb legyen mint az előző…

Váltás – Ha azon gondolkozol, hogy alkalmazottból inkább szabadúszóvá válj, mindenképpen azt javaslom, először másodállásban próbáld ki! Lesz egy kemény időszak, mikor le leszel terhelve rendesen, de látni fogod, hogy lenne-e annyi megbízás, hogy elengedd a mentőhálót, és kilépj a melóhelyről. Vagy, hogy tetszik-e ez az egész egyáltalán… Én konkrétan úgy lettem szabadúszó, hogy egy olyan dologgal kezdtem foglalkozni, amiben nulla tapasztalatom volt! Két és fél év alatt eljutottam arra a szintre, – még egyszer mondom, nulláról – hogy kiléphettem a munkahelyemről! Ha Te abban válnál szabadúszóvá, amiben már jelenleg is dolgozol, pár hónap alatt (természetesen iparág függő) felépíthetsz akkora renomét, ügyfélkört, hogy kiléphetsz!

És kik a Digitális Nomádok?

Ők is szabadúszók, akik annyira szerencsések, hogy a munkájukhoz semmi más nem kell, csak laptop és internet! Gyorsan megint megjegyzem, ez is romantikusabban hangzik, mint valójában, ugyanis minden igaz rá, amit korábban felsoroltam, de ha belegondolsz, hogy Balin, egy tengerparti apartmanban ébredsz reggel, ránézel a laptopra, aztán az óceánon szörfözőkre, vagy kirándulókra, netán a medencében pancsoló cimborákra, mit választasz?

Koh Samui egyik strandján… Kamera nélkül sehova!!! 🙂

De mondok mást is! Van kedved végignyálazni néhány tonnányi dokumentumot arról, melyik országban hogyan dolgozhatsz legálisan, hol csinálj céget, hova és hogyan adózz? Milliónyi olyan dolog van, amit egy cégnél elintéz a főnök, a HR-es, a könyvelő, amit szabadúszóként majd neked kell végigrágnod, ráadásul vagy munka helyett, vagy előtte, utána. Szóval nem minden fű olyan zöld, mint amilyennek látszik…

Remélem elég tárgyilagos voltam, és adtam elég információt, ha épp azon hezitálsz, szabadúszóvá válj, de egyik irányba se szeretnék lökni senkit! Azért hangsúlyoztam az elején, hogy van akinek ez való, és van akinek nem, mert tényleg így van! Jóllehet, én magam boldogabb vagyok mint valaha, vannak azért néha nehéz napok, hetek, hullámvölgyek. A legnagyobb változás amit észrevettem magamon, hogy akadályokat már csak akkor látok, ha ott tornyosulnak előttem, amúgy csak lehetőségeket látok mindenütt és nem keveset duzzogok azon, hogy nincs időm minden lehetőséget megragadni, kipróbálni! Úgy érzem ebben az életformában teljesedhetek ki igazán, életem egyik legjobb döntésének bizonyult, hogy ezt az utat választottam!

Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, nyugodtan kommentelj, vagy akár írj privát üzenetet, azért csináltam ezt a blogot, hogy másokat inspiráljak és segítselek! Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnátok, azt is írjátok meg, szívesen osztom az észt bármiről… 😀

Mondom sehova! 🙂 Erdélyben, szilveszterkor

 

 

Balatonkör bringával

Bár tavaly felküzdöttem magam egy legendás Tour de France (kerékpárverseny) hegyre, óriás bringarajongóként mégse aposztrofálnám magam, ettől függetlenül igent mondtam egy balatonkerülő bringatúra filmezésére. A rajt-cél helyszín Balatonvilágos volt, az időtartam pedig 3 nap, ami átlagosan napi 70km-t jelentett. A Balaton Körút elnevezésű bringaúton csalingáztunk végig, ami ugyancsak erős túlzás, tekintve, hogy maga a kerékpárút jó, ha a táv kétharmadát teszi ki, főként a déli parton, ahol simán az alsórendű utakra vannak terelve a kétkerekűvel túrázók. Az úgynevezett kerékpárutak meg nagyjából olyan minőségűek, mint Budapest útjai, csak ott nem kátyúk vannak többségben, hanem a fák gyökerei által létrehozott mini dombságok és hegységek, amint évről-évre alakítanak egy kicsit az aszfalt felszínén. Ugyancsak szívfájdalom volt számomra, hogy a táv körülbelül 10%-a megy olyan helyen, ahol legalább látni lehet a Balatont.

Kilátás a Szigligeti várból

A Balaton a Szigligeti várból

A posztot azonban nem azért írom, hogy siránkozzak oldalakon keresztül, általában egy utazást sokkal inkább meghatároz a társaság és a hozzáállás, mint a körülmények. Minket pedig az sem zavart, hogy az első napon jól bőrig áztunk, illetve izmaink tejsav termelését is jelentősen megdobta a Tihanyi apátsághoz vezető emelkedő. Természetesen a Balaton látképe és a finom fagyi kárpótolt minket valamelyest, nem is beszélve a következő szakaszról: száguldás lefelé a hegyről dombról! Mivel az eső is elállt addigra, semmi sem állhatta utunkat, hogy elérjük az aznapi pihenőt Révfülöpön! Az éjszaka gyorsan és mélyálomban telt, másnap pedig a nekem leginkább tetsző szakasz várt ránk, főként Révfülöp és Keszthely között nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, így még az se szegte kedvem, hogy ezúttal két hegyre dombra kellett felküzdeni magunkat, nevezetesen a badacsonyi borútra és a Szigligeti várba. A balatonfelvidék az egyik kedvenc régióm az országban, így nem ért meglepetésként a csodás panoráma és a finom bor sem! Keszthelyre begurulni pedig egészen különleges érzés, a szomszéd városban nőttem fel, így itt is jó sok időt töltöttem tinédzser koromban. Aznap még elgurultunk Balatonfenyvesig, s a nap hátralevő részét már csak egy bográcsnyi paprikás krumpli elkészítésének és elfogyasztásának szenteltük, illetve némi badacsonyi emlék elfogyasztásának.

Egy hűvös nap keszthelyen

Szél, szörfösök és kite-osok Fenyvesen

Egy kezdő szörfös

A naplementére se volt panasz!

 

Úgy volt, hogy az utolsó nap már könnyű lesz, hisz a déli parton néhány centiméternyi szintemelkedést kell csupán megtenni, a szél azonban előidézett nekünk másfajta nehézségeket, pedig nem is szembe fújt… A déli part amúgy is kevésbé látványos, főként, hogy itt kanyarog az út legtöbbet a házak között, így a meglepően sok villa, s luxusnyaraló jelenti a legtöbb látnivalót, de szerencsére ezt kompenzálandó (vagy véletlen), itt visz az út legközelebb a vízhez, körülbelül kétszer ötven méter hosszan… Sajnálom, ha a beszámolóm egy kissé keserédesre sikeredett, lehet, hogy inkább magamban csalódtam, mert az erőnlétem már nem a tavalyi, vagy mert túlságosan extraklasszis helyekhez vagyok szokva, pedig vannak azért csodás szakaszok, nem beszélve a kellemes emlékekről, de végeredményben mégis azt érzem, hogy kicsit sárga, kicsit savanyú… De legalább a miénk, nem?

Cseh kaland

Úgy alakult, hogy munkaügyben észak Csehországba kellett utaznom, pontosabban a határ túloldalára, tehát Németországba, de anyagi megfontolásból a szállásunk a cseh oldalon volt, illetve egy napot Prágára is szántunk! Ez volt az első hosszabb kiruccanásom motorral, eddig csak vidékre jártam vele, 2-300km-re. Már eddig is tudtam, hogy autópályán motorozni igazi büntetés, de sajnos ezúttal idő és pénz hiányában nem volt más választásunk, mint másfélóránként azért megállni, hogy kávézzak, elalvás helyett… Ez mondjuk Johannáról nem mondható el, ő simán belebólintott esetenként a hátamba… 😀

Az első csuda látnivalónk Königstein kisvárosa volt, ahová egy turista információs iroda kedvéért mentünk, meg mert majd szétdurrant már a hólyagom… Rég jártam már németországban, elfelejtettem, milyen tiszta rendezett, ápolt itt minden! Már önmagában a kisváros megérdemel egy látogatást, de a közelben tornyosuló, ugyancsak Königstein névre hallgató vár az igazi nagyágyú a környéken, vonzza a tekintetet ahogy a vidék fölé magasodik. Nagyjából 600 évig építgették, míg elnyerte a mai formáját, s érzékeltetés képpen elmondhatom, a várfal mellett sétálni egy kört, jó egy órába telik néhány fotó elkattintásával is kalkulálva:

A panoráma csodás!

A szemben látható homokkő hegy egykoron a tenger feneke volt!

Ez pedig a vár udvara, némi dekorációval 😉

 

Több múzeumba is be lehet itt lesni, sajnos nekünk hosszabb nézelődésre nem volt időnk, de kárpótolt minket a következő cél, Rathen kisvárosa, melyet két részre oszt az Elba folyó. Jól ki van ez itt találva, Oberrathen az egyik oldal, ahol le lehet parkolni kocsikkal és buszokkal (és persze a motorommal is) a túlpartra, ahol az érdemi rész van, pedig egy komppal lehet átmenni, egy csekélyke összegért (1€, vagy 1,80€ oda-vissza). Megkockáztatom, többet termel, mint a rezsije, az első körben nem fértünk fel, pedig 233 ember befogadására alkalmas… Na, de félre a magyaros anyagiaskodással, inkább indultam túrázni, ugyanis számos (inkább számtalan) túraútvonal cikázik keresztül kasul a hegyoldalban és azon túl is, mindenki kénye-kedve (vagy inkább erőállapota) szerint választhat hosszabb, vagy éppen rövidebb útvonalat, esetleg henyélhet az Elba partján, ahogy Johanna is inkább tette. Leírni nem tudom, milyen csodás helyeken jártam, beszéljenek inkább a képek helyettem:

Balkéz felől láthatjátok Rathent és a kompkikötőket

Homokkő tornyok

A túraösvények elképesztő helyeken kanyarognak

Így ki lehet bírni… 😀

Az utat úgy szerveztük, hogy Prágára is jusson egy napunk, ha már ott megyünk el mellette, badarság lenne kihagyni! Egyszer jártam már ott, s emlékeimben úgy élt, csodás, mint Budapest, csak több a szépen felújított épület. A legfrissebb emlékeim alapján viszont azt kell mondjam, jelen állapotaikban sokkal szebb Prága, magyarságom ide, vagy oda… Valami azonban mégis volt, amire nem emlékeztem… Annyi turista, amennyit az én idegrendszerem már nehezen visel, ritkán látok olyat még a legszebb városokban is, amiért megéri, hogy egyfolytában másokat kelljen kerültgetni, vagy ne értsem a mellettem álló barátnőmet, de az is rohadt idegesítő, mikor egy 200m hosszú hídon sorba kell állni, hogy a korláthoz férjünk csinálni egy fotót… Vagy erre készüljetek, vagy menjetek szakadó esőben, vagy menjetek a természetbe, ezeket tudom javasolni… 😀 Mindettől függetlenül, azt elismerem, tényleg csodás város, itt a bizonyíték:

Prága óvárosának főtere

Meg néhány turista…

Trinity is itt van a képen, de élőben a látkép volt érdekesebb…

Vagyunk náhányan…

 

Egy szösszenetet szeretnék még elmesélni erről a rövidke, de annál élvezetesebb útról, mert ez igazán megkoronázta a kiruccanást. Történt ugyanis, hogy az egyik szállásunk egy kis faluban volt, s mire odaértünk, már bezárt a bolt, tudtuk meg a vendéglátónktól. Nagyon elkeseredtünk, mert nem igazán volt pénzünk étteremre, s látta ezt a házigazda is, aki 20 perc múlva két tányér gőzölgő zöldséges-csirkés tésztával jelent meg! Már az nagyon jól esett, mikor kiálltak a kocsival a garázsból, hogy én betehessem a motort, de ez a madárlátta vacsora nem csak a pocakunkat, a szívünket is megtöltötte! Köszönjük!

Nem utolsó sorban még finom is volt!

POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

MÁSODIK BENYOMÁSOK – Thaiföld, Malajzia

Egy szakács cimborámmal, Miroval utaztam Bangkokból Kuala Lumpurba két hét alatt, ezen utazás élményeit fogom most megosztani veletek, néhány korábbi tapasztalatommal megfűszerezve.

img_0940

Miro kedvence: bármi faszénen sütve!

img_0942

A kukoricán kívül felismertek bármit?

img_0945

“Éttermek” szépen sorban… 😀

img_0951

Ülő buddha

img_0953

Fekvő buddha (jelenleg a 3. legnagyobb Thaiföldön)

A végitéletünk az, hogy Bangkokra elég 2 nap… Egyébként megőrjít a másszáz, taxi, tuktuk, pingpong show édes négyes, mellyel egyfolytában sokkolnak mindenhol. A város azon részei amelyeket megismertem, kizárólag a pénzről szólnak. Nagyon szomorú, de az egész egy nagy maffia hálózatnak látszik. Lehúzás, lehúzás, lehúzás. A Királyi palotát és a Wat Pho-t (fekvő buddha) azért ajánlom mindenképp, meg egy kis csavargást mondjuk a kínai negyedben, aztán menekülj a városból. Amíg ott vagy, lehet buszozni, az kb. ingyenes, (én legalábbis még nem tudtam jegyet venni), vagy taxizni, de kizárólag a taxi-meter-rel menjetek, különben azok is lehúznak!

A menekülésre jó lehet az éjszakai vonat, vagy a repülő is. A vonat nagyon jó feeling (csak ne TGV-re számíts) és budget utazóknak fontos szempont lehet, hogy ezzel megspórolnak egy éjszakányi szállást, a repülő meg ugye repülő, azt nem nagyon kell magyarázni. A belföldi járatok egy része viszont nem a Suvarnabhumi reptérről megy, hanem a Don Muangról! Nem szabad ettől megijedni, mi Krabira repültünk és a Don Muangról induló gépünk annyival volt olcsóbb, hogy még taxival együtt is jobban jártunk, mint a Nemzetközi Reptérről. Thai Lion Airral repültünk, teljesen rendben volt. Krabi Town-ban egy éjszakát töltöttünk csupán, de elképesztően üdítő élmény volt Bangkok után, álmos kisváros, jó nagy piaccal, kevés turistával, családias hangulattal. Itt ettük a legjobb csirke satay-t az egész út során, valamint ez a város billentett vissza minket nyaralás hangulatba.

img_0975

Egy kis kreativitás, imádom!

img_0976

Azért Krabi Townban is volt mit megnézni

img_0978

Az apály ront az összképen, de azért… 🙂

img_0985

Egy étterem Krabi Town-ban

img_0989

Tizenvalahány satay-t ettünk meg, a legjobbat az egész út során!

img_0995

A piac Krabi Town-ban

A vakszerencse egy muszlim hotelbe sodort minket, ahol elképesztően kedvesek voltak, Malajzia előszele, de erről majd később. Kipihentük a sokkot és másnap továbbindultunk Ao Nang-ra. Erre a legolcsóbb és abszolút járható út a helyi busz, azaz kis pickup, mely gondolom a helyi járatos busz itteni megfelelője. 50 bath-ért (kb. 400 ft 2017-ben) elvittek minket a 25 km-re fekvő tengerparti településre.

img_0997

Helyi járat!

Ez már sokkal “turistásabb” város, de zsúfoltnak ezt se mondanám, valahogy egész Thaiföldön azt éreztem, hogy óriási túlkínálat van, szinte sehol sincs teltház, sőt, inkább pangás van, nem értem, hogy tud életben maradni ennyi hely és hogy tudják ennek ellenére is ilyen magasan tartani az árakat. Merthogy a korábbi sztereotípiákkal ellentétben – Thaiföld azon vidékei amerre jártunk – egyáltalán nem olcsók, utcán lehet ugyan 4-500 forintért enni, de egyrészt kis adagokról beszélünk, másrészt egy étteremben ez mindjárt 1200 Ft-ról indul. Saját fürdőszobás szállásaink nagyjából 5-8000 Ft között mozogtak éjszakánként, a nívójuk erősen ingadozó, nem feltétlen az ár függvényében. A falak mindenhol papírvékonyak, tehát a nehezen alvók hozzanak füldugót, és van ahol naponta adnak 2 fél literes vizet és takarítanak, ráadásul még hűtő is van a szobában, máshol meg még tiszta ágyneművel sem sikerült várni minket.

img_0998

Látványosnak látványos, de a víz nem az igazi…

img_0999

Azért nem úsztam meg, volt 2 nap, mikor csak rizst ettem… Miro viszont kóstolt amit ért… 😀

img_1007

Egy Ao Nang-i galéria

img_1008

Thaiföld 94%-a buddhista, de dél felé haladva vannak már muszlim kisebbségek is.

img_1009

Tengeriherkenytyű imádók fellegvára…

img_1010

…ha meg bírják fizetni, ugyanis elképesztő árak vannak!

Ao Nang tengerpartja nem a leginkább képeslapra illő, az itteni homok nem az igazi, így a tenger se igazán tiszta, érdemes inkább a közeli Railey beach-re áthajózni ott fehér homok és kristálytiszta víz vár rád! Itt is a “hivatalos” céggel érdemes menni, 200 bath-ért oda vissza jegyet lehet venni, a hiénáknál meg 150-től kezdődik egy út… 9-től 6-ig járnak a hajók, ami egy strandolásra bőven elég, nekem kettőre is… Railey beachen megszállni szerintem nem érdemes, mert egyrészt nagyon kicsi és hamar unalmassá válik, másrészt kétszer annyiba kerül a szállás. Egy rakás cég szervez 1 napos hajós programokat a közeli szigetekre, ha van rá 1000 baht-od, nem rossz program, általában 4 sziget, snokelling, ebéd van a programban. A Maya öblöt nem javaslom, persze, ott forgatták a Part-ot, de egyrészt Leo már nincs ott, másrészt akkora tömeg van, hogy teljesen élvezhetetlen. Inkább menj el valami eldugottabb helyre, az is lesz olyan gyönyörű és még élvezni is fogod!

img_1020

Longtail boattal megyünk a strandra

img_1023

Railey beach

img_1025

A parton sorban állnak a büféhajók

img_1027

Itt csodás a víz

img_1048

Naplemente Ao Nangról nézve

Ao Nangból Penangba (George Town) mentünk, az utazáshoz pedig kényelmes megoldást választottunk, befizettünk egy irodánál fejenként 900 baht-ot (kb. 7500 ft 2017-ben), ami soknak tűnik elsőre, de végeredményben 500km utazásért amiben egy határátlépés is benne van, talán nem vészes. Biztosan van olcsóbb módja is George Town-ba jutni, de mivel Miro csak két hetet töltött itt, fontosabb volt, hogy minél gyorsabban, egyszerűbben jussunk oda. A repülővel itt nem jártunk volna jól, mert egyrészt még drágább, másrészt Kuala Lumpur-i átszállással lett volna, ami finoman szólva se ésszerű.

img_1060

Jobban bírtuk a minivan-eket, mint számítottunk rá…

img_1061

George Town egy szigeten van, amit két híd köt össze a szárazfölddel

img_1065

A régi kikötő

Azt hiszem ez volt az utazásunk csúcspontja! Egyrészt másfél havi ittartózkodással a hátam mögött most már bátran kijelentem, Malajzia sokkal jobb hely, mint Thaiföld, ráadásul mindez George Town-ra hatványozottan igaz. A város legjobb “kocsmáját” is megtaláltuk este, ami valójában egy bolt, egy rakás kinyitható asztallal, székkel felszerelkezve. A sör féláron van a többi bolthoz képest, így estére ide verődik össze mindenki, legyen akár eső, akár holdsütés. Miroval leültünk délután és pár óra leforgása alatt megismerkedtünk egy belga nővel aki amúgy 12 éve Indonéziában él, csak most üzleti úton volt ott, 2 fiatal helyi programozóval, illetve 2 idősebb helyi arccal, akik mindent tudnak a környékről. Mindezt csak úgy a semmiből. Persze napközben is aktívak voltunk, a város telis teli van street artokkal, érdemes hát itt is eltölteni néhány napot, de 2-3-nál több itt se kell, szerintem.

img_1071

no comment

img_1080

A híres-neves kocsma-bolt

aztán ránk szakadt az ég...

aztán ránk szakadt az ég…

...de megoldottuk! :)

…de megoldottuk! 🙂

Az utunk a végéhez közeledett, Kuala Lumpurba busszal mentünk tovább, a legkényelmesebbel, amiben valaha ültem, konkrétan fotelekben ültünk. 2×2 sor ülés helyett itt csak 1×2 meg 1×1 ülés van, menő! Nagyjából 4 óra az út, bár itt megint nem értettem, hogy élhet meg ennyi busztársaság úgy, hogy mondjuk 5-6 busz indult egyszerre, és mindegyiken csak néhány ember ült. A miénken összesen 5-en voltunk…

img_1087

Fotelbusz

KL-be már szinte otthonosan mozogtam, egyrészt a város nem nagy, másrészt már jártam ott, a kínai negyed ott is kihagyhatatlan. A Petronas tornyokat szerintem este, sötétben érdemes megnézni, akkor a leglátványosabb főleg a park felőli oldalról, a skybridge-re viszont szerintem nem éri meg felmenni, sokkal inkább a KL (vagy Menara) towerre érdemes rászánni a pénzt, (a Petronas toronyba 85RM (5500 ft)  a KL towerbe 105RM (6900 ft), onnan teljes 360 fokos panoráma nyílik a városra, ráadásul este 9-ig nyitva van, aki szeretné, naplementéhez is igazíthatja a felmenetelt. Van még a városban jónéhány múzeum, mi a Kuala Lumpur City Gallerybe mentünk be, 5RM a belépő és levásárolható a büfében, ajándékboltban! A város történetét mutatja be, illetve egy óriási város-makett is van ott, megéri ide benézni!

img_1096

Kuala Lumpur a legzöldebb város amiben valaha jártam!

img_1112

Óriási KL makett

img_1107

A helyi nevezetes madárpark is érdekes lehet, de oda majd csak ezután megyek, idővel arról is beszámolok, meg még sok minden másról, hiszen az elkövetkezendő hónapot még itt töltöm, holnap érkezik a barátnőm és általa majd egy újabb nézőpontból tesztelem Thailföldet és Malajziát.

Most viszont Miro-nak szeretném megköszönni ezt a két hetet, nélküle biztos nem ettem volna ennyi féle kitudja micsodát, és biztosan nem lett volna felejthetetlen ez a túra! Köszönöm barátom!

img_1116

U.I.: Ha a kajakóstolós videóinkra is kíváncsi vagy, a facebook oldalamon a videók között megtalálod 😉