POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

Reklámok

SZÁMVETÉS

Még egy éve se írom a blogot, mégis úgy érzem, itt az ideje számot vetnem veletek, nektek!

Először is, nézzük, milyen célokat tűztem ki a kezdetekkor:

1. Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Hát igen, az első célt elértem! Mostanra eljutottam oda, hogy be-beesnek fizetős melók, pénzért is vágok már filmeket!! Tegnap ráadásul ránéztem az egyik fotóárusító weboldalra, ahová régebben töltöttem fel képeket, és meglepve tapasztaltam, hogy még ott is kerestem kőkemény 2,80 dollárt 😀 Még úgy is, hogy néhány feltöltött kép után abbahagytam az egészet, mert láttam, hogy sajnos a fotóim egyáltalán nem ütik meg a kívánt szintet, elsősorban az elavult fényképezőgépem miatt. Na mindegy, mindenesetre jót nevettem az összegen, meg azon, hogy azért csak működni fog ez is, hosszútávon.

Azon elképzelésem is abszolút bevált, hogy lesznek olyan melók, amik megdobbantják a szívem, mint az utazás, vagy a sportok és lesznek olyanok is, amik nem a szívemhez legközelebb álló témák, de ha azokból jön a bevételem, hát szívesen csinálom. A legtöbb bizalomra épp ez ad okot, lényegében minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Vannak sikerek, csalódások, nehéz napok, de szinte minden úgy, ahogy vártam.

2. Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Ide tájolom magam most. 2015 legfontosabb szakmai küldetése számomra, hogy lassan átcsoportosítsam erőforrásaimat és beindítsam a saját vállalkozásomat, amivel biztos jövedelmet termelek. Mindazonáltal már most látok annyira előre, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen van már megbeszélve néhány fizetős filmem, ráadásul túravezetői pályafutásom is kezd körvonalazódni, mindezeket kell nagyon hatékonyan és minőségileg végeznem, hogy további lehetőségeket hozzanak magukkal. Küzdöttem sokat tavaly, ám még csak most jön a java, rendkívüli év áll előttem. Úgy érzem, az már beigazolódott, hogy jó úton járok, van tehetségem ahhoz, amit imádok csinálni és ez nyerő párosítás. Sokat kell még tanulnom, kétség sem fér hozzá, mind szakmai, mind önmenedzselés terén, valamint üzleti dolgokban is képeznem kell magam, de megkérdőjelezhetetlen, hogy van értelme ezekbe energiát fektetnem.

3. Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Ez már a 2016-os év projektje lesz számomra, legrosszabb esetben. Jelen helyzetemben azt sem tartom kizártnak, hogy előbb bekövetkezik, mint gondolom, de aggódnom emiatt egyáltalán nem kell. A tavalyi céljaimat is úgy értem el, hogy nem láttam magam előtt az utat teljes valójában és hosszában, csak tettem a dolgom és mindig az aktuális feladatokra koncentráltam. Ha tudod mit akarsz elérni, és elvégzed érte a napi feladataidat, az élet megoldja a többit, gyakran ezüsttálcán kínálja a lehetőségeket.

Itt tartok hát most, minden a terveim szerint alakul, s ahogy az előző posztban is írtam, már csak két év, és a blogom (és persze az életem) beteljesíti önmagát és remélem ezáltal sok embernek adok hitet, hogy kövesse az álmát, higgyen magában, és soha ne adja fel. Sokszor jött már szembe az a mondás, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, és most már én is értem. Ennek a kulcsa, hogy azt csinálom amit imádok, és néhány kivételtől eltekintve nagyon élvezem a kis karrierem: mikor egy hegyen rohangászok a kameráimmal, vagy ülök a gép előtt és alkotok, vagy amikor jön egy üzenet, hogy: jaaaj, de jó a film, úgy visszamennék. Ha pedig elérem a célom, az utam véget ér, és már nem lesz mit élvezni. Akkor majd új célom lesz és új utam, de azt is nagyon fogom élvezni, hisz az a lényeg! 😉

A KÖVETKEZŐ SZINT

Végre volt egy értékelhető filmem. Elküldtem hát a Barakának, s tűkön ülve vártam a választ. Tetszett nekik, kértek is tőlem önéletrajzot! Ekkor egy kicsit megijedtem, tekintve, hogy abban semmiféle olyan tapasztalatot nem tudtam megjelölni ami a filmezéshez kötődik. Írtam hát mellé egy motívációs levelet, hogy legalább azzal hangot adjak lelkesedésemnek és elhivatottságomnak. Átmentem ezen a rostán is, meg is beszéltünk egy találkozót a nagyfőnökkel. Az nagyon jól ment, tekintve, hogy egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg, a nézeteink sok ponton egyeztek, a közös munkáról elképzelt terveink is átfedték egymást, kezet is ráztunk rá, hogy elvisznek túrákra, én pedig azokról filmet készítek pénzmozgás nélkül. Nekem a túra, nekik a film lesz ingyen. Első körben egynapos “próbatúrában” egyeztünk meg. Ez tél lévén hótalpas túrát jelentett az Alpokban, nem messze, a sógoroknál. Nagyon vártam az utat, elképesztően fel voltam dobva, mégiscsak az első komolyabb részsiker a karrieremben. Talán mondanom sem kell, újabb nehézséggel szembesültem, annyira enyhe volt az idő, hogy kétezervalahányszáz méter magasan széldzsekiben bóklásztam a hegyen, alig volt hó, a hótalpakat szinte nem is használtuk. Hazatérvén elkezdtem dolgozni az anyagon, de közben az irodával is felvettem a kapcsolatot, s végül abban maradtunk, hogy elvisznek egy újabb túrára, ahol remélhetőleg már tél lesz a hegyen. Ez nem is történt másképp, de akkor meg a tél nem épp azt az arcát mutatta, amit egy promó filmben – ahol azt szerettük volna reklámozni ez milyen jó – az ember elképzel, így már megint egy újabb túrát kellett megbeszélnünk. A harmadik túrán megint ugyanez volt a helyzet, szakadó hóesés, orkán erejű szél, tejszerű köd egész nap. Ami a filmet végül megmentette, hogy ezen az úton az egyik túravezetőtől kaptam extra anyagot, amit még ő vett fel korábban. A snittek nem voltak épp a legjobb minőségűek, de annyit ki tudtam ollózni belőle, ami ahhoz kellett, hogy egy kerek egész alkotást adhassak le. Ebben a szakaszban újabb nehézségbe ütköztem, nem tetszett nekik a zene. Az nagyon fontos minden ilyen filmben, szerintem az élmény kb 40%-ban attól függ, mennyire passzol a zene a képi anyaghoz. Az ismerőseim visszajelzései alapján ebben eddig nagyon jó voltam, ehhez is heteken keresztül keresgéltem, s a voksomat végül egy inuit (benszülött eszkimó) dal-ra tettem le. Ez részükről nem aratott osztatlan sikert, kértek egy újabb változatot. Aztán még egy újabbat. A harmadiknál kétségbeesésemben már megírtam nekik, ha háromból egy sem tetszett, ugyan tegyék már meg, hogy akkor ők küldenek egy olyat, ami szerintük megfelelő. Na, hát kaptam is egy olyat, amihez szerintem nem volt megfelelő minőségű felvételem. (Ha megnézitek ezt a filmet, szerintem érteni fogjátok miért mondom ezt, ha nem kommentben megbeszéljük.) A végtermék egyébként szerintem jobb lett, mint amit én csak a zenét hallgatva vártam, és hál’ Istennek ez már megfelelt nekik is. Mire ezen a herce-hurcán keresztül küzdöttem magam, elmúlt a hótalpas túrák szezonja, így nem kaptam túl nagy publicitást, de legalább megfeleltem a “teszten”.