Izlandi geogiccs (3. rész)

Ahogy ígértem, a Myvatn (Szúnyog tó) környéki látnivalókról fogok most mesélni. Ez a helyszín is nagyon szuper abban a tekintetben (is), hogy sok minden van egymáshoz közel, egy nap alatt egy csomó mindent körbe lehet járni! Jah és ráadásul mindegyik különböző, arról sincs tehát szó, hogy meg kéne nézni 6 vízest, ‘oszt kész. Az én kedvencem a Leirhnjúkur lávamező, amit a közelben lévő Krafla vulkán 1980 körüli kitörése eredményezett. Nem égbelövős (explóziós), hanem “kifolyós” (effúziós) tevékenység eredménye, magyarán egyszercsak megrepedt a föld, a láva meg szép komótosan, de mindent elsöprő erővel 7-8 kilométer hosszan végigfolyt a lejtőn amíg csak jött az utánpótlás! Egészen látványos lehet felülről, jövőre majd csinálok pár drón felvételt, most azonban csak egy sz.r google maps műholdképet tudok mutatni. Illetve néhány fotón azt is igyekeztem megörökíteni, hogy a terület még most is aktív, kigőzölgéseket láttok mindenfelé, és jónéhány meleg követ is találhattok!

Tipp 1.: Bármerre is jártok Izlandon, számtalan geotermikus jelenséggel találkoztok majd, kérlek, ne próbáljatok mindenbe belenyúlni, hogy milyen meleg, mert általában olyan forróak, hogy másodpercek alatt szétéget!

Tipp 2.: A kijelölt ösvényeket se hagyjátok el, mert ezek a föld alatti rendszerekben üregeg is vannak bőven és simán beszakadhat, és ha a kigőzölgések 100 fok felett lehetnek, el tudod képzelni, milyen meleg van a föld alatt…

Elég egyértelmű melyik a lávamező, igaz?

Ösvény a lávamezőn a kigőzölgések között

Látványos, ahogy lávaréteg alatt megtelepedett az élet!

Itt pedig egy kisebb hegy alakult ki, ahogy a láva feljebb és feljebb gyűrődött

A lávamezőtől 3 perc kocsikázásra a Víti krátertó található. Maga a kráter a Krafla vulkán 1724-es kitörésének eredménye, a benne lévő tó később alakult ki és meleg, olyannyira, hogy sosem fagy be, valamint a víz kéntartalma nagyon magas. Néha túristák megpróbálkoznak fürdőzni benne, de túl kellemes nem lehet, lévén idén pont úszkált valaki ottjártunkkor és úgy síkítozott, mintha legalábbis 5 fokos lenne a víz. Később tudtam meg, hogy meleg és kénes, szóval vagy nagyon forró volt, vagy marta a kén a micsodáját… A parkolóhoz viszonyítva a kráter túloldalán van egy lápos terület, ahol rengeteg cottongrass (gyapjúsás) nő, azokat nagyon bírom, egyszer hoztam haza dunsztos üvegben, kibírta az utat!

Víti krátertó

Cottongrass (Gyapjúsás) mező

Így néznek ki közelebbről

 

A krátertótól körülbelül 10-15 perc kocsival a Námaskard geotermikus mező azt hiszem, eddig ez a legnagyobb amit Izlandon láttam! Van itt minden, kigőzölgés, felgőzölgés, iszapfortyogó, vízfortyogó, termál víz és ha épp peched van, esővíz is… A közelben egy geotermális erőmű is van, Izlandon az energiaszükséletek 100%-t megújuló energiaforrásokból tudják fedezni. Ebből kifolyólag az áram, villany és fűtés filléres tétel. Ami ennél még érdekesebb, hogy még üvegházakat is fűtenek, s tudnak maguknak zöldséget, gyümölcsöt termeszteni… Eddig csak a paradicsomjukat tudtam megkóstolni, az viszont remek volt, jobb, mint amit itthon az áruházláncokban tudunk venni… Visszakanyarodva azonban a geotermikus mezőre, itt is érvényes az 1-es és 2-es tipp, legyetek nagyon óvatosak, nem mint én… Illetve, a korábbi bejegyzésben általam emlegetett termál fürdő meg itt van az út túloldalán 🙂

Még ílyen távból, a gőzön átugorva is sikerült megégetni a pofámat…

 

 

Újabb néhány perces útra innen található a Hvjerfall salakkúp, ami szintén elképesztően látványos, lentről, és fentről egyaránt, kráter formája van, és vulkánkitörés eredménye, de nem vulkáni kráter. Na, ezt remélem értitek… 😀 Nagyjából 20 perc alatt fel is lehet jutni a tetejére, ahonnan a tájat is be lehet látni, meg a kráterbe is bele lehet nézni, igaz, attól pont ne várjatok túl sokat… Hívogató lehet, hogy lemenjetek, lehet látni lent, kőből kirakott feliratokat is, de kijönni jóval nehezebb, mint fentről látszik, ráadásul még térerő sincs odalenn… tavaly két túristát nekünk kellett kimenteni egészen konkrétan, kedves ázsiai hölgyek voltak, egyikük már pánikban… Arra számíthattok, és készüljetek, hogy jó eséllyel erős szél fogad majd Titeket odafenn, idén röpködtünk is egy kicsit.

Kilátás a kúpról: a Myvatn és néhány random hegy

Na jó, azért belülről is jól néz ki… 🙂

Éppen mentjük a pánikolót…

 

Mondom, hogy repültünk!

A salakkúp túloldalán lesétálva és onnan egy kicsit túrázva akár gyalog is elérhető a Dimmuborgir lávamező ami a korábbi Leirhnjúkur-hoz képest teljesen más, érdemes megnézni a táblákat a kialakulásáról, nagyon érdekes. Itt nem lávafolyás van (legalábbis nem úgy), tornyok és mindenféle érdekes képződmény között lehet túrázni, több útvonal is van, rövidebb, hosszabb és közepes. Ha van kedvetek, alakítsátok úgy a napot, hogy itt ebédeljetek, van háromféle leves (Bárány-, Kókuszos curry-, és Minestrone). Utóbbit még nem kóstoltam, de az első kettő nagyon finom, és végtelenszer lehet utántölteni, be tudtok kajálni, főleg, hogy kenyeret is adnak hozzá, sőőőt, még a helyi különlegességet, a lávakenyeret is meg lehet kóstolni! Úgy készítik, hogy a kenyértésztát becsomagolják és beássák a földbe éjszakára, majd másnapra megsül. Természetesen olyan helyen, ahol a közelben van valamilyen geotermikus hőforrás… Kicsit édeskés, egy próbát mindenképp megér!

Keresztül kasul mennek az ösvények

Sziklakaput emberek nélkül fotózni… Na, az kihívás!

Mondom…

A bejegyzés végére egy olyan látnivalót hagytam, ami úgy gondolom opcionális, ha belefér a napotokba, nézzétek meg, ha nem, ne törjétek magatokat miatta. A Grjótagjá sziklahasadék nem kifejezetten látványos, és 10 percnél többet nem is ér, de ugyanakkor elég hangulatos, lényegében egy repedés a földben amelynek üregében egy termálvizű természetes medence van. Egykoron lehetett benne fürdeni, akkor nagyon ajánlottam volna, bár valószínüleg abban az esetben meg kilométeres sor kacskaringózna előtte… Szóval ezügyben Tiétek a döntés, de a környéket nagyon ajánlom, az összes itt felsorolt látnivalót meg lehet járni egy nap alatt, bár ha fotóztok is, lehet, hogy érdemesebb kettőt is rá szánni, én biztos azt tenném, ha nem kötne a program…

Gondolom feltűnt, hogy még mindig nem (nagyon nem) értünk körbe a szigeten, úgyhogy számíthattok még további bejegyzésekre… 😉

Reklámok

Izlandi geogiccs (2. rész)

Ott tartottam, hogy átszeltük a felföldet és elértük a sziget északi részét. Egy gyors mélyalvást követően másnap belepillantottunk, milyen körülmények között éltek az egykori lakosok. Nagyon érdekes, hogy nagyjából a 20. század közepéig alig volt némi fejlődés, lényegében ugyanolyan épületekben laktak, mint néhányszáz évvel ezelőtti viking őseik! A fejlődés pedig olyan vívmányokban tükröződött, minthogy a házak alatt elvezették a termál vizeket fűtés gyanánt, de továbbra is az épületben lobogó tűz volt a fűtés lelke, az angol vécé hiánya pedig teljesen egyértelmű volt! Valahol a század derekán aztán az amerikaiak légitámaszpontot létesítettek a szigeten, s hozták magukkal amire csak szükségük volt, s nagyjából ekkortájt kezdődött némi fejlődés. Keflavik és Reykjavik között a mai napig megvannak azok az épületek, amelyeket anno a katonáknak építettek, lakhatás céljából, s melyeket az amerikai repülős filmekből is jól ismerhettek! (Nem a közlegények barakkjairól beszélek, a pilóták házikóiról!) Többek között ennek köszönhetően még ma is érezhető némi amerikaizmus, főleg a fiatalok körében. Na, de vissza a házikókhoz, amelyekből nagyon kevés maradt, mert annak idején kvázi a szegénység jelképe volt, így aki új házat tudott építeni, egyből le is rombolta a tőzegtéglából épített ősi otthont. 

Ezért is nagyon különleges a Glambauer skanzen, sok helyen már nem lehet ilyen házikókat látni (ezekben 1947-ig laktak). Fa nagyon minimális van bennük, mert a betelepülő vikingek nagyon hamar felélték a sziget készleteit (még 1950-ben is csak kb. 150 ezren éltek a szigeten, képzelhetitek mekkora mennyiségről beszélek…), így minden másból és uszadékfából kellett mindent megoldaniuk. Ehhez kapcsolódik az egyik legérdekesebb izlandi legenda, miszerint annak idején, ha valaki meglátott egy uszadékfát a parton, de épp nem volt nála egy daru, hogy hazavigye, belevéste a nevét és később visszament érte. Aki ezek után megtalálta, nem vitte el! Ez annyira bevésődött, hogy a mai napig, ha letámasztod a bringádat bárhol, bármennyi idő múlva, ha visszamész, még ott lesz! Lehet, hogy időközben megeszi a rozsda, de más nem fog hozzányúlni! Elképesztő hely, ezt még lehet, hogy mondom majd néhányszor…

Tipp 1.: a skanzennél van egy kávézó is, érdemes a büdzsét úgy alakítani, hogy megkóstolj egy sütit odabenn, igazi házi étkek, anyuka a két lányával süti őket!

Mi azonban tovább indultunk Akureyri felé, ami az északi partvidék legnagyobb városa. Talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem fotóztam, a képet a google-ből loptam, mert a (belföldi) reptér azért nagyon érdekes. 

Néhány múzeumot rejt azért a város, bár én még nem néztem meg őket, ha valakinek van tapasztalata, azt írja meg kommentben légyszi! Jobban érdekelt a következő megállónk, egy újabb vízesés, a Gódafoss. Többek között arról nevezetes, hogy amikor az izlandiak áttértek a kereszténységre, pogány jelképeiket ebbe a vízesésbe hajították, mintegy bizonyítva a régi vallás már a múlté. Más kérdés, hogy mit is tettek aztán a csukott ajtók mögött otthon… Nem, nem mindenki Jézushoz imádkozott… Mindenesetre a vízesés csodás, két oldalról és különböző szinteken is meg lehet nézni, nekem ez tetszett a legjobban: 

A nap végére még egy igazán autentikus helyi programot szerveztünk, meglátogattunk egy helyi fürdőt, a Jarðböðin við Mývatn-t. A fürdő egy lávamezőn létesült, természetesen termál vizes medencékkel. A forrásvíz érdekessége, hogy olyan forró, hogy hűteni kell, míg a medencékhez jut, nem úgy, mint mondjuk a hévízi tónál, ahol a forrás negyvennéhány fokos a víz meg kellemes 36-38. A víz kék színét egyébként egy algafajnak köszönhetjük, akik ebben a hőmérsékletben érzik jól magukat!

Tipp 2.: ha megkívánod a fürdőzést, de nem készültél rá, semmi gond, lehet törölközőt és fürdőrucit is bérelni! A csomagkésés miatt én béreltem és még mindig nem viszketek odalenn, nem kell túlparázni!

Tipp 3.: mielőtt a medencékbe indulsz, KÖTELEZŐ meztelenül lezuhanyozni, megmosandó a kritikus testfelületeket (illusztrálják is… 😀 )

Myvatn fürdő

A fürdőzés után már nem érdemes semmiféle programot szervezni, úgy kiszívja az embert, hogy a kaját megrágni is kihívás lehet, nemhogy még naplementét fotózni… Olyan is lett a fotó, de valamit mindenképpen akartam a Myvatn tóról mutatni… Jövőre csinálok majd jobbat, ígérem! Zárójelben megjegyezném, ezt a képet valamikor este 10-11 körül készítettem, magyarán elég későn ment le a nap…

Myvatn tó a naplementében

A következő bejegyzésben a tó közelében található látnivalókról mesélek, mutogatok képeket!

Izlandi geogiccs – 1. rész

Mielőtt bármi egyéb információt útjára bocsátanék, jelzem előre, elfogult vagyok Izlanddal kapcsolatban, eddigi utazásaim során még nem találtam hozzá foghatót! Idén kétszer látogattam meg ezen elképesztő szegletét a világnak, mindkétszer csoporttal, túravezetőként, bérelt busszal. Azt javaslom mindenkinek, mielőbb nézze meg a szigetet, mert az elképesztő mértékben növekvő turizmus sajnos már most kikezdte, igaz, egyelőre inkább a főváros, Rejkyavik közelében fekvő, nagyjából 1-2 napi járóföldre található látványosságokat. Gyorsan hozzáteszem azt is, én a természet gyermeke vagyok, jobban érzem magam távol az urbánus zónától, így ha valakinek a bakancs listáján New York és Barcelona típusú helyek tanyáznak az élen, Ő valószínűleg jobban jár, ha vár még 20 évet, míg Reykjavik is eléri az egymillió lakost (vagy legalább ötszázezret)…

Reykjavikra nem is fecsérelek túl sok szót, egy napot érdemes rászánni, a belváros kb. akkora, mint a bulinegyed Budapesten, megéri körbesétálni, és búcsút venni a civilizációtól. Vásárolni nem nagyon javallott, hiszen még az út elején vagyunk, amúgy is, szinte mindenhol nagyjából ugyanazt árulják, ugyanazon az áron. Majd hazautazás előtt sort kerítesz ilyesmire, ha marad még pénzed, mert azt is hozzá kell tennem gyorsan, Izland a legdrágább hely, ahol valaha jártam. Az idei egyik utam alkalmával a légitársaság a szokásosnál is kalandosabbá tette az utunkat, lévén a csomagjaink csupán 5 nappal a megérkezésünk után csatlakoztak csak hozzánk, így addig ki-ki a saját vérmérséklete testhőmérséklete és pénztárcájának vastagsága függvényében orvosolta a helyzetet. Én első körben vettem 5-5 db (kisebb kiszerelést nem találtunk) zoknit, meg alsógatyát, egy pólót, tusfürdőt, dezodort, mindegyikből a legolcsóbbat, a számla végösszege pedig 15 ezer lett (forintban), kezdtem is imádkozni, nehogy esőruhát is vennem kelljen. Ennyit az árakról… Az Reykjaviki látnivalókat nem részletezem, arról találtok a legkönnyebben információkat, én inkább arra fókuszálok, amit igazán szeretek, a természetre. Csak még annyit, hogy azon a kis félszigeten, ahol a reptér is van, megnézhettek egy geotermális mezőt (Krysuvík) és a közelében fekvő tavat (Kleifarvatn) is, bár készüljetek fel, arrafelé már lesz jóféle izlandi döngölt út (magyarán nem aszfaltos).

Végre elhagytuk hát a fővárost, igaz, még nem voltunk teljesen “biztonságban”, utunk ugyanis a Thingvellir Nemzeti Parkba és a Geysir-hez vezetett, ahonnan a Gullfoss-hoz mentünk tovább, ezt a kombót hívják arany háromszögnek. Könnyen elérhetőek Reykjavikból és közel vannak egymáshoz, simán egy nap alatt meg lehet nézni a viking ősök szent helyét, ahol állítólag európa első parlamentje is volt egykoron, azt a gejzírt, amelyről az összes többi kapta a nevét (bár ez jelenleg “nem üzemel”, csak a kistestvére, a Strokkur, de hidd el, az is elég látványos), valamint az arany vízesést, ami több lépcsőben zúdul a mélybe, s napos időben jó eséllyel szivárványt is láthatsz felette!

Gullfoss – Arany vízesés

Strokkur a jelenleg működő gejzír

Öxarárfoss a Thingvellir nemzeti parkban

 

Tipp 1.: a “turista zónában” érdemes azzal kezdeni ami a legjobban érdekel és jó korán odamenni, hogy elkerüld a tömeget! Vagy, ha nyáron mész érdemes kihasználni az éjféli napsütést, és netán éjjel menni, bár erről még nincs tapasztalatom!

Tipp 2.: a gejzír manapság 5-7 percenként kitör, simán ki lehet várni, azt viszont sokan nem tudják, hogy előfordul, hogy rádupláz, és egy kitörés után közvetlen lő egy másodikat is, tehát ne tedd el egyből a kamerát 😉

Ezeken a helyszíneken nagyon jól kialakított ösvények, és látogatóközpontok vannak, lehet enni-inni és wc is van. Jut eszembe:

Tipp 3.: Izlandon mindenhol (még a semmi közepén álló nyilvános wc-ben is) lehet bankártyával fizetni, kézpénzt felesleges vinned!

Szó se róla, mindegyik nagyon különleges hely, de én mindig akkor érzem magam megérkezettnek Izlandra, amikor a hátunk mögött hagyjuk ezt a vidéket, és a kietlenebb tájak felé vesszük az irányt. Kietlenebb alatt azt értem, hogy a turisták sűrűsége ezerről százra csökken látványosságonként. Idén ráadásul kipróbálhattam a Kjölur-t, ami egy ideiglenes út keresztül a felföldön, ahol csak nyáron lehet közlekedni és csak négykerék meghajtású járművel! Télen meg lezárják és kész. Na itt aztán tényleg nincs tömeg, néha egy-egy szembejövő járművel lehet csak találkozni, illetve néhány elvetemülttel, akik bringával közlekednek Izlandon…

Megálltunk egy fotóstopra a Kjölur-on.

Mielőtt újra elértük volna a főutat, megálltunk egy újabb geotermikus mezőnél, ez nekem nagyon bejött, itt meg is lehet szállni, és van medence is, ahol lehet a szabadban fürdőzni… Arbudirnak hívják, ha rákerestek, látjátok majd a fotókat, nekem nem volt pofám a fürdőzöket arconkattintani… 😀

Arbudir

Ennyi fért a második napunkba, csoportosan, szóval egyénileg is bele kell férjen, ha netán így utazol. Azt hiszem ezt a bejegyzést nem is nyújtom tovább, remélem nem bánod, hogy ennyi fotóval illusztrálni is próbálom azt, ami a költői vénámból hiányzik. Eddig nagyjából 300km-t tettünk meg, el is értük a sziget északi részét, amiről a következő bejegyzés(ek)ben mesélek!

IZLAND

IMG_5341 Megérkeztem.

Izlandra tenni a lábam nagyon különleges, mágikus érzés, s bár még csak másodszor vagyok itt, ennek ellenére van a dolognak egy kis hazaérkezés felhangja. A sziget még most is lenyűgöz, az első ittlétemhez képest mégis teljesen más érzések kavarognak bennem, a harcos vikingek megállíthatatlan szelleme átalakulóban van bennem is, izgága lelkem kettős életet él.

Azt olvastam egyszer, az embernek nagyjából 5 hétre van szüksége ahhoz, hogy egy szokását megváltoztassa! Ennél azért több időre van szükségem ahhoz, hogy a korábbi 3 évben felvett viselkedésformát átalakítsam, de határozottan kezdem érezni,  életem egyik legkomolyabb projektjét hamarosan, és sikeresen lezárom, az életem újra megváltozik!

Amikor új életet kezdtem, vérengző hadjáratba kezdtem, nagyjából két és fél éven át heti 6-7-szer 14-16 órát dolgoztam, hogy olyan életet építsek magamnak, amiben a hobbim a munkám, és azt is úgy tudom alakítani, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozhatok, amelyek igazán fontosak számomra. Mivel szezon van és rengeteget utazom, még nem volt alkalmam igazán tudatosítani, de múlt héten még az én kemény fejemen is átjutott a felismerés, mennyire közel járok! Egy héten keresztül nem csináltam mást, mint a felújítás alatt álló lakásomon dolgoztam, és találkoztam néhány barátommal. Mert, azt akartam, az volt fontos nekem.

IMG_5335

Egyik irány

Mikor ezen sorokat írom, a napi programunk már véget ért, szabadon csavargok este 10-kor a napsütésben, s épp egy hegy tetején ülök Izland keleti partvidékén, körülöttem kattognak a kameráim, én pedig a távolba révedve a jövőmet kémlelem.

IMG_5336

Másik irány

Arról álmodom, hogy már nem kell éjjel-nappal dolgoznom (ez már pipa), izgágaságomat felváltja a nyugalom, mindig ráérek arra, ami nekem fontos, aztán idővel azt veszem észre, hogy már nem a messzeséget vizslatom, csak magam elé nézve a rohangászó kölkeimet figyelem, s érzem annak a jelenlétét, akivel mindezt megoszthatom.

Álmodozó típus vagyok, na…

Végezetül pedig néhány fotó, hol is járok…

image1

Reykjavik

image3

Thingvellir nemzeti park

image4

Godafoss vízesés

image5

Egy fürdő

image2

Egy csodás öböl

TROLLOK FÖLDJÉN

kiteregetett cuccok 2

Száradnak a cuccok…

Itt ülök egy vendégházban Izlandon, nagyjából a semmi közepén, az ablakokon kopog a vízszintesen zuhogó eső, a széllökéseket nyögi az épület. A házban minden radiátoron, előtt és mellett kiteregetett esődzsekik, nadrágok, zoknik, és bakancsok száradnak. Délelőtt hajóról vettük szemügyre a Jökulsárlón gleccserlagúnában úszkáló jéghegyeket, miközben a víz minden irányból támadva próbált utat találni vízálló ruháinkba.

DCIM138GOPRO

Veronika (hun 🙂 ) a vezetőnk

Sikerrel tette, nem volt ember a társaságban, akinek ne ázott volna be a bakancsa, vagy az esőnadrágrja, vagy a dzsekije. Vagy mindhárom, de átlagosan kettő legalább…  Délutánra egy gyalogtúra volt a program, melyet kénytelenek voltunk lerövidíteni, így is, kb. másfél órát gyalogoltunk az esőben. Megérte.

birkákjelölve

Ott fent egy (több) birka van!

3 nap kellett, hogy izland megmutassa minden arcát. Kettő van neki. Az egyik, a mai, reggel óta esik az eső, hol jobban, hol kevésbé, fúj a szél, hol jobban, hol mégjobban… A másik arcáról van egy mondásuk a helyieknek: ha nem tetszik az idő, várj öt percet és jobb lesz. Ezt az első két napon már tapasztaltuk, egyik túránk alkalmával napsütésben indultunk, majd megeredt az eső, elállt, feltámadt a szél, elállt, aztán egy kis havat is kaptunk, s a túra napsütésben ért véget. A táj változatossága is hasonló dinamikával bír, ha az ország egyetlen főútján autózunk, nagyjából 10-20 percenként teljesen megváltozik a táj, a hegyeket tundramezők váltják, majd kősivatagok tűnnek fel, folyókat szelünk át, a távolban pedig jégmezők gleccsernyelvei nyaldossák a horizontot. Birkák és juhok legelésznek mindenfelé, olyannyira, hogy néha egész magasan a hegyoldalba is felkolbászolnak, ott biztos finomabb a fű!
IMG_4355kIMG_5251kIMG_5252kIMG_4357kItthon fejezem be ezt a bejegyzést, egy ilyen helyen nem szívesen ücsörögtem sokat a gép előtt. Ez a sziget egyszerűen lenyűgöző. Annyira más, mint amiket eddig tapasztaltam, hogy teljesen a hatalmába kerített. Mivel szervezett túra keretein belül látogattam ide, nem tudtam szabadon bóklászni, helyiekkel ismerkedni, de amiket tapasztaltabb túravezető kollégám mesélt, és helyenként tapasztaltam is, az valami olyan, amire mindig is vágytam. Amit jómagam is elsőre átérezhettem, az valami olyasmi, amit európában is mindig keresek: az igazi természet. Imádom az érintetlen helyeket, az eldugott zugait a világnak, ahol ember nyoma még nem (igazán) fellelhető. Többek között ezért is szeretnék privát módon visszatérni egyszer, hogy teljesen elhagyhassam a járt ösvényeket, mert bár elképesztően ritkán lakott hely Izland, azért a főbb látványosságokat itt is nagy számban ostromolják a túristák, s évente 20%-al emelkedik a számuk. Erről el is diskuráltam egy múzeum kurátorával, hát felemásan nyilatkozott. Egyfelől jó nekik a fellendülés áramlik hozzájuk a pénz, másfelől egyre inkább borul a nyugodt életük, amit megszoktak, minden éremnek két oldala van…

Egyszer talán az is borul, amit most csak kicsiben tapasztaltam meg, de elképesztő volt hallani, nem is tudom mi a jó jelző rá. A lényeg az, hogy tulajdonképpen bárhol, bármijét otthagyhatja az ember, mikor visszamegy, ott is lesz. Ami nem az övék, nem veszik el. Milyen egyszerű, alapvető dolog, de ki merné mondjuk az Eiffel toronynál otthagyni a gépét, miközben az egy timelapse-t csinál? Itt meg, leraktam a gépet, elindítottam, és bementem a múzeumba körbenézni, s mikor visszamentem, ott volt még a kamera… Mivel kevés a fa a szigeten, a régi időkben leginkább uszadékfából építkeztek, amit az óceán a partra sodort. Ha valaki talált ilyet, de épp nem tudta elszállítani, egyszerűen belevéste a nevét, jelezvén az ő zsákmánya, s visszatér érte. Nem vitte el más, mondanom se kell. Egyrészt ilyen kis közösségben hamar kiderült volna a turpisság, másrészt annyira zordak voltak a körülmények, hogy az emberek egymásra voltak utalva, nem szívatták egymást, segítették. Ez pedig mélyen a zsigereikbe kódolódott, s még manapság is jellemzi őket! Tiszteletre méltó!

12077065_1669470630005827_471932489_n

Vízesést fotózok

A főbb túristalátványosságok mellett általában vannak látogató-központok, ahol szinte minden esetben vagy egy pihenő szoba, kifejezetten a túravezetőknek, és buszsofőröknek. Kávéval, sütivel, gyümölccsel, joghurttal, alkalmanként főtt kajával. Azzal, hogy ide ki megy be, senki sem foglalkozik, bíznak az emberekben és abban, hogy oda tényleg csak az megy be, aki túravezető, vagy sofőr. Ezek a helyiségek ráadásul mindig olyan helyen vannak, hogy át kell mennünk a pulton és a konyhán, több, ott dolgozón keresztül, akiknek eszébe sem jut megkérdezni, hova megyünk. Ez is elképzelhetetlen bárhol máshol, ahol eddig jártam.

A természet gyönyörűsége pedig egyszerűen leírhatatlan, kint eszembe jutott egy mondat a Kapcsolat c. filmből, ahol azt mondja a főszereplő: ide inkább egy költőt kellett volna küldeni… Éppen ezért nem is próbálkozom esetlen leírásokkal megfesteni amit láttam, inkább mutatok néhány fotót:

 

IMG_4689k IMG_4799k IMG_4996k IMG_5195k IMG_5251k IMG_5255kIMG_5011k