Csak akkor vagy igazi utazó…

CSAK AKKOR VAGY IGAZI UTAZÓ, HA EZ A 15 DOLOG MÁR MIND MEGVOLT

Ezzel a címmel jött szembe egy cikk, tökmindegy hol, csak megakadt rajta a szemem. Azért is vicces, mert néhány hónapja épp erről beszélgettünk egy blogger ismerősömmel (@hobbimazutazas), hogy aki igazi utazó, az biztos nem fog olyat mondani, hogy akkor vagy utazó, ha… Az utazás egyik legfontosabb tapasztalata éppen az, hogy ahányan vagyunk, annyifélék, nincs olyan, hogy

-akkor vagy utazó, ha…

-akkor vagy jó fotós, ha…

-akkor vagy kreatív, ha…

Mindenki máshogy az, és ami a legfontosabb, mindenkinek azzal kellene foglalkozni, ami neki jó, és nem folyton másokhoz hasonlítani magunkat… DE! Nem fogok elemzésekbe, filozofálásba bonyolódni, ez a cikk csak ahhoz adott jó mankót, hogy mutassak nektek néhány sztorit az elmúlt néhány évem utazásaiból! Szóval lássuk, mik lennének a kritériumok:

Az igazi utazó…

…utazott már éjszakai busszal, vonattal vagy repülővel

Ez elég könnyű, idén éppen utaztam éjszakai vonattal Bangkokból Surat Thani-ba, egy gif-et pedig arról mutatok, milyen éjszakai buszok (is) vannak Malajziában. Ezzel Kuala Lumpurból jutottunk el a Cameron felföldre. Az indulásnál nem értettük, miért veszik el mindenkitől a kaját, de mikor leültünk a helyünkre, láttuk, hogy minden helyen van hányós zacsi is… Ez már gyanús volt, de elérve a hegyeket, minden értelmet nyert… a mellettünk ülő srác elég hamar kidobta a taccsot, én meg azt se tudtam, hova koncentráljak, nehogy megkívánjam én is…

…sétált már át országhatáron

hát, ez is történt már meg, de annyira nem volt “romi”, hogy lefotózzam, a Maláj-Thai határon leszállítottak minket a buszról, és úgy kellett átsétálni… Ráadásul addigra már várnunk kellett két órát, mert a határ éjjel zárva van… Vicces volt (utólag), a söfőrünk nem beszélt angolul, úgyhogy leginkább kézzel-lábbal tudta csak elmagyarázni, hogy mit is kéne tenni, mi pedig csak reméltük, hogy a határ túloldalán ismét találkozunk majd a busszal, amin az összes cuccunk is van… Találkoztunk!

…utazott már egyedül

na, ez mondjuk lehet, hogy csak fél pont, kifejezetten egyedül nem utaztam, de az útjaim (túravezetés) között egyedül töltöttem heteket Bangkokban és Kuala Lumpurban. Egyedül mentem a Thaipusam fesztiválra is, húú de utazó vagyok! 😀

…több nyelven tud köszönni és köszönetet mondani

Na, hát ehhez meg pont semennyire nem kell utazónak lenni, elég beszélni pár nyelvet, vagy elmenni évente egyszer turistaként nyaralni… Obrigado.

…kommunikált már pantomimezve

Ezekben a szitukban se jutott feltétlen eszembe, hogy fotót csináljak, de Thaiföldön elég gyakori ez, míg Magyarországon az is letagadja sokszor, hogy beszél angolul aki tud, a thai-oknál ez fordítva van! Ott bárkit megkérdezhetsz, azt fogja válaszolni: Yes, yes, can, can! Ezután tégy fel egy nem eldöntendő kérdést, és már nevethetsz is, a válasz: Yes, yes, can, can! Szóval jöhet a pantomim!

…kártyafüggetlenítette a telefonját, és több tucat SIM kártyája van

Ehhez inkább tippet adok, mint sztorit (uu, de eszembe jutott egy!), javaslom a 2 sim-es telefonokat, ha hosszabban utazol, nyilván kelleni fog egy helyi kártya, de közben nem rossz, ha ezzel párhuzamosan az állandó számod is működik és elérnek az otthoniak… főleg, hogy az időeltolódás még inkább nehezíti a sztorit… Apropó sztori: én Malajziában vettem telefont és ott kell hozzá útlevél. Már eleve nagyon tetszett a pénztárosnak, hogy milyen szép útlevelünk van, de amikor megmondtam, hogy UV lámpa alatt a himnuszunk is látszik teljesen odáig voltak, a bolt egész személyzete megvizsgálta az útlevelem… 😀

 

…védelmébe vett olyan országot, ahol korábban járt már

Ez csak természetes! Főleg Malajzia után az egész muszlim “népséget”, elképesztően jó élmények értek, csak úgy, ahogy a hindukkal kapcsolatban is! És mielőtt még valaki megszólna, igen, ezek vallások, nem országok, hát tudjátok meg, Thaiföldet nem védem meg, mert ugyan igaz, hogy a mosolyok országa, de sajnos igencsak erőltetettek azok a mosolyok…

…tapasztalta, hogy a média sugallta kép mennyire téves lehet

Hát ezt szerintem mindenki megtapasztalja, aki csak átlépi az országhatárt, sőt, néha még akkor is, ha csak kimegy az utcára, ehhez aztán nem kell utazónak lenni, de nem is tesz senkit utazóvá, ha látja, milyen torz a kép ami egy újságban, híradóban, vagy a facebookon található.

…látta a végtelen tengert

Végtelen tengert fotózni nem túl igzi, meg továbbra sem cél, hogy bizonygassak bármit is, szóval inkább megmutatok olyat, ami szerintem tényleg jól néz ki!


…éjszakázott már sátorban vagy kocsiban vagy a szabad ég alatt

Hajjaj! Emlékszem mikor Bence barátommal lekocsikáztunk Monfalcone-ba egy lány után, és a kocsiban kellett aludnunk. Nem húztuk le az ablakokat egy picit sem, reggel arra ébredtünk, hogy úgy teleleheltük a járművet, hogy majd belefulladtunk a párába. De van egy képem is, ez még menőbb, egyszer aludtam sátorban január elején a Duna parton… 

…részese volt már valamilyen természeti csodának

…ez most komoly? Aki az eredeti cikket írta, eddig egy szobában élt vajon? Csak elhagyom Budapestet bármelyik irányban, és csodák vesznek körül… Ehhez se kell seháse utazni… De ha utazásról is beszélünk, nyilvánvalóan ha valaki eljön Magyarországra a Szaharából, le fog esni az álla a Balatontól. Aki meg a Bahamákról jön…

…csodált már valami gigantikusat

Amúgy az előzőre is igaz (lehetne), meg erre is: jártam már Izlandon.

…látott, vagy részt is vett valamilyen hagyományos ünnepségen vagy fesztiválon

A Thaipusamot már említettem, de szeptemberben (2017) a madeirai borfesztiválba is belefutottunk. Itt is kaptam meglepetést, nem is kicsit! Odamentem egy szervezőhöz, hogy a kordonon belülre könyörögjem magam, mondván én is filmes vagyok, csak nem tudtam a fesztiválról, így előre nem tudtam akkreditáltatni magam. Erre leültetett, és 2 perc múlva visszajött egy pass-szal (belépővel), amivel a kordonon belül is tevékenykedhettem. Próbálkozni kell mindig, sokszor az ember úgy van vele, á, úgyse jön össze, de ez ssak akkor derül ki, ha próbálkoztok!

…sóvárgott olyan étel után otthon, amit út közben kóstolt

Na, ez nagyon! A jó kis mallorcai sobrasada, vagy a szárított mogyorós kolbász Provence-ből, a csak Madeirán és Japánban halászható Espada, vagy az ugyancsak madeirai Pan con Corizo… Vagy épp a Phad Thai amit a minap akartam rendelni, de 2000 forintért nem fogok enni valamit, ami csak egy utánzata lesz a 400 forintos eredetinek… Szóval ezek nem tudom, hogy utazóvá tesznek valakit, de a kaják… na igen, azok szoktak hiányozni nagyon!

…beépített az életébe olyan új szokásokat amiket külföldön vett fel

Igen! Képzeljétek, már itthon is úgy fotózok, mint egy turista! Jah, nem, utazó!!!  😀

 

Remélem nem keltettem azt az érzést, hogy bizonygatni szeretném, hogy én mennyire utazó vagyok, főleg azért, mert én utazó filmes vagyok… bibibí! Viszont ez tényleg tök jó mankó volt ahhoz, hogy pár sztorit felelevenítsek, ha csak úgy leülök, hogy írjak valamit, akkor sokszor nem tudom miről is, szóval ha van, amire kíváncsiak vagytok, kommenteljetek, kérdezzetek, szinte az egész évet végigutaztam, de csak úgy maguktól nem jönnek elő a sztorik!

Reklámok

Izlandi geogiccs – 1. rész

Mielőtt bármi egyéb információt útjára bocsátanék, jelzem előre, elfogult vagyok Izlanddal kapcsolatban, eddigi utazásaim során még nem találtam hozzá foghatót! Idén kétszer látogattam meg ezen elképesztő szegletét a világnak, mindkétszer csoporttal, túravezetőként, bérelt busszal. Azt javaslom mindenkinek, mielőbb nézze meg a szigetet, mert az elképesztő mértékben növekvő turizmus sajnos már most kikezdte, igaz, egyelőre inkább a főváros, Rejkyavik közelében fekvő, nagyjából 1-2 napi járóföldre található látványosságokat. Gyorsan hozzáteszem azt is, én a természet gyermeke vagyok, jobban érzem magam távol az urbánus zónától, így ha valakinek a bakancs listáján New York és Barcelona típusú helyek tanyáznak az élen, Ő valószínűleg jobban jár, ha vár még 20 évet, míg Reykjavik is eléri az egymillió lakost (vagy legalább ötszázezret)…

Reykjavikra nem is fecsérelek túl sok szót, egy napot érdemes rászánni, a belváros kb. akkora, mint a bulinegyed Budapesten, megéri körbesétálni, és búcsút venni a civilizációtól. Vásárolni nem nagyon javallott, hiszen még az út elején vagyunk, amúgy is, szinte mindenhol nagyjából ugyanazt árulják, ugyanazon az áron. Majd hazautazás előtt sort kerítesz ilyesmire, ha marad még pénzed, mert azt is hozzá kell tennem gyorsan, Izland a legdrágább hely, ahol valaha jártam. Az idei egyik utam alkalmával a légitársaság a szokásosnál is kalandosabbá tette az utunkat, lévén a csomagjaink csupán 5 nappal a megérkezésünk után csatlakoztak csak hozzánk, így addig ki-ki a saját vérmérséklete testhőmérséklete és pénztárcájának vastagsága függvényében orvosolta a helyzetet. Én első körben vettem 5-5 db (kisebb kiszerelést nem találtunk) zoknit, meg alsógatyát, egy pólót, tusfürdőt, dezodort, mindegyikből a legolcsóbbat, a számla végösszege pedig 15 ezer lett (forintban), kezdtem is imádkozni, nehogy esőruhát is vennem kelljen. Ennyit az árakról… Az Reykjaviki látnivalókat nem részletezem, arról találtok a legkönnyebben információkat, én inkább arra fókuszálok, amit igazán szeretek, a természetre. Csak még annyit, hogy azon a kis félszigeten, ahol a reptér is van, megnézhettek egy geotermális mezőt (Krysuvík) és a közelében fekvő tavat (Kleifarvatn) is, bár készüljetek fel, arrafelé már lesz jóféle izlandi döngölt út (magyarán nem aszfaltos).

Végre elhagytuk hát a fővárost, igaz, még nem voltunk teljesen “biztonságban”, utunk ugyanis a Thingvellir Nemzeti Parkba és a Geysir-hez vezetett, ahonnan a Gullfoss-hoz mentünk tovább, ezt a kombót hívják arany háromszögnek. Könnyen elérhetőek Reykjavikból és közel vannak egymáshoz, simán egy nap alatt meg lehet nézni a viking ősök szent helyét, ahol állítólag európa első parlamentje is volt egykoron, azt a gejzírt, amelyről az összes többi kapta a nevét (bár ez jelenleg “nem üzemel”, csak a kistestvére, a Strokkur, de hidd el, az is elég látványos), valamint az arany vízesést, ami több lépcsőben zúdul a mélybe, s napos időben jó eséllyel szivárványt is láthatsz felette!

Gullfoss – Arany vízesés

Strokkur a jelenleg működő gejzír

Öxarárfoss a Thingvellir nemzeti parkban

 

Tipp 1.: a “turista zónában” érdemes azzal kezdeni ami a legjobban érdekel és jó korán odamenni, hogy elkerüld a tömeget! Vagy, ha nyáron mész érdemes kihasználni az éjféli napsütést, és netán éjjel menni, bár erről még nincs tapasztalatom!

Tipp 2.: a gejzír manapság 5-7 percenként kitör, simán ki lehet várni, azt viszont sokan nem tudják, hogy előfordul, hogy rádupláz, és egy kitörés után közvetlen lő egy másodikat is, tehát ne tedd el egyből a kamerát 😉

Ezeken a helyszíneken nagyon jól kialakított ösvények, és látogatóközpontok vannak, lehet enni-inni és wc is van. Jut eszembe:

Tipp 3.: Izlandon mindenhol (még a semmi közepén álló nyilvános wc-ben is) lehet bankártyával fizetni, kézpénzt felesleges vinned!

Szó se róla, mindegyik nagyon különleges hely, de én mindig akkor érzem magam megérkezettnek Izlandra, amikor a hátunk mögött hagyjuk ezt a vidéket, és a kietlenebb tájak felé vesszük az irányt. Kietlenebb alatt azt értem, hogy a turisták sűrűsége ezerről százra csökken látványosságonként. Idén ráadásul kipróbálhattam a Kjölur-t, ami egy ideiglenes út keresztül a felföldön, ahol csak nyáron lehet közlekedni és csak négykerék meghajtású járművel! Télen meg lezárják és kész. Na itt aztán tényleg nincs tömeg, néha egy-egy szembejövő járművel lehet csak találkozni, illetve néhány elvetemülttel, akik bringával közlekednek Izlandon…

Megálltunk egy fotóstopra a Kjölur-on.

Mielőtt újra elértük volna a főutat, megálltunk egy újabb geotermikus mezőnél, ez nekem nagyon bejött, itt meg is lehet szállni, és van medence is, ahol lehet a szabadban fürdőzni… Arbudirnak hívják, ha rákerestek, látjátok majd a fotókat, nekem nem volt pofám a fürdőzöket arconkattintani… 😀

Arbudir

Ennyi fért a második napunkba, csoportosan, szóval egyénileg is bele kell férjen, ha netán így utazol. Azt hiszem ezt a bejegyzést nem is nyújtom tovább, remélem nem bánod, hogy ennyi fotóval illusztrálni is próbálom azt, ami a költői vénámból hiányzik. Eddig nagyjából 300km-t tettünk meg, el is értük a sziget északi részét, amiről a következő bejegyzés(ek)ben mesélek!

Szabadúszó életforma

Éppen befejezem a posztot!

 

Szabadúszónak lenni nagyon romantikusan hangzik, de egyrészt nem való mindenkinek, másrészt ennek az éremnek is két oldala van, természetesen. Van egy barátom, aki például tökéletesen elégedett az alkalmazotti léttel: “Levikém, bemegyek reggel, megcsinálom amit mondanak, aztán amikor szól a duda, kiesik minden a kezemből és már ott se vagyok…”

Nos, bevallom, néha jólesne ez nekem is… Az esetek többségében viszont nagyon is tisztában vagyok azzal, milyen arany életem van. A saját nézőpontomból, természetesen…

Nézzük hát, milyen szabadúszónak lenni:

  • Nincs főnök – illetve dehogy nincs, Te magad vagy a főnök! Minden döntést neked kell meghoznod, minden felelősséget neked kell vállalnod! Hogy ez rossz, vagy jó, az egyén függő, én szeretem, mert ha van egy ötletem, megvalósíthatom akkor is, ha csak én látok benne fantáziát. Ha valamit elhibázok, akkor meg legalább tudom, kinek a hibája volt! Rengeteget lehet így tanulni, fejlődni! A pofára eséstől meg nem kell félni, minél többször következik be, annál többet tanulsz és annál jobb leszel tőle!
  • Nincs időbeosztás – sokak számára ez egy csapda, mert azt hiszik, még rengeteg idejük van, aztán a határidő előtt jön a kapkodás, az összecsapott munka és az elégedetlen megrendelő. Hosszú távon nagyon nem kifizetődő. Én etéren szerencsés vagyok, mert eléggé munkaholista vagyok alapjáraton is, ráadásul imádom amit csinálok, így nálam inkább azzal adódnak bajok, hogy néha pihenjek is.
  • Nincs fizetés – ez se egyszerű, ha hozzászoktál, hogy minden hónapban jön a havi fix! Itt nincs fix, csak az, amiért megdolgozol.  Akár az is előfordulhat, hogy a többszörösét megkeresed annak, ami a fizetésed volt korábban, akár az is, hogy alig van bevételed és csak vegetálsz hetekig, itt minden rajtad múlik, én ezt szeretem! Jobb esetben, mert sajnos néha az is előfordulhat, hogy valaki nem fizet, vagy mondjuk csak 1-2 hónap múlva!
  • Nincs munka – vagy legalábbis nem alapvetés, ahogy egy munkahelyen. Itt neked kell munkát szerezni, megrendelőkre vadászni, vagy annyira jónak lenni, hogy egyfolytában mindenki téged akarjon.

Életforma – azt hiszem szabadúszóként a legfontosabb, hogy valaki a hivatását, a szenvedélyét űzze. Ha úgy kéne ideülnöm a géphez reggelente, hogy nem szeretem amit csinálok, kereshetnék bármennyi pénzt, minden nap egy küzdelem lenne és akkor valószínüleg az időbesztással és a határidőkkel is nagyobb gondban lennék. Ha van egy saját vállalkozásod, az némi költői túlzással a saját gyereked, folyamatos felügyeletet igényel! Jómagam reggel hétkor kelek, 2 órás ebédszünettel, 2-3 órás vacsora szünettel este 10-11-ig dolgozom, aztán még megnézek néhány oktató videót, hogy a következő film jobb legyen mint az előző…

Váltás – Ha azon gondolkozol, hogy alkalmazottból inkább szabadúszóvá válj, mindenképpen azt javaslom, először másodállásban próbáld ki! Lesz egy kemény időszak, mikor le leszel terhelve rendesen, de látni fogod, hogy lenne-e annyi megbízás, hogy elengedd a mentőhálót, és kilépj a melóhelyről. Vagy, hogy tetszik-e ez az egész egyáltalán… Én konkrétan úgy lettem szabadúszó, hogy egy olyan dologgal kezdtem foglalkozni, amiben nulla tapasztalatom volt! Két és fél év alatt eljutottam arra a szintre, – még egyszer mondom, nulláról – hogy kiléphettem a munkahelyemről! Ha Te abban válnál szabadúszóvá, amiben már jelenleg is dolgozol, pár hónap alatt (természetesen iparág függő) felépíthetsz akkora renomét, ügyfélkört, hogy kiléphetsz!

És kik a Digitális Nomádok?

Ők is szabadúszók, akik annyira szerencsések, hogy a munkájukhoz semmi más nem kell, csak laptop és internet! Gyorsan megint megjegyzem, ez is romantikusabban hangzik, mint valójában, ugyanis minden igaz rá, amit korábban felsoroltam, de ha belegondolsz, hogy Balin, egy tengerparti apartmanban ébredsz reggel, ránézel a laptopra, aztán az óceánon szörfözőkre, vagy kirándulókra, netán a medencében pancsoló cimborákra, mit választasz?

Koh Samui egyik strandján… Kamera nélkül sehova!!! 🙂

De mondok mást is! Van kedved végignyálazni néhány tonnányi dokumentumot arról, melyik országban hogyan dolgozhatsz legálisan, hol csinálj céget, hova és hogyan adózz? Milliónyi olyan dolog van, amit egy cégnél elintéz a főnök, a HR-es, a könyvelő, amit szabadúszóként majd neked kell végigrágnod, ráadásul vagy munka helyett, vagy előtte, utána. Szóval nem minden fű olyan zöld, mint amilyennek látszik…

Remélem elég tárgyilagos voltam, és adtam elég információt, ha épp azon hezitálsz, szabadúszóvá válj, de egyik irányba se szeretnék lökni senkit! Azért hangsúlyoztam az elején, hogy van akinek ez való, és van akinek nem, mert tényleg így van! Jóllehet, én magam boldogabb vagyok mint valaha, vannak azért néha nehéz napok, hetek, hullámvölgyek. A legnagyobb változás amit észrevettem magamon, hogy akadályokat már csak akkor látok, ha ott tornyosulnak előttem, amúgy csak lehetőségeket látok mindenütt és nem keveset duzzogok azon, hogy nincs időm minden lehetőséget megragadni, kipróbálni! Úgy érzem ebben az életformában teljesedhetek ki igazán, életem egyik legjobb döntésének bizonyult, hogy ezt az utat választottam!

Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, nyugodtan kommentelj, vagy akár írj privát üzenetet, azért csináltam ezt a blogot, hogy másokat inspiráljak és segítselek! Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnátok, azt is írjátok meg, szívesen osztom az észt bármiről… 😀

Mondom sehova! 🙂 Erdélyben, szilveszterkor

 

 

POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

MINDEN KEZDET NEHÉZ?

Tudja a franc, ezt fogom most kikísérletezni. Január elején azt gondoltam nehéz, aztán jött egy hullám, ami azt sugallta, lópikulát, dübörgés van! Most megint nehéznek érzem.

Eleinte ugye az volt a helyzet, hogy jó-jó, szabad vagyok, de kellenek munkák, hogy legyen pénzem. Aztán elkezdett csörögni a telefon, szinte minden nap hívtak valami meló miatt. Most meg realizálom, hogy ez nem ilyen egyszerűen működik, megcsináltam egy melót, aminek a fizetségére kb. 3 hete várok, egy másik munkámat elhalasztottak betegség miatt, egy harmadik meg úgy fest, meg is hiúsul. Szóval elkezdtem bizonyos értelemben hullámvasutazni.

Más értelemben viszont egyáltalán nem, csodás dolgokon vagyok túl. Először is, az egyik kedvenc, utazó bloggerem megkeresett, hogy szeretne velem interjút csinálni, mert nagyon inspirálom és szerinte nem ismernek elegen. Már az, önmagában érdekes, mikor valaki olyannal ismerkedsz meg, akivel szinte ismeretlenül is ismeritek egymást, hisz álmaitok, értékrendetek nagyon hasonló, másrészt olvassátok is egymást. Szóval interjút csinált velem, ami nagyon jól sikerült. Egy csomóan megnézték az oldalaimat, ráadásul nagyon sokan úgy is döntöttek, követni fogják kalandjaimat, ráadásul az Ő történeteikre is többen kíváncsiak. Néhány nap leforgása alatt rengetegen írtak nekem, gratuláltak, velem örültek, hátba veregettek. Rettentően jól esett, hogy van pár ember, aki őszintén tud örülni a sikeremnek. Az még kicsit furcsa érzés, hogy ennyire inspirálom az embereket. Boldoggá tesz, ha valamit vissza is adhatok, és persze, éppen ilyesmi célzattal kezdtem el a blogot, de arra nem számítottam, hogy ennyire inspiráló lesz mások számára. Aztán ezzel a célzattal írtam vendégposztokat MsT  & MsG blogján is, és ezért vállaltam örömmel az interjút a wanderlust.hu-n, és fogok megragadni minden ilyen lehetőséget a továbbiakban is, mert úgy tűnik van haszna is a dolognak 🙂 Jó volna, ha néhány embernek tudnék segíteni abban, hogy ne adja fel, találja meg, és főleg, járja a saját útját, mások rosszalló véleményének ellenére is! Korábban engem is, és tudom másokat is, csak azt tántorít(ott) el a helyes úttól, hogy a többiek furcsán néznek emiatt.

Mindazonáltal úgy gondolom a neheze most jön. Amit eddig csináltam az csak annyi, hogy megtanultam valamit és most már abból élek. Semmi olyat nem tettem, amire más ne lenne képes. Igaz,  terveim szerint a továbbiakban se fogok sziklából vizet fakasztani, mindösszesen olyan dolgokat fogok véghez vinni, amit szintúgy bárki megvalósíthat a saját kis projektjében. Jelenleg ezek az álmok csak azért vadak, mert még nem értem el őket. Ha már pénzhajhászás nélkül is úgy utazgathatok a világban, mint most Budapesten, akkor azokat a kérdéseket nem fogom érteni, hogy mennyire volt nehéz odáig jutni. Egy perc alatt eljutottam addig is, hogy ellentmondjak az első mondatomnak, s az a végkövetkeztetés, hogy nem is lesz nehéz, csak annak tűnik! 🙂

Így hát szokásomhoz híven nem aggódok a hullámvasutazás miatt, most van időm befejezni az elmaradt filmeket, napokon belül utolérem magam, az nagyon jó lesz például. Nagy büntetés, mikor egy hetekkel ezelőtt felvett anyagot kell elővenni, megvágni, mert már nincs bennem az érzés, nem emlékszem milyen felvételeket csináltam. A friss anyag feldolgozása ezzel szemben élmény, mikor megjövök a Francia riviéráról, vagy a Dolomitokból, netán Izlandról, és leülök a gép elé, olyan mint karácsonykor. Minden egyes kép, minden snitt megnézése egy újabb ajándék kibontásával egyenlő, ráadásul az érzések is hasonlóak! Egy-egy snittnek úgy örülök, mint egy rég vágyott ajándéknak, más esetekben meg inkább kérnék helyette valami mást… 😀

Torockói túrám anyagát ezért is vettem előre, az ottani élményekkel telve vágtam belőle a filmet, remélem tetszetősre sikeredett! Ha nem, továbbra is szívesen veszem a kritikákat!

 

FLOW

Tudjátok mi az? Én már tapasztalgatom. Egy könyvet is elkezdtem olvasni róla, de kezdjük az elején.

Néhány hete elég szar passzban voltam, megint betemetett a meló, főként az a fajta, amit kevésbé szeretek. Megint nem jutott idő a pihenésre sem, kezdtem befordulni. Azt is elfelejtettem, milyen jó lesz, mikor elérem a céljaimat és megváltom a világom. Úgy éreztem szar van a palacsintában, pedig nem volt… Szóval a lehető legjobbkor, kaptam egy üzenetet egy régi ismerőstől, aki  végül ajánlott egy könyvet.

Eleve az ismerős személye is érdekes, a szüleimet leszámítva az egyik legmeghatározóbb ember az életemben. Nem mindig úgy, ahogy szerettem volna, de végeredményben neki köszönhetem, hogy most boldog vagyok, és egy hatalmas csalódás porából, a boldogság várát építettem. Tudom, kurvára giccsesen hangzik, de jól érzékelteti a jelenlegi lelki állapotomat. Arra is jó példa, hogy az élet nem mindig úgy oldja meg a dolgokat ahogy mi szeretnénk, aztán évekkel később visszatekintve, rájövünk, mi, miért történt úgy. Most sem beszéltünk hónapok óta, mégis a legeslegjobb pillanatban, egycsapásra visszatett a helyes útra. Ezúton is köszönöm! 🙂

De elég a szentimentalizmusból, vissza a lényegre. A könyvet még nem olvastam végig, de nem is azt akarom szummázni, egoista vagyok, azért írok én-blogot, hogy az én szempontomból, meg magamról mesélhessek 😛

Röviden, a flow élményt olyan tevékenységgel érhetjük el, amely kihívást jelent számunkra, de nem lehetetlent (bár számomra nincs lehetetlen, csak kevés idő… 😀 ). Cselekvésünk ilyenkor annyira koncentrált, hogy megszűnik a külvilág, teljes mértékig a feladatra koncentrálunk, és elmerülünk a pillanatban. A feladat elvégzése után pedig pozitív érzések árasztanak el minket, meg persze sikerélmény, legyen az egy hegy megmászása, valaminek a megtanulása, vagy egy filmem elkészülte. Az elmúlt 2 évemben rengetegszer tapasztaltam ezt, hisz egy teljesen új dologba vágtam, kis költői túlzással élve minden napomban benne van a flow, hiszen minden napomra jut egy újabb kihívás, tanulnivaló, feladat, olyan dolog, ami próbára tesz. Mindez a hétköznapi munkámra is pozitív kihatással van, hisz mégha abban mára már kevesebb a kihívás, mint az elején, a hozzáállásom folyamatosan javul, változik, nem duzzogok annyit, csak pörgök abban is ezerrel, hogy jusson időm az új életemre is. Az is érdekes, hogy szinte az összes pótcselekvésem is elkopott, nem tévézem, nem játszom a számítógépen, nem töltök lustálkodással órákat, mindig keresek valami tennivalót. A kis épülő “personal brand”-em annyira motívál, hogy nem nagyon tudok, és nem is akarok mással foglalkozni. Tulajdonképpen magamat építem folyamatosan, szakmai, és szellemi, érzelmi téren egyaránt. Ha nem a munkahelyemen dolgozom, akkor otthon. Ha nem otthon dolgozom, akkor forgatok valahol. Ha nem valahol forgatok, könyveket olvasok a testbeszédről, marketingről, vállalkozás építésről, vagy éppen a FLOW-ról. Csak olyan dolgok érdekelnek, amik előre visznek. Néha szórakozom is, de az is előre visz, kell a kikapcsolódás, hogy az ember ne váljon zombivá, ne égjen ki. Arról most szót sem ejtek, hogy a legtöbb filmes melóm is szórakozás számomra… Ráadásul az utóbbi időben rengeteg inspiráló emberrel találkoztam, a negatív energiavámpírok meg fogynak szép lassan.

Mára már arra a szintre is eljutottam, hogy egyre többen filmesként tekintenek rám, egyre többen találnak meg munkákkal, innen-onnan idegenek is, mi több, jelen állás szerint bekerülök egy komoly céghez is vágónak. Na, ott aztán lesz megint flow bőven, eddig mindent magamnak kellett megtanulnom, megkeresnem, kitalálnom, most meg majd mindenre megtanítanak vérprofik, s mivel projektrendszerben szeretnének foglalkoztatni, marad időm a saját dolgaimra is. Imádom az életem. 🙂

A legfrissebb filmemet már valószínüleg sokan láttátok, de mutatom (újra és azoknak akik még nem látták), mert nagyon különleges számomra. Ez a legeslegelső olyan, amit szigorúan kedvtelésből csináltam, nem megrendelésre, nem elvárások alapján, bárminemű kérések nélkül. Elmentem túrát vezetni a Cote ‘d Azur-re, néha elővettem a kamerát és ez sült ki belőle. Megkoronázva az elmúlt két évemet. Soha, de soha ennyi pozitív visszajelzést, vállveregetést még nem kaptam, mióta ezzel foglalkozom, de a legkülönlegesebb számomra ez az üzenet volt:

“Emlékszem mikor 2 évvel ezelőtt meséltél arról, amit mára sikerült megvalósítanod. Gratulálok!” – egy srác írta, akivel egy 3 napos, siklóernyős tanfolyamon találkoztunk, beszélgettünk. Se előtte, se utána nem.

Bevallom, nagyon meghatódtam, én magam belülről nem tudom annyira megítélni az életemet, a folyamat részese vagyok, olyan, mint mikor nem látod hízni magad, aztán mikor előkerül egy 10 évvel korábbi képed, sokkol a látvány. Nekem ez volt egy ilyen pillanat, baszki… tényleg. Ezek után talán mondanom se kell, teszem magasabbra a lécet, és mászom tovább a hegyem, most már visz a flow! És ha ezek után meghallotok (vagy olvastok) panaszkodni, csak emlékeztessetek erre a bejegyzésre… 😀

JUST GO WITH THE FLOW

SZÁMVETÉS

Még egy éve se írom a blogot, mégis úgy érzem, itt az ideje számot vetnem veletek, nektek!

Először is, nézzük, milyen célokat tűztem ki a kezdetekkor:

1. Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Hát igen, az első célt elértem! Mostanra eljutottam oda, hogy be-beesnek fizetős melók, pénzért is vágok már filmeket!! Tegnap ráadásul ránéztem az egyik fotóárusító weboldalra, ahová régebben töltöttem fel képeket, és meglepve tapasztaltam, hogy még ott is kerestem kőkemény 2,80 dollárt 😀 Még úgy is, hogy néhány feltöltött kép után abbahagytam az egészet, mert láttam, hogy sajnos a fotóim egyáltalán nem ütik meg a kívánt szintet, elsősorban az elavult fényképezőgépem miatt. Na mindegy, mindenesetre jót nevettem az összegen, meg azon, hogy azért csak működni fog ez is, hosszútávon.

Azon elképzelésem is abszolút bevált, hogy lesznek olyan melók, amik megdobbantják a szívem, mint az utazás, vagy a sportok és lesznek olyanok is, amik nem a szívemhez legközelebb álló témák, de ha azokból jön a bevételem, hát szívesen csinálom. A legtöbb bizalomra épp ez ad okot, lényegében minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Vannak sikerek, csalódások, nehéz napok, de szinte minden úgy, ahogy vártam.

2. Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Ide tájolom magam most. 2015 legfontosabb szakmai küldetése számomra, hogy lassan átcsoportosítsam erőforrásaimat és beindítsam a saját vállalkozásomat, amivel biztos jövedelmet termelek. Mindazonáltal már most látok annyira előre, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen van már megbeszélve néhány fizetős filmem, ráadásul túravezetői pályafutásom is kezd körvonalazódni, mindezeket kell nagyon hatékonyan és minőségileg végeznem, hogy további lehetőségeket hozzanak magukkal. Küzdöttem sokat tavaly, ám még csak most jön a java, rendkívüli év áll előttem. Úgy érzem, az már beigazolódott, hogy jó úton járok, van tehetségem ahhoz, amit imádok csinálni és ez nyerő párosítás. Sokat kell még tanulnom, kétség sem fér hozzá, mind szakmai, mind önmenedzselés terén, valamint üzleti dolgokban is képeznem kell magam, de megkérdőjelezhetetlen, hogy van értelme ezekbe energiát fektetnem.

3. Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Ez már a 2016-os év projektje lesz számomra, legrosszabb esetben. Jelen helyzetemben azt sem tartom kizártnak, hogy előbb bekövetkezik, mint gondolom, de aggódnom emiatt egyáltalán nem kell. A tavalyi céljaimat is úgy értem el, hogy nem láttam magam előtt az utat teljes valójában és hosszában, csak tettem a dolgom és mindig az aktuális feladatokra koncentráltam. Ha tudod mit akarsz elérni, és elvégzed érte a napi feladataidat, az élet megoldja a többit, gyakran ezüsttálcán kínálja a lehetőségeket.

Itt tartok hát most, minden a terveim szerint alakul, s ahogy az előző posztban is írtam, már csak két év, és a blogom (és persze az életem) beteljesíti önmagát és remélem ezáltal sok embernek adok hitet, hogy kövesse az álmát, higgyen magában, és soha ne adja fel. Sokszor jött már szembe az a mondás, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, és most már én is értem. Ennek a kulcsa, hogy azt csinálom amit imádok, és néhány kivételtől eltekintve nagyon élvezem a kis karrierem: mikor egy hegyen rohangászok a kameráimmal, vagy ülök a gép előtt és alkotok, vagy amikor jön egy üzenet, hogy: jaaaj, de jó a film, úgy visszamennék. Ha pedig elérem a célom, az utam véget ér, és már nem lesz mit élvezni. Akkor majd új célom lesz és új utam, de azt is nagyon fogom élvezni, hisz az a lényeg! 😉

ÉLŐ KÖZVETíTÉS

No, eljött a nagy nap, utolértem magam, mostantól élő a közvetítés, az észosztás végére értem, mostantól a dolgos hétköznapokról mesélek, a nagy szavak és elméletek már csak fűszerezésként lesznek jelen. Néhány hétnyi spéttel azért csalok, de csak azért, hogy tudjak legalább heti egy postot írni, mert hál’ istennek egyre többet utazom, és nem mindig lesz netem, időm írni.

Szóval az elmúlt hetekben elkezdtek pörögni az események, édesanyám segítségével gőzerővel lakást keresünk. Nehéz ügy, mert nincs rá sok pénzünk, és nem is szeretném elkótyavetyélni a pénzt, de ha sikerülne venni, jelentősen csökkenne az összeghatár, amiből meg tudok élni, és jelenleg ez is közelebb vinne a célomhoz. Nemrég megint szembejött egy videó, amit az a srác (Alex Chacón) csinált, akinek egy korábbi videója rengeteg inspirációt adott, és azóta is rengetegszer megnéztem. Írtam is neki egy levelet, hátha eljut hozzá. Azt gondolom, sokban hasonlítunk, és szerintem fog is válaszolni. Nekem is írtak már ismeretlenül, én is írtam már többször, és mindig kaptam választ, van akivel azóta haverság alakult ki. Tőle azt kérdeztem, ő hogy jutott el oda, ahol most tart, illetve utaltam rá, hogy szívesen csatlakoznék a motoros túrájához, amit jövőre tervez európában. Ez is egy olyan próbálkozás aminek csak pozitív kimenetele lehet. Szerintem fontos, hogy sok ilyen lehetőséget teremtsek magamnak, legyinthetnék, hogy á, úgyse fog válaszolni, de hát csak 10 percbe került, míg megírtam a levelet. Nemrég felvettem a frissen meghosszabbított útlevelemet is, az hiszem nem kell magyaráznom, miért olyan jelentőségteljes ez a pillanat egy utazónak! 🙂 A youtube-on is garázdálkodtam, a csatornám népszerűsítése érdekében mások videoihoz kommenteltem szorgalmasan. Ez egy szükséges rossz, amíg nem lesz elég feliratkozóm, és elég gyakoriak a videóim, hogy naponta pötyögjenek a megnézéseim. Jelenleg egyébként a csatornámat összesen 7966-szor nézték meg, ami lófasz. Néha-néha majd megemlítem hol tart ez a szám.
Az elmúlt hetekben megint kaptam újabb pozitív impulzusokat: egy régi ismerősöm, nyaralást szervez (egy vitorlást bérelnek cimboráival) és arra ösztönözte a “munkásságom”, hogy a hajóskapitánnyal kialkudja, hogy csinálnak egy rövidfilmet az útról, és azt a kapitány használhatja majd “reklámfilmként”, ő pedig elenged a bérleti díjból a csapatnak 300 eurót… Nagyon boldoggá tett ez az apróság, ha csak ennek az egy embernek inpirációt, ötletet adtam, már megérte reklámozni a hitvallásom.
A másik pozitívum számomra, hogy az utazási iroda főnöke megemlítette, hogy beszéljünk egy korábbi felvetésemről, miszerint szívesen bedolgoznék nekik olyan dolgokban, amiket lehet online végezni. Jó lenne, ha egy újabb bevételforrást tudnék teremteni magamnak, ráadásul olyat, amit bárhol a világon tudnék csinálni… Arról nem is beszélve, hogy jelenleg egy ilyen előre nem tervezett bevételből tudnék venni magamnak újabb kütyüket…

Szóval alakulnak a dolgok, mosolygósan telnek a napok, hétről hétre egyre boldogabb vagyok, és egyre jobban érzem, hogy haladok a célom felé!