ÚJ CÉLOK

Bizony bizony, új célok! A régieket majdnem teljesen elértem, bár a passzív jövedelmek generálásával vannak még problémáim, de ennek fényében az új célok leginkább ebben a témakörben csoportosulnak.

Először azonban lássuk, mit írtam le 3 évvel ezelőtt:

Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Tulajdonképpen nagyon jól fogalmaztam, hisz óvatos voltam a “határidőkkel”, mostanra azonban éhes lettem, éhes a sikerre, amiből már tapasztaltam az elmúlt időszakban. Az első és második tétel abszolút pipa, főállásban filmezek és outdoor túrákat vezetek, hozzátéve gyorsan, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, de szerencsére azt is nagyon élvezem, király érzés megcsinálni valamit, amit korábban nem tudtam! Az iskolában sokat tettek azért, hogy megutáljuk a tanulást, de ha olyasvalamit tanulsz, ami érdekel, amit szeretsz, az egy teljesen más dimenzió! Az is kikristályosodott az elmúlt időszakban, hogy a passzív jövedelem nagyon jól hangzik ugyan, de távolról sem arról van szó, hogy elültetem a pénztermő fát és onnantól semmit sem kell csinálni. Az viszont nyilvánvalóan nem mindegy, hogy valaki mennyi és milyen munkával keresi a pénzét. Én két lehetőséget láttam az elmúlt időszakban:

Megtanulsz valamit, ami nagyon trendi és felfelé ívelő, mint pl. webshopot üzemeltetni. Ez már ma is óriási biznisz, de számos tanulmány szerint az elkövetkezendő években tovább bővül majd a piac, egyre több üzlet lesz online. Világviszonylatban beszélek, nem Magyarországról. Ma már fillérekből össze lehet, hozni egy ilyet, de ne felejtsétek el, bár egy csomó mindent lehet automatizálni, önműködő sose lesz! Ha nulláról kezded, eleinte rengeteget kell foglalkozni vele, míg megtanulod hogy is kell csinálni, aztán felépíted, befuttatod. Ezután jöhet a szabadság része, amikor már csak napi pár órát (vagy annyit se) kell vele foglalkozni, de végleg sose hagyhatod magára, mert elavul, kimegy a divatból a terméked, vagy maga a weboldal stb…

A szenvedélyeddel foglalkozol. Sokunknak van hobbija, szenvedélye, amit imád csinálni, amire az összes pénzét költi, amibe úgy bele tud feledkezni, hogy órák múlva azt veszi észre, lement a nap… vagy épp feljött… Az én véleményem az, a mai világban már bármivel lehet pénzt keresni, csak nem mindig könnyű megtalálni a piacot. De mindennek van! Gondoljatok bele! Biztos jártatok már úgy, hogy egy piacon, plázában sétálva láttatok egy terméket, amiről nem hittétek el, hogy tényleg látjátok és tényleg pénzt kérnek érte. Nos, elárulom, ha nem lenne aki megveszi, nem gyártanák… Ha elkezded valamibe igazán beleásni magad, olyan közegbe járni, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz, olyan lehetőségeket fogsz találni, amire egymagad sose jöttél volna rá!

A végén azért zárójelben megjegyzem, a fent említett két út (valószínüleg) nem mindenki számára járható, különbözőek vagyunk, van, aki jobban szereti, ha bemegy egy irodába, megmondják neki, hogy mit csináljon, ledolgozza az idejét és kilépve a munkából nem is gondol rá másnap kezdésig. Tény, az általam preferált két út teljesen más életforma, sokkal szabadabb és ezáltal bizonytalanabb is, de Te, aki olvasol, valószínüleg azért teszed, mert változtatni szeretnél az életeden.

Jómagam egyébként a korábban említett két út közül mindkettőt választom, az elmúl három évben a szenvedélyemen, a filmezésen dolgoztam nagyon sokat, s most ehhez szeretném hozzátenni a másik opciót is, pénzt keresni online (nem webshopot csinálok 🙂 ). Az idei célom tehát:

Az online pénzkereseti rendszereimet felépíteni.

Egy következő bejegyzésben majd kifejtem jobban, mi is az én online utam! Addig is, ha éppen új életet szeretnétek kezdeni, és ráértek (36 percet), nézzétek meg az előadásomról készült videót, amit ebben a témában tartottam a tavalyi Járatlan Utakon Fesztiválon. Ha kérdésetek van, nyugodtan kommenteljetek, vagy akár adjatok tippet, milyen téma érdekelne Titeket!

Reklámok

POFON A CSÚCSON

Két és fél hónapot töltöttem délkelet Ázsiában, s az utazás merőben mást adott, mint amire számítottam. Életem egyik legjobb kalandja volt, de visszatekintve sokkal spirituálisabb, mint ahogy ott, a pillanatban megéltem. Bizonyos értelemben a csúcsa volt az elmúlt 3 év kemény munkájának, más szempontból pedig egy újabb pofon.

Volt némi időm gondolkozni, egy kicsit elemezni, kívülről nézni magam. Ennek a jelentőségét hajlamos vagyok elfelejteni, s azt hiszem Ti is. Nem tudom, mások is hasonlóan működnek-e, de hajlamos vagyok állandóan letérni az útról, pedig amikor megtaláltam az utam, azt hittem ezzel többé már nem lesz gond, mint mikor még “gyári munkás” voltam.

Nos… megint elhittem, hogy király vagyok és már pályára állítottam magam. Most szólok, hogy ilyen nincs. (Felírom magamnak is!) A tanulás sosem ér véget, az alázat pedig nagyon fontos útitárs! Szerencsére van nekem egy szerb jóbarátom, aki karakán annyira, hogy megmondja a dolgokat akkor is, ha nem feltétlen azokat szeretném hallani. 2016 év végére teljesen bedarált a rendszer, ontottam a filmeket, és közöttük szépen elvesztem. Épp az kopott el, amitől olyan jó voltam, hogy minden filmet úgy készítettem el korábban, hogy próbáltam túlszárnyalni az előzőt, akár az operatőrködés, akár a vágás által. Elveszett a szenvedély. Gyengécske kifogásom, hogy rengeteg pénzt kellett megkeresnem a lakásfelújításra és a délkelet Ázsiai turnéra. A vicc az, hogy pont azért nem akarok egy céget építeni a kis egyszemélyes vállalkozásomból, mert nem szeretnék cégvezető lenni és elveszteni azt, amit úgy imádok csinálni. Filmeket, szenvedéllyel!

Úgyhogy visszakanyarodok a kezdetekhez, több okból is:

Egyrészt a korábban lefektetett célokat elértem 90%-ban, így új célokat kellett kitűznöm,

másrészt azt a fajta mentalitást, amit a kezdetekkor magaménak tudtam, újra fel kellett vennem!

Esténként megint oktató videókat nézek és újra a fejlődés került középpontba, mindezeket pedig máris látom az új videóimon, amiket hamarosan Ti is megnézhettek… Több ilyen oktató videóban is belefutottam egy kifejezésbe, ami angolul jobban hangzik, de azért lefordítom:

Learn, make, repeat (Tanuld, csináld, kezd előről)

Nem kell sokat kutatni az emlékeimben, hogy tudjam, így csináltam a kezdetektől jó sokáig, és imádom az érzést, amikor tanulok valami cool dolgot, aztán a következő videómban én is megcsinálom. Nem is tudom, hol tértem le az ösvényről, de azt tudom, rátaláltam újra, s most még hosszabban fogok menni rajta a következő ilyen posztig!

Újra felszállok!

 

VÉGE.

Nem bírtam tovább, a testem feladta.

Najó, ez így kissé drasztikusan hangzik, ennyire nem rossz a helyzet. Tény, a szervezetem szólt, ideje visszavenni. Épp egy éjszakai forgatásra készültem elő, lényegében egy egész napot azzal töltöttem, hogy pakolásztam a cuccom, töltögettem az akksikat, formáztam a kártyákat, elvégeztem néhány kísérletet a vágóprogramban, s estére kezdtem érezni, nem vagyok jól. Szívem szerint lemondtam volna a forgatást, de nem akartam megszivatni másik öt embert, aki úgy szervezte a szombat estéjét, hogy velem töltse… Széjjelfagyoskodtam az estét, kabátban voltam szinte végig (a többiek pólóban leginkább), másnap mértem a lázam, 40,5 volt. Szóval ágynak dőltem úgy rendesen. Mivel a fekvésen kívül képtelen voltam másra, volt időm elgondolkozni a dolgaimon. Több nagy okosság is eszembe jutott, a legfontosabb, hogy nincs az a munka, nincs annyi pénz, amiért érdemes lenne tönkremennem. Szóval a jelenlegi életvitelemet fel kell adjam. Amíg volt egy főállásom és egy mellékállásom még képes voltam menedzselni a dolgokat, most már viszont két főállásról beszélhetek nyugodt szívvel. Így hát megszületett az elhatározás, hogy felmondok a vendéglátós munkahelyemen végre. A szüleim kissé aggódnak, de majd rájönnek, nincs miért, ezen a héten minden nap felhívott valaki valami munkával. Egy túravezető kollégám levetítette az egyik filmemet egy egyesületnél ahol dolgozik, ott egyből elkérték az elérhetőségemet, hogy felkérjenek több film elkészítésére is. Egy másik megrendelőm akinek a napokban adtam le egy filmet, felhívott, hogy köszöni szépen a filmet, szeretne újabb megbízást adni, most meg fotózni kéne neki. Egy másik ismerősöm egy januári forgatás kapcsán hívott, neki még egy másik filmmel is tartozom, szóval áááá… Totál el vagyok havazva. Erre jött ma egy olyan telefonhívás, amitől majdnem felugrottam a felsőszomszédhoz örömömben. És egy kis lecke, hogy is működnek a dolgok. Néhány hete bevállaltam egy rendezvény filmezését, lényegében aprópénzért, mert alapítvány szervezte, nincs lóvéjuk. Húztam a számat rá, mert ha már nincs életem, legalább pénzem legyen… Végül persze erre is igent mondtam. Ott megismerkedtem egy hölggyel, akinek a mai telefonhívást köszönhetem. KÖSZÖNÖM! Szeretne megismerkedni velem egy producer, akinek ha eléggé tetszem (és a munkám), akkor visz operatőrködni egy síelős műsorba… (Most ugrottam mégegyet 🙂 ) Erről álmodtam, ilyen életre vágytam. Két dolgot kell majd egyszerre csinálni amit imádok. Síelni és filmezni… KÖSZÖNÖM!

Mikor jobban lettem, bementem újra dolgozni. Beléptem és ott ült mindkét főnököm egy asztalnál, ezt jelnek tekintettem. Kértem őket, hogy beszéljünk, odaültem, és felmondtam. Az ott nagyon hirtelen szitu volt, kissé meggondolatlannak is éreztem utána magam, viszont rettentően megkönnyebbültem később. Az az igazság, hogy nincs veszítenivalóm. Ha nem jönnek be a számításaim, még mindig bármikor visszaállhatok egy pultba. Persze erre nem lesz szükség, de nincs miért aggódni. Sőt! A profi filmes csapat akiket mostantól csak Borbrádörsz néven fogok emlegetni, már most is sokszor hívott melózni én meg kénytelen voltam nemet mondani, ami kurvára ciki (mivel “bekönyörögtem” magam hozzájuk és azóta kb. 2-szer voltam forgatni nekik). De nem aggódom, velük épp azért szeretnék annyira dolgozni, mert amellett, hogy szakmailag nagyjából 8848 méterrel vannak fölöttem, emberileg is nagyon jó fejek, Zolival asszem nagyon egy hullámhosszon vagyunk, Petivel meg még nem nagyon dolgoztam, de eddig megnyilvánulásaiból arra következtetek, vele sem lesz nehéz együtt forgatni.

leviörül

Boldogság van!

Hát ennyi. Befejeztünk egy újabb fejezetet (nem én és a hangok, én és TI 🙂 ), háromból kettő pipa. A kezdetekkor 3 célt fogalmaztam meg, az első volt, hogy hozzon pénzt a filmezés. Ezt már elértem, jó ideje csurran cseppen valami. Most a másodikat is kipipáltam, főállássá fajult a dolog. 2 és fél év alatt. Szerintetetek mennyi idő kell a harmadikhoz?

 

 

PERSONAL BRAND

Mai világunkban már szinte minden az üzletről és a pénzről szól, ki-ki eldöntheti, hogy ez jó vagy rossz, nekem is megvan a véleményem, de most nem erről szeretnék írni, ez így van, és kész. Jópár dolog van az életben, amin nem változtathatunk, vagy csak kis mértékben, ezért nagyban megkönnyíthetjük a saját helyzetünket, ha nem azokon a dolgokon duzzogunk amiket nem szeretünk, inkább megtanulunk minden helyzetben minél gyorsabban alkalmazkodni a körülményekhez (és azzal foglalkozni, ami számunkra kedves). A modern civilizációk előtti időkben ez a túlélést jelentette, ma már könnyebb az élet, a gyors alkalmazkodás nem a túlélés feltétele, de a sikeré bizonyosan. Így, szerencsére (még?) miénk a döntés, hogy

-automata droidok,

-intelligens kiborgok

leszünk a gazdasági gépezetben, esetleg harmadik opcióként

-kivonjuk magunkat a rendszerből.

Bár ez utóbbiban is látok kihívást, szépséget és főleg kalandot, én magam mégis úgy határoztam, a másodikat választom. Ennek okán kezdtem el építeni a saját márkám. Előző bejegyzésemben már karcolgattam és korábban is sokszor szóba hoztam, milyen fontos, hogy megtaláljuk a saját utunkat. Ezt nem kell túl misztifikálni, a saját utad egyszerűen az az élet, amiben jól érzed magad. Igazán! Szerintem olvasóim nagyobb hányadának nem, sokaknak viszont elsőre biztos az ugrik be: milliomosnak lenni és csak nyaralni életünk végéig. Bár véleményem szerint ez egyáltalán nem lehetetlen, ez csak egy végcél lehet, amit valójában el kell dönteni, fel kell kutatni magunkban, keserves próbálkozások által rájönni, mi az a tevékenység (jelenleg! de erről majd később), amit életünk végéig szívesen csinálnánk (és amivel megszerezzük a milliókat). Még ez is nagyon fantáziadúsnak és elrugaszkodottnak tűnhet, de az egész blogom arról szól, hogy nagyobb dolgokat is elérhetünk életünkben, mint azt gondolnánk. Mi több, ezt fogom a maga folyamatában bemutatni… 😉

De mi is az a personal brand?

Mi magunk.

Személyiségünknek, képességeinknek és képzettségeinknek elegye, amit alakíthatunk, formálhatunk, fejlesztgethetünk tudatosan, vagy ösztönösen. Van akkor is, ha alkalmazottak vagyunk és akkor is, ha vállalkozók. Rendkívül összetett dolog, ezért érdemes komolyan foglalkozni vele, máskülönben előfordulhat, hogy olyanok leszünk, mint egy Trabant, Ferrari motorral, vagy éppen fordítva. Képzeljétek el a világ legjobb fotósát, akinek a képei a fiókban (najó, egy memóriakártyán és az a fiókban) porosodnak. Vagy egy maratonfutót, aki 2 órán belül képes futni a távot (a jelenlegi csúcs 2:02:57), de még sose ment el egy versenyre sem. Magyarán, hiába vagyunk jók, el kell tudni adni magunkat. Van más típus is, ismerek olyan embert is, aki mindig nagyon jól keres, jó helyeken dolgozik, de mégse ragad meg sehol, mert ugyan, nagyon jól el tudja adni magát, nincs meg mögötte a valódi, értékes tudás. Az meg idővel kiderül. Talán értitek már mire akarok kilyukadni, folyamatosan elemeznünk kell magunkat, figyelni a konkurenciát, és fejleszteni azokat a területeket, amiken nem vagyunk elég jók. Véleményem szerint ez a legjobb játék, saját magam tamagocsija lettem, akivel minden nap foglalkozni “kell”. A kell-t szigorúan idézőjelbe téve, mert épp az a jó ebben, hogy amint elkezdenek jönni a visszajelzések, sikerélmények, az ember vérszemet kap, és többet akar, és már nem “kell”, sokkal inkább függőség. 😛

Két éve elkezdtem filmeket csinálgatni és feltöltögetni őket a facebook és youtube oldalaimra, aztán vártam a megnézések ezreit. Gyorsan rá kellett jönnöm, ennél kicsit nehezebb dolgom lesz. Naná, hogy nem voltak elég jók a filmjeim, sőt… Se a tudásom, se a technikám nem volt meg hozzá, hogy minőséget alkossak, arról nem is beszélve, hogy a videóim témája se volt annyira izgalmas, hogy milliók akarják megnézni. Szóval elkezdtem képezni, fejleszteni magam. Rengeteget tanultam, gyakoroltam és lestem a konkurenciát, ennek hatása pedig néhány hónap alatt meg is mutatkozott, a Baraka utazási irodával megállapodtunk, hogy az utazásaikról készíthetek filmeket. Ez volt az első fontos lépés karrierem “egyedfejlődésében”, eljutottam arra a szintre, hogy egy komoly cég látott bennem fantáziát, illetve általuk izgalmasabb témákat is kaptam. Ezen a ponton a technikai felszereltségem kezdett lemaradni, a bevételeim nagy részét ezért arra fordítottam, hogy megvegyem mindazt, amire úgy gondoltam szükségem van. Azért így fogalmazok, mert van, ami azóta is kihasználatlanul porosodik a polcon… 😀 Az is tanulópénz 😀 Minden adott volt hát, hogy még tovább fejlődhessek, azonban egy másik, számomra fontos területen lemaradást véltem felfedezni, ez pedig a marketing. Mindenben igyekszem tovább fejlődni természetesen, azonban ez az a terület, amiben a legkomolyabb elmaradásom van még mindig. Csináltam már olyan videót, amit más oldalán 10 ezren néztek meg egy hét alatt, ez a szám a saját oldalamon 750…

Ráadásul a jövőképem nem korlátozódik kizárólag a filmezésre, van tehát egy nagy rakás tanulnivalóm még, hogy megéljek abból, hogy én, én vagyok. Ezt a végére hagytam, de most kivételesen nem azért hogy minél többször leírhassam, hogy én, én, én! 😀 A personal brand-nek ugyanis van egy része, egy plusz, ami túlmutat azon, hogy kizárólag termékként tekintsünk magunkra. Kutatásaim során több helyen is olvastam, meghát az elnevezés se lehet tök véletlen, a személyiségünk nagyon sokat hozzátehet (vagy elvehet 😀 ), márkánk megítéléséhez. Nyilvánvalóan szakterületenként különbözik mivel lehet leginkább megnyerőnek lenni, egy fegyőr valószínüleg nem sokra megy kedvességgel, ellenben egy felszolgálónak jól jöhet.

Bízom benne, hogy ez a kis áttekintés segít, hogy letegyétek sikereitek alapköveit, vagy tovább fejlődhessetek, esetleg újabb kérdéseket vessen fel, bárhol is tartotok, örömmel veszem, ha Ti is megosszátok velem tapasztalataitokat!

 

 

A BOLDOGSÁG RECEPTJE

Az előző bejegyzésben ígértem, hogy a receptemet egy kicsit jobban kifejtem, saját példámmal alátámasztom, hát most megtartom az ígéretem:

1. Találd meg az utad, a szenvedélyed, ez a legfontosabb!

Nekem nagyon sok időbe telt és talán nem is kerestem mindig igazán. Viszont most, mikor megtaláltam, visszanézve látom azokat az elágazásokat, mikor már ráléphettem volna, de akkor még hagytam, hogy eltérítsenek. Legelőször kb. ötödikes lehettem, mikor már kacsingattam a fotózás felé, de akkor hiába kértem, a szüleim nem vettek nekem gépet (akkor még nem volt digitális technika, még drágább mulatság lett volna mint most), én meg akkor még nem voltam olyan elhivatott, hogy akkor jó, a zsebpénzemből összespórolom a rávalót. Később gimiben jelentkeztem fotó-videó szakkörre, de a tanárnak nem voltam szimpi, így nem járhattam. Megint eltérítettek. Mikor elkezdtem dolgozni végre vettem magamnak egy fényképezőt és elkezdtem gyakorolni. Aztán összejöttem egy lánnyal aki utálta, ha fotózok, én meg őt jobban szerettem mindennél, úgyhogy a fotózást fokozatosan elhanyagoltam. Szerintem máris kitaláltátok, hogy mikor vele szakítottam megint elővettem a gépet. Újra rájöttem mennyire imádom ezt csinálni, s közben durrant a GoPro őrület, így filmezni is elkezdtem. Immáron majd’ két éve csinálom, rengeteget fejlődtem, elképesztően élvezem, sikeres vagyok benne. Gyakran érzem azt, amit korábban sohasem: ott vagyok, ahol lennem kell. S most, erről az útról visszanézve látom, mennyi mindenre kihatással volt, hogy nem tudtam hol a helyem a világban. Kihatott az életem minden területére az a tudat alatti frusztráltság, amiről akkor még nem is tudtam, hogy létezik. Többek között azért is vagyok ilyen biztos ebben, mert azóta is ugyanazon a munkahelyen dolgozom, a legtöbb dolog ugyanaz körülöttem, csak a szabadidőmet már nem felesleges pótcselekvésekre pazarlom, aktív lettem, filmeket csinálok, utazok, inspiráló emberekkel töltöm az időmet, szenvedéllyel élem az életem, élvezettel érem el a céljaimat.

2. Csináld azt mindenáron. Nem fog nehezedre esni, mert imádod csinálni, szórakoztat, kikapcsol, feltölt! 

Elmesélem a hétvégémet. Szombat reggel a munkahelyemen kezdtem reggel 8-kor, nagyjából délben jöttem haza, akkor az új kamerámhoz kerestem színsémát, 2-kor rohantam is tovább helyszín felmérésre egy vasárnapi forgatáshoz, utána hazaszaladtam, járművet cseréltem és mentem vissza a melóhelyre egy koncertre (szervezőként ott kell lennem) fogadni a zenekart, segiteni a hangtechnikusnak pakolni, meg a végén kifizetni mindenkit. A koncert alatt storyboardot rajzoltam, a vége után meg még iszogattam kicsit a haverokkal, kettőre már ágyban is voltam. Vasárnap 7-kor kelés, 8-tól meló a munkahelyen, 11-től forgatás Budapesten mindenfelé, este 6ig. Utána hazajöttem és még átnéztem a felvételeket, postoltam pár képet ide-oda a napról. Általában a hétköznapjaim is úgy néznek ki, hogy reggel munkahely, este/éjjel vágok, tanulok, tevékeny vagyok. Rettentően élvezem. Nagyon jó érzés úgy lefeküdni, hogy mennyi mindent csináltam. Amit ebből az egészből ki akarok hozni, csak annyi, hogy amikor hazajövök melóból, bár néha fejben fáradtnak érzem magam, nekiülök mondjuk vágni, és annyira beszippant, hogy néha úgy repülnek el órák, hogy mikor rápillantok az órára, megrémülök, hogy baszki, abba kell hagynom, mert mindjárt kelnem kell… Már nincs tv előfizetésem se, sorozatokat se töltögetek, számítógépen se játszom már, csak tapasztalatokat és élményeket gyűjtök. Nem is vágyom másra!

3. Ennyi! Tényleg. Sikeres leszel, mert amit imádsz, abban gyorsan fejlődsz, nem unod meg, folyamatosan új kihívásokat keresel és találsz, egyre jobban belemerülsz, jobb és jobb leszel benne. Ha pedig valamiben jó vagy, akkor sikeres is leszel, sok lesz a sikerélmény és egyszer csak azt fogod érezni boldog vagy! Hamarabb mint gondolnád!

Még fel se töltöttem az első filmemet, sőt, még meg sem vágtam, máris rettentően élveztem amit csinálok. Szöszölni a beállításokkal, felmászni mindenféle lehetetlen helyekre elhelyzeni a GoPro-t, nézni a jobbnál jobb filmeket, hogy ellessem mi néz ki jól… Fejest ugrottam egyből. Heteken, hónapokon át minden szabadidőmet arra áldoztam, hogy kutattam mindent ami a témához kapcsolódik a technikai dolgoktól a művészi képkivágásokon, inspráló sportolókon át a marketingig mindent. Elég hamar nagyon konkrét elképzeléseim lettek, mit akarok csinálni és hogy. Persze azóta sok minden változott, de az az egy nem, amiért már senki sem tudna eltántorítani ettől. Élvezem minden percét. Mi több, még sikeres is vagyok benne. Ráadásul az élet (látszólag) úgy dobálja elém a lehetőségeket, mintha egy filmben lennék. Mikor az első referenciafilmemet kellett csináljam, rámírt egy ismeretlen srác a facebookon és felajánlkozott operatőrködni, s végül olyan felvételeket csinált, amikkel nem tudtam hibázni. A Baraka utazási irodának küldtem el azt a filmet, s azóta is visznek túrákra, hogy filmeket csináljak róla. Arról nem beszélve, hogy azóta még olyan sem volt, hogy ne legyen aktuálisan legalább egy film megrendelésem. Hulla fáradt vagyok, leterhelt, sokszor magányos, de minden este úgy fekszem le, hogy alig várom a másnapot, mert tudom, megint alkothatok, tehetek egy újabb lépést, utazhatok, filmezhetek, sportolhatok, nevethetek… És igen, boldog vagyok, nagyon!

Miközben átolvastam a bejegyzést eszembe jutott még valami amit sokan a boldogság zálogának gondolnak, én is annak gondoltam. Igen, a pénz. Amióta ezzel foglalkozom annyi pénzt költöttem rá, hogy össze se merem számolni, vettem kamerákat, egy motort, egy profi számítógépet vágni, túrafelszereléseket, sok-sok eurónyi költőpénzt, pedig nem keresek többet, mint mikor semmim sem volt. A sors azonban ebben is partner, valahogy mindig jöttek a lehetőségek, segítségek, extra melók, hogy mindezt a sok “kacatot” megvehessem, ráadásul számtalanszor ingyen el- és bejutok olyan helyekre amiket korábban nem engedhettem meg magamnak. Szóval nem a pénz boldogít, maximum az élményt amit “vehetsz belőle”, de ismétlem, pénz nélkül is megkapom ugyanezeket az élményeket! Korábban évi 1-2 utat tudtam összehozni, most meg az elmúlt 20 hónapban volt 10 külföldi utam és még majdnem ennyi belföldi. Ezt akartam, s megkaptam, pedig most sem vagyok milliomos.

Szóval: Találd meg az utad, a szenvedélyed, ez a legfontosabb!

 

MÁR MEGINT LENDÜLETBE JÖVÖK

Húúúú.

Kemény időszak áll mögöttem. Nem világvége negatív értelemben, de valahogy mégsem azt éreztem, amit szerettem volna. Amióta az utamra tévedtem, rengetegszer hasított belém: ott vagyok, ahol lennem kell. Na, hát ez az elmúlt időszakomból kimaradt és összességében a telemről elmondhatom, nem jól csináltam. Túlságosan bezártam magam, beletemetkeztem a munkába, és a tél végére, tavasz elejére jött ki rajtam minden, amit addig figyelmen kívül hagytam. Leszámítva a karácsonyt és egy szilveszteri túrát Torockóra, valamint 1 napot Párizsban, az elmúlt néhány hónap nagyrészt azzal telt. hogy a munkahelyemen, vagy itthon dolgoztam, vagy bebasztam, vagy… ennyi. Semmi igazán értelmeset nem csináltam ezen kívül. Az élet azért most sem hagyott cserben, nincs okom panaszra, megismertem újabb, hozzám hasonló gondolkodású embereket, akik képesek inspirálni, és akik átlendítettek ezen a holtponton, ami persze csak az én hibám volt. Már megint… 😀 Egy új ismerős segítségével voltam Rómában, ami az első lépés volt ahhoz, hogy most azt írjam, végre jól vagyok. Majd idővel egy film is készül róla, de az szerelemfilm lesz, nem megrendelésre, szóval határidő nincs, akkor lesz kész, amikor már nem tudok javítani rajta… 🙂

De a lényeg, hogy sikerült újra felépítenem magam fejben, most, mikor ezt írom, majd kicsattanok, jó lenne, ha meg is gyógyulnék végre. Néha melóban eszembe jut, hogy de jó lenne lebetegedni, hogy otthon maradhassak és kicsit többet tudjak a saját dolgaimmal foglalkozni… ilyenkor meg persze mindig rájövök, hogy az a betegség, ami miatt én itthon maradok, az úgy elveszi az erőmet, hogy még a gép előtt ülni is béna vagyok… 😀

Ettől függetlenül ma néhány óra alatt többet csináltam, mint az elmúlt 3 napban összesen, ez pont jól mutatja, milyen fontos, hogy próbáljuk életünket kiegyensúlyozni amennyire tudjuk, mert egyensúlyban sokszorosa a teljesítőképességünk. Ezért basztam el a telet. Azért így is haladtam, tanultam sokat, dolgoztam privát filmeken is, de mégis lehettem volna hatékonyabb is. Ezt a hibát többé nem elkövetendő, ma a 2015-ös akciótervemen dolgoztam főként, tavaly még leginkább érzésből egyengettem a “vállalkozásomat”, idén ennél egy kicsit több tudatosságra lesz szükségem, hogy tudjam tartani a tempót fejlődésben. Úgy gondolom alapvetően jó irányba vittek ezek az érzések, de nagyon fontos, hogy ne csak kiegyensúlyozottságból, hanem szervezettségből, tudatosságból fakadóan is növeljem a hatékonyságomat. Főként azokon a területeken, amik nem olyan élvezetesek, mint mikor kint forgatunk, vagy rakom össze a filmet, van egy csomó apró, kintről észrevétlen részlet, melyekkel napi szinten baszakodnom kéne, de sokszor elmarad. Gyakrabban kéne blogolnom is (bár ez is inkább az élvezetes kategória), hogy ha valakit tényleg érdekel, mit hozok ki a nyamvadt kis életemből, hát lássa is. Valamint az is egy célkitűzésem a bloggal kapcsolatban, hogy igyekezzek kézzelfoghatóbb bejegyzésekkel is jelentkezni, szappanoperák mennek a tv-ben is, én meg annál szeretnék többet is “adni”.

Remélem örültök, hogy visszatértem, én nagyon!

Isten hozott, tavasz! 🙂

INDUL A SZEZON

Na jó, hamarosan… 🙂

De már kezdenek körvonalazódni bizonyos dolgok és ez nagyon izgalmas! Megkaptam a listát a Barakától, hogy idén mely túráikról szeretnének filmeket készíttetni velem, hát megörültem… Olyanok is vannak köztünk, mint Madeira, Norvégia, vagy egy vulkántúra… Elég jól hangzanak, na… Csupa olyan hely, ami a vágyaim között szerepel… 🙂 Igaz, nem egyszerű a választás mert még a túravezetős naptárammal is össze kell fésülni (amit még nem kaptam meg), és persze mindezeket még hozzá kell igazítanom a munkámhoz is. Meg a motorozáshoz, mert az már annyira hiányzik, hogy le sem tudom írni… 🙂

Időközben jelentkeztem egy tanfolyamra is, egy új program kezelését szeretném megtanulni, amivel jól bele lehet mahinálni a filmekbe, meg szuper feliratokat és címeket is lehet vele készíteni. Végül sajnos nem indult el a tanfolyam, mert nem lett elég jelentkező… 😦 Ezt egyfelől sajnálom, mert ezt is magamnak kell megtanulnom, kikísérleteznem, viszont legalább nem lesz nagy a konkurenciám ezen a téren… 😀

Egy érdekességgel is szembesültem, a Google+ rendszerben az egyik videómat elkezdték megosztani Montenegroban, hogy: így látja egy külföldi a mi országunkat! 🙂 Lassan lassan csak történik valami a nézettségemmel is, de legalább látszik, hogy van értelme a SEO-val (keresőoptimalizálás) foglalkozni, mégha keservesen lassan épül is a dolog.

Mindezek mellett pedig a szabadúszós oldalon is szeretném magam kissé keresettebbé tenni, az a tervem, hogy ősztől, ha véget ér a túraszezon, legyenek már viszonylagosan állandó megrendeléseim innen!

Egy újabb filmem is elkészült, a Kondor-túra társaságnak vágtam egy filmet, Gemencen voltak a fiúk túlélő túrán, január elején. Sajnálom, hogy én magam nem tudtam velük menni, mert egy operatőr volt csak velük, és nekem sokféle felvétel hiányzott az anyagból, de most nem az volt a feladatom, hogy ezt megítéljem, igyekeztem kihozni a legtöbbet az anyagból!

 

SZÁMVETÉS

Még egy éve se írom a blogot, mégis úgy érzem, itt az ideje számot vetnem veletek, nektek!

Először is, nézzük, milyen célokat tűztem ki a kezdetekkor:

1. Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Hát igen, az első célt elértem! Mostanra eljutottam oda, hogy be-beesnek fizetős melók, pénzért is vágok már filmeket!! Tegnap ráadásul ránéztem az egyik fotóárusító weboldalra, ahová régebben töltöttem fel képeket, és meglepve tapasztaltam, hogy még ott is kerestem kőkemény 2,80 dollárt 😀 Még úgy is, hogy néhány feltöltött kép után abbahagytam az egészet, mert láttam, hogy sajnos a fotóim egyáltalán nem ütik meg a kívánt szintet, elsősorban az elavult fényképezőgépem miatt. Na mindegy, mindenesetre jót nevettem az összegen, meg azon, hogy azért csak működni fog ez is, hosszútávon.

Azon elképzelésem is abszolút bevált, hogy lesznek olyan melók, amik megdobbantják a szívem, mint az utazás, vagy a sportok és lesznek olyanok is, amik nem a szívemhez legközelebb álló témák, de ha azokból jön a bevételem, hát szívesen csinálom. A legtöbb bizalomra épp ez ad okot, lényegében minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Vannak sikerek, csalódások, nehéz napok, de szinte minden úgy, ahogy vártam.

2. Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Ide tájolom magam most. 2015 legfontosabb szakmai küldetése számomra, hogy lassan átcsoportosítsam erőforrásaimat és beindítsam a saját vállalkozásomat, amivel biztos jövedelmet termelek. Mindazonáltal már most látok annyira előre, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen van már megbeszélve néhány fizetős filmem, ráadásul túravezetői pályafutásom is kezd körvonalazódni, mindezeket kell nagyon hatékonyan és minőségileg végeznem, hogy további lehetőségeket hozzanak magukkal. Küzdöttem sokat tavaly, ám még csak most jön a java, rendkívüli év áll előttem. Úgy érzem, az már beigazolódott, hogy jó úton járok, van tehetségem ahhoz, amit imádok csinálni és ez nyerő párosítás. Sokat kell még tanulnom, kétség sem fér hozzá, mind szakmai, mind önmenedzselés terén, valamint üzleti dolgokban is képeznem kell magam, de megkérdőjelezhetetlen, hogy van értelme ezekbe energiát fektetnem.

3. Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Ez már a 2016-os év projektje lesz számomra, legrosszabb esetben. Jelen helyzetemben azt sem tartom kizártnak, hogy előbb bekövetkezik, mint gondolom, de aggódnom emiatt egyáltalán nem kell. A tavalyi céljaimat is úgy értem el, hogy nem láttam magam előtt az utat teljes valójában és hosszában, csak tettem a dolgom és mindig az aktuális feladatokra koncentráltam. Ha tudod mit akarsz elérni, és elvégzed érte a napi feladataidat, az élet megoldja a többit, gyakran ezüsttálcán kínálja a lehetőségeket.

Itt tartok hát most, minden a terveim szerint alakul, s ahogy az előző posztban is írtam, már csak két év, és a blogom (és persze az életem) beteljesíti önmagát és remélem ezáltal sok embernek adok hitet, hogy kövesse az álmát, higgyen magában, és soha ne adja fel. Sokszor jött már szembe az a mondás, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, és most már én is értem. Ennek a kulcsa, hogy azt csinálom amit imádok, és néhány kivételtől eltekintve nagyon élvezem a kis karrierem: mikor egy hegyen rohangászok a kameráimmal, vagy ülök a gép előtt és alkotok, vagy amikor jön egy üzenet, hogy: jaaaj, de jó a film, úgy visszamennék. Ha pedig elérem a célom, az utam véget ér, és már nem lesz mit élvezni. Akkor majd új célom lesz és új utam, de azt is nagyon fogom élvezni, hisz az a lényeg! 😉

ÚJ ÉV ÚJ REMÉNYEK

Rég nem jelentkeztem, tudom, de több oka is van. December közepe táján gondolkoztam rajta, hogy ideje lenne egy évértékelő bejegyzést írnom, de aztán máshogy alakult. Voltam egy fesztiválon, ahol egy rakás utazó volt összezárva egy helyen, s össze is ismerkedtem egyikükkel, akivel nekem kellett… 🙂

Egy motoros fickóról van szó, aki “projekt-motorozással” foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy kitalál valami érdekeset, az évek alatt felépített kapcsolatrendszere által szervál némi támogatást (főként felszerelés formájában), aztán elmegy a kalandra, fotózik, él, túlél, kalandozik, majd hazatérés után ír róla egy cikket, amit megpróbál eladni újságoknak. Etéren és motorozás terén is sokkal tapasztaltabb nálam, kétség sem fér hozzá, viszont személyemben egy olyan emberre talált, aki képes vele tartani (reméljük) hegyen-völgyön át, s mindezt fel is tudja venni és egy filmet tud készíteni az útról. Vannak ennél összetettebb tervei is, melyekben szívesen lennék partner, de ezekről nem beszélek (hisz az ő ötletei), max majd ha alakulnak. Mindenesetre úgy gondolom mindketten segíthetünk a másiknak az előrelépésben. Talán mondanom sem kell, ez felvillanyozott rendesen, alig várom, hogy enyhüljön az idő és elővehessem a motort 🙂

Aztán mikor már szinte éreztem a bejgli illatát, kaptam egy mailt, ami tovább szélesítette a mosolyt az arcomon, ugyanis egy szilveszteri Torockó-túrára kellett beugranom túravezetőnek. 180-as pulzussal rohantam a főnökömhöz, hogy elenged-e, s miután rábólintott, red-bull nélkül is szárnyaltam örömömben. Ilyen évvel a hátam mögött és egy még durvábbal előttem, már igazán rámfért a karácsonyi semmittevés. Talán gyerekkoromban éreztem jól magam ennyire karácsonykor, az utóbbi években főleg a rohanás miatt nem tudtam igazán élvezni az ünnepeket, most nagyon jól alakult minden. Arról nem is beszélve, hogy azzal a tudattal mentem haza, hogy utána egyenesen Torockóra megyek szilveszterezni.

Túravezetőként! Ez volt a következő tétel a terveimben. Hihetetlen büszkeséggel töltött el túravezetőként felszállni a buszra, s bár a világot ezzel még nem váltottam meg, ez is csak egy újabb bizonyíték számomra, hogy a kezemben van a sorsom. Egy újabb célt értem el, egy újabb lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz. Jelentem, már csak 2 év, hogy végére érjek ennek a blognak, és elérjem a legfontosabb vágyamat, az általam elképzelt szabadságot. Akkor majd kitalálok valami új irányt, új célt, de addig is, élvezem az utat, ahogy Torockón is tettem.

Elképesztő élmény volt, sok szempontból. Egyrészt életemben először vettem részt egy úton túravezetőként, ami jár némi felelősséggel, megkíván némi felkészülést, ráadásul a szilveszeri buliba nekem kellett életet lehelnem. Na, ez a része ment a legnehezebben, nem vagyok egy sztár típusú kölök, nem igazán szoktam a társaság középpontja lenni, itt meg azt kellett csinálni. Nem is ment teljesen zökkenőmentesen, de végül jól sült el a buli, úgy érzem, meghát azért vissza is jelezgették. Az erőfeszítéseimet pedig kétséget kizáróan értékelték is. Érdekes módon másik két estén nem kellett a társaság közepének lennem, valahogy mégis az lettem. Ebből csak az egyiket mesélem, mert már így is mindjárt elfogy a papír… 😀 Utolsó, hazaindulás előtti esténken a kocsmában beszélgettünk, és valahogy arra terelődött a szó, hogy ki is vagyok én, honnan jövök és hova tartok. Elmeséltem hát az elmúlt néhány évemet attól a perctől, hogy darabokra hullott az életem, odáig, hogy újjáépítettem magam, túravezető lettem és a jövőbe tekintek. Azt hiszem még soha (vagy legalábbis nagyon kevésszer) fordult elő az életemben, hogy emberek ilyen kíváncsisággal a szemükben, szó nélkül hallgatnak engem. Ezek szerint eddig sok érdekeset nem mondhattam… 😀

Így léptem hát az óévből 2015-be, még végig sem gondoltam az egyiket, máris nyakamon a másik, dehát nagy célokat tűztem, s rövid határidőket, repül az idő, de már nem nyomtalanul, a boldogság karcolja arcomra a mosolyráncokat, én pedig csak álmodok és soha fel nem ébredek!

CSODA

Tudjátok kicsoda Miklós Edit? Az sem baj, ha nem. Ezt az Eurosport egyikt újságírója, Székely Dávid írta róla:

“Amikor a 2011-es világbajnokságon a Magyar Sí Szövetség illetékesei mondták, hogy Miklós Edit világ- és olimpiai bajnok akar lenne alpesi síben, bevallom mosolyogtam egy nagyot magamban. Mert persze, kellenek a célok, az életnek csak ambíciókkal együtt van értelme, de a legjobb, ha azoknak a realitásokhoz is van közük.

Aztán jött a 2014-es téli olimpia, az a fantasztikus lesiklás, és a hetedik hely. Ha nem ilyen magas rajtszámmal kell indulnia – ha nem kell újrakezdenie a FIS pontjainak gyűjtését azok után, hogy magyar színekben kezdett el versenyezni – nem kizárt, hogy most egy magyar olimpiai érmes alpesi síző lenne.”

Gondolom, nem Dávid volt az egyetlen aki nevetett rajta, akkoriban valószínüleg én sem tettem volna mást. Azonban az emberi hit, akarat, állhatatosság és alkalmazkodó képesség egy olyan tényezőegyüttes, ami csodákra képes, ezt már én is tapasztalgatom. Merthogy mit tartunk csodának? Azokat a dolgokat, amiket eddigi tapasztalataink, esetleg mások tapaszalatai alapján megmagyarázni nem tudunk. Azt, ha egy magyar lány egy téli olimpián 7. helyet ér el.

Kicsit több mint egy éve, sokaknak meséltem frissen kitűzött céljaimról, és éreztem rajtuk, belül ők is megmosolyognak engem. Azóta történt velem sok minden, céljaimhoz sokkal közelebb kerültem, és most már nem mosolyognak rajtam, én pedig egyre magabiztosabb vagyok. Sokszor megkaptam azt is, hogy milyen szerencsés vagyok. Hát, ezen csak mosolyogni tudok, bevallom. Véleményem szerint ugyanis a szerencse egyfajta jutalom. Azt az ember nem a két szép szeméért kapja, azért is megdolgozik, mint a leadott kilókért, vagy felszedett izmokért, a megtanult versekért, vagy az előléptetésért. Csak ez is a megmagyarázhatatlan kategóriába tartozik, mert két esemény között nem látjuk az ok-okozati összefüggést, tehát az nem lehet érdem, csak szerencse.

Az idei évet némi túlzással végigutaztam, ingyen. Voltam hótalpazni Ausztriában, nyaraltam Monacoban, Provence-ban, túráztam az Alpokban, a Dolomitokban, eveztem Montenegróban bringáztam az Isztrián. Szerencsés vagyok.

Az összes utam előtti hetekben napi 18 órát dolgoztam, hogy el tudjak utazni, majd ott egy kamerával rohangásztam fel, s alá egyfolytában, el is neveztek zergelábúnak. Minden út után hetekig napi 18 órát dolgoztam, hogy utolérjem magam, és egy film is készüljön az útról. Szerencsés vagyok?

 

Nagyon szerencsésnek érzem magam. Végre az vagyok, aki lenni akarok, kezembe vettem a sorsom, sikeres lettem és boldog! És ez nem csoda!