ÚJ CÉLOK

Bizony bizony, új célok! A régieket majdnem teljesen elértem, bár a passzív jövedelmek generálásával vannak még problémáim, de ennek fényében az új célok leginkább ebben a témakörben csoportosulnak.

Először azonban lássuk, mit írtam le 3 évvel ezelőtt:

Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Tulajdonképpen nagyon jól fogalmaztam, hisz óvatos voltam a “határidőkkel”, mostanra azonban éhes lettem, éhes a sikerre, amiből már tapasztaltam az elmúlt időszakban. Az első és második tétel abszolút pipa, főállásban filmezek és outdoor túrákat vezetek, hozzátéve gyorsan, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, de szerencsére azt is nagyon élvezem, király érzés megcsinálni valamit, amit korábban nem tudtam! Az iskolában sokat tettek azért, hogy megutáljuk a tanulást, de ha olyasvalamit tanulsz, ami érdekel, amit szeretsz, az egy teljesen más dimenzió! Az is kikristályosodott az elmúlt időszakban, hogy a passzív jövedelem nagyon jól hangzik ugyan, de távolról sem arról van szó, hogy elültetem a pénztermő fát és onnantól semmit sem kell csinálni. Az viszont nyilvánvalóan nem mindegy, hogy valaki mennyi és milyen munkával keresi a pénzét. Én két lehetőséget láttam az elmúlt időszakban:

Megtanulsz valamit, ami nagyon trendi és felfelé ívelő, mint pl. webshopot üzemeltetni. Ez már ma is óriási biznisz, de számos tanulmány szerint az elkövetkezendő években tovább bővül majd a piac, egyre több üzlet lesz online. Világviszonylatban beszélek, nem Magyarországról. Ma már fillérekből össze lehet, hozni egy ilyet, de ne felejtsétek el, bár egy csomó mindent lehet automatizálni, önműködő sose lesz! Ha nulláról kezded, eleinte rengeteget kell foglalkozni vele, míg megtanulod hogy is kell csinálni, aztán felépíted, befuttatod. Ezután jöhet a szabadság része, amikor már csak napi pár órát (vagy annyit se) kell vele foglalkozni, de végleg sose hagyhatod magára, mert elavul, kimegy a divatból a terméked, vagy maga a weboldal stb…

A szenvedélyeddel foglalkozol. Sokunknak van hobbija, szenvedélye, amit imád csinálni, amire az összes pénzét költi, amibe úgy bele tud feledkezni, hogy órák múlva azt veszi észre, lement a nap… vagy épp feljött… Az én véleményem az, a mai világban már bármivel lehet pénzt keresni, csak nem mindig könnyű megtalálni a piacot. De mindennek van! Gondoljatok bele! Biztos jártatok már úgy, hogy egy piacon, plázában sétálva láttatok egy terméket, amiről nem hittétek el, hogy tényleg látjátok és tényleg pénzt kérnek érte. Nos, elárulom, ha nem lenne aki megveszi, nem gyártanák… Ha elkezded valamibe igazán beleásni magad, olyan közegbe járni, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz, olyan lehetőségeket fogsz találni, amire egymagad sose jöttél volna rá!

A végén azért zárójelben megjegyzem, a fent említett két út (valószínüleg) nem mindenki számára járható, különbözőek vagyunk, van, aki jobban szereti, ha bemegy egy irodába, megmondják neki, hogy mit csináljon, ledolgozza az idejét és kilépve a munkából nem is gondol rá másnap kezdésig. Tény, az általam preferált két út teljesen más életforma, sokkal szabadabb és ezáltal bizonytalanabb is, de Te, aki olvasol, valószínüleg azért teszed, mert változtatni szeretnél az életeden.

Jómagam egyébként a korábban említett két út közül mindkettőt választom, az elmúl három évben a szenvedélyemen, a filmezésen dolgoztam nagyon sokat, s most ehhez szeretném hozzátenni a másik opciót is, pénzt keresni online (nem webshopot csinálok 🙂 ). Az idei célom tehát:

Az online pénzkereseti rendszereimet felépíteni.

Egy következő bejegyzésben majd kifejtem jobban, mi is az én online utam! Addig is, ha éppen új életet szeretnétek kezdeni, és ráértek (36 percet), nézzétek meg az előadásomról készült videót, amit ebben a témában tartottam a tavalyi Járatlan Utakon Fesztiválon. Ha kérdésetek van, nyugodtan kommenteljetek, vagy akár adjatok tippet, milyen téma érdekelne Titeket!

Reklámok

SZÁMVETÉS

Még egy éve se írom a blogot, mégis úgy érzem, itt az ideje számot vetnem veletek, nektek!

Először is, nézzük, milyen célokat tűztem ki a kezdetekkor:

1. Rövid távon szeretnék bevételt termelni szenvedélyeimmel: a fotózással, videózással, lehetőleg sportoláshoz, utazáshoz kapcsolódóan.

Hát igen, az első célt elértem! Mostanra eljutottam oda, hogy be-beesnek fizetős melók, pénzért is vágok már filmeket!! Tegnap ráadásul ránéztem az egyik fotóárusító weboldalra, ahová régebben töltöttem fel képeket, és meglepve tapasztaltam, hogy még ott is kerestem kőkemény 2,80 dollárt 😀 Még úgy is, hogy néhány feltöltött kép után abbahagytam az egészet, mert láttam, hogy sajnos a fotóim egyáltalán nem ütik meg a kívánt szintet, elsősorban az elavult fényképezőgépem miatt. Na mindegy, mindenesetre jót nevettem az összegen, meg azon, hogy azért csak működni fog ez is, hosszútávon.

Azon elképzelésem is abszolút bevált, hogy lesznek olyan melók, amik megdobbantják a szívem, mint az utazás, vagy a sportok és lesznek olyanok is, amik nem a szívemhez legközelebb álló témák, de ha azokból jön a bevételem, hát szívesen csinálom. A legtöbb bizalomra épp ez ad okot, lényegében minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Vannak sikerek, csalódások, nehéz napok, de szinte minden úgy, ahogy vártam.

2. Középtávon szeretném akkorára növelni ezen bevételeimet, hogy főállásban az előbb említett dolgokkal foglalkozhassak.

Ide tájolom magam most. 2015 legfontosabb szakmai küldetése számomra, hogy lassan átcsoportosítsam erőforrásaimat és beindítsam a saját vállalkozásomat, amivel biztos jövedelmet termelek. Mindazonáltal már most látok annyira előre, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen van már megbeszélve néhány fizetős filmem, ráadásul túravezetői pályafutásom is kezd körvonalazódni, mindezeket kell nagyon hatékonyan és minőségileg végeznem, hogy további lehetőségeket hozzanak magukkal. Küzdöttem sokat tavaly, ám még csak most jön a java, rendkívüli év áll előttem. Úgy érzem, az már beigazolódott, hogy jó úton járok, van tehetségem ahhoz, amit imádok csinálni és ez nyerő párosítás. Sokat kell még tanulnom, kétség sem fér hozzá, mind szakmai, mind önmenedzselés terén, valamint üzleti dolgokban is képeznem kell magam, de megkérdőjelezhetetlen, hogy van értelme ezekbe energiát fektetnem.

3. Hosszú távon szeretnék ezekből annyi passzív jövedelmet elérni, hogy a hétköznapi megélhetésemet biztosítsák.

Ez már a 2016-os év projektje lesz számomra, legrosszabb esetben. Jelen helyzetemben azt sem tartom kizártnak, hogy előbb bekövetkezik, mint gondolom, de aggódnom emiatt egyáltalán nem kell. A tavalyi céljaimat is úgy értem el, hogy nem láttam magam előtt az utat teljes valójában és hosszában, csak tettem a dolgom és mindig az aktuális feladatokra koncentráltam. Ha tudod mit akarsz elérni, és elvégzed érte a napi feladataidat, az élet megoldja a többit, gyakran ezüsttálcán kínálja a lehetőségeket.

Itt tartok hát most, minden a terveim szerint alakul, s ahogy az előző posztban is írtam, már csak két év, és a blogom (és persze az életem) beteljesíti önmagát és remélem ezáltal sok embernek adok hitet, hogy kövesse az álmát, higgyen magában, és soha ne adja fel. Sokszor jött már szembe az a mondás, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, és most már én is értem. Ennek a kulcsa, hogy azt csinálom amit imádok, és néhány kivételtől eltekintve nagyon élvezem a kis karrierem: mikor egy hegyen rohangászok a kameráimmal, vagy ülök a gép előtt és alkotok, vagy amikor jön egy üzenet, hogy: jaaaj, de jó a film, úgy visszamennék. Ha pedig elérem a célom, az utam véget ér, és már nem lesz mit élvezni. Akkor majd új célom lesz és új utam, de azt is nagyon fogom élvezni, hisz az a lényeg! 😉

MEGKÖNNYEBBÜLÉS

Méghozzá nagy megkönnyebbülés. Túl vagyok azon a beszélgetésen, ami számomra nagyon fontos volt a jövőm szempontjából. Említettem már, hogy a jövőmet nem a jelenlegi munkahelyemen képzelem el, és végre a főnökömmel is megbeszéltem, nagyjából milyen formában fogunk tudni elválni. Eddig is igyekeztem nem felégetni a hidakat magam mögött, és a mostani munkaadóim pláne megérdemlik, hogy kultúráltan tegyem most is, eddig sem terveztem másképp, de most, hogy meg is beszéltük nagyjából hogy tervezem a jövőm, nagy kő esett le a szívemről. Nagyon szerencsés vagyok, hogy támogatnak, nyugodtan sütögethetem a saját pecsenyémet is, nem gördítenek akadályokat elém, bár úgy gondolom, ezért a szerencséért is megdolgoztam, hiszen mindig lelkiismeretesen végeztem a munkám. Ráadásul a téli szezon a kezemre játszik, kissé átalakul a nyitvatartásunk, így egy picivel több szabadidőm lesz, terveim szerint időben be tudom fejezni a filmeket, amiket még év végéig el kell készítsek, ráadásul annyi a dolgom, hogy most már azt mondhatom, ha valaki filmet akar velem készítettni, ingyen már nem megy… juppijé!

A napokban egy újabb filmem is elkészül, egy tatai futóversenyen voltunk forgatni egy barátommal, örülök, hogy ez a film is majdnem kész. Aztán pedig nekieshetek a Barakás reklámfilmnek, amit a Reel Rock-on fognak vetíteni, na oda olyat akarok összerakni, ami után végre én is tetten érhetem magamon a fejlődést, ugyanis szinte minden filmem után kapok vállveregetéseket, hogy látják rajtam a fejlődést, amit csak én nem látok. Ez így van jól, én nyilván nem látom úgy, hisz napi szinten foglalkozom vele, de jó lenne most már, ha én magam is csettinthetnék, ejj ez jó lett…

Időközben pedig már egy újabb útra készülök, via ferrátázni megyek hétvégén, nagyon várom, újabb kihívás, de nagyon nehéz lesz, két napom lesz annyi anyagot felvenni, amiből egy faya filmet tudok készíteni, ami azért hegymászás közben nem lesz egyszerű feladat. Panaszkodni persze megintcsak nincs okom, az egyik hajtóanyagom a kihívás, minél nagyobb annál több energia szabadul fel bennem, meglesz ez is!

DŐL A LÉ?

 

Nem, az még azért odébb van, de a filmem eredményeképpen lefixáltunk további három túrát, amire elvisznek filmezni. Júniusban Provence-ba megyek tíz napra, júliusban a Dolomitokba, Augusztusban pedig Montenegróba visznek tengeri kajaktúrára. Szóval asszem ez a rész kezd beindulni. A rész alatt azt értem, hogy a “nagy terv” szerteágazóbb annál, mintsem megtanuljak filmezni és továbbra is alkalmazottként, csak most már operatőrként, vagy vágóként dolgozzak, szeretnék passzív jövedelmeket termelni. Ennek mikéntjéről több elképzelésem is van, igyekszem több dolgot is kipróbálni, futtatni párhuzamosan, nem egy lapra feltenni mindent. Idővel majd kiderül, melyikbe érdemes több energiát fektetni, és melyiket kell esetleg abbahagyni, mert több vesződséggel jár, mint haszonnal. Néhány lehetőség amivel próbálkozom:

 

YOUTUBE

Számomra az egyik legkézenfekvőbb a youtube hirdetések. A videóimat eleve feltöltöm a portálra, a dolgom csak annyi, hogy a fiókomat rendesen beállítsam, hogy szerezhessek vele bevételt. Ennek a pénzszerzésnek a főbb nehézségei, hogy jó nagy nézettséget kell elérni (kb 5000 felettit), hogy valóban pénzt kezdjen termelni, ráadásul az sem mindegy, hogy kik nézik. 5000 amerikai megnézés fényévekkel többet ér, mint 5000 magyar… Szintén megnehezíti a helyzetet, hogy csak jogtiszta tartalommal ér játszani, számomra ez a zene miatt jelent némi gondot.

 

STOCK FOTÓK, VIDEÓK

Ez is egy jó lehetőség passzív jövedelem szerzésre. Ezek a weboldalak tulajdonképpen árulják a fotóimat/videóimat, amik árából jutalékot fizetnek. Itt sem egyszerű a helyzet, egyrészről óriási mennyiségű a konkurencia, rengeteg az elcsépelt téma, másrészről nagyon sok és komoly feltételnek kell a feltöltött anyagnak megfelelnie, mind vizuális, mind minőségi szempontból. Ezzel azért próbálkozom, mert nem vesz el túl sok extra energiát, számomra alap, hogy ha utazom, sok képet készítek, egy kicsit jobban oda kell csak figyelnem, hogy a kritériumoknak megfeleljek, meg fel kell töltögetnem a képeket. Ha ez kész, a legeslegnagyobb bajom az lehet, hogy nem veszi meg senki. De idővel meg fogják 🙂

 

TERMÉKEK

Több területen is vannak ötleteim, melyekkel szintén szeretnék próbálkozni. Van pár pólóötletem, amiket szeretnék hamarosan megcsináltani magamnak. Ezekkel aztán semmi extra dolog nincs, teszek fel róluk képet a weboldalamra, s akinek tetszik meg lehet rendelni. Ez megint egy olyan dolog, amibe nem kell milliókat, vagy éveket ölni, megint a legrosszabb eset, ha nem vesznek egyet sem, de időt többet nem vesz el… Ugyanez a helyzet olyan eszközökkel, melyeket magamnak tervezek a filmezéshez. Magamnak mindenképpen megcsináltatom, mert szükségem van rá, később pedig ha valaki rendel belőle, csak le kell gyártatnom újra. 

 

SZOLGÁLTATÁS

Ez már nem passzív jövedelem, de olyan dolog, amit szívesen csinálok, így nem feltétlen érzem munkának. Elsősorban filmkészítésre gondolok, azon belül is rövidfilmek, reklámfilmek, promó anyagok, videóklipek. Sokat erről a témáról azt gondolom nem kell meséljek, ebben a lényeg, hogy minél jobb legyek, minél hangulatosabb, látványosabb filmeket készítsek.

 

Tisztában vagyok vele, hogy a fent leírtak sokkal nehezebbek, mint amilyen egyszerűen megfogalmaztam, higgyjétek el, oldalakat tudnék teleírni mindezek részletes elemzésével, de nem az a cél, hogy kioktassalak titeket ezekről, meg majd még úgyis hallotok róluk ahogy haladok velük!

ELSŐ BEVÉTEL

Az első pénzkeresetem hamarabb jött mint vártam. Ahogy említettem, az egyik túravezetőtől kaptam anyagokat, amiket ő vett fel, bringás, meg evezős túrákon. Nekiestem hát dolgozni egy újabb filmen. A felvételek nagyon remegtek és nem voltam benne biztos, hogy tudok-e velük mit kezdeni. Épp akkoriban váltottam egyik vágóprogramról egy jobbikra, de nem voltam benne biztos, hogy tudja-e őket megfelelő mértékben stabilizálni, mert a régiről tudtam, az nem tudná orvosolni a bajokat. Szerencsémre az új képes volt, viszont még annyira nehézkesen kezeltem, hogy rengeteget küzdöttem vele. Volt, hogy rosszul importáltam be a felvételeket, és sok órás munka után az egészet előről kellett kezdenem, volt, hogy a mentésemet nem tudta megnyitni a program és egy fél éjjel ráment, mire fórumokat böngészve, cikkeket olvasva nagy nehezen megoldottam a problémát. Nehézségek tehát mindig adódnak, de soha egy könyvben sem olvastam, hogy könnyű megvalósítani az álmainkat. Főleg, ha a sok szerencsétlenkedéshez azt is hozzáteszem, hogy mindezt általában a napi 8-10-12 óra meló után csinálom. Sokat segít, ha az ember olyat csinál amit igazán szeret, de attól a fáradtság még fáradtság marad. Ezt viszont mindig próbálom úgy felfogni, ha az ember többet akar, többet is kell tennie. A befektetett munka azonban mindig megtérül, ráadásul itt az életem a tét. Ha befuccsolok, még mindig ott a munkám, ami szerencsére azért nem egy bünti (jó melóm van jó közegben, jó főnökökkel), mint annak idején mondjuk a telemarketingezés volt, de hát nem a saját cégem, nem a saját álmom. Visszatérve a filmre, ennél legalább a zenét nem kellett napokig, hetekig keresgélnem, már előre tudtam, mit fogok alávágni. Nem a legelegánsabb megoldás, egy másik filmből lopni a zenét, de egyrészt elképesztően passzol a filmhez, másrészt azért az én alkotásom jelentősen különbözik attól, amiből csórtam. (Idővel ezen is szeretnék majd változtatni, van egy DJ ismerősöm, aki reményeim szerint majd tud írni zenéket a filmjeimhez.) Úgy gondoltam tök jól összeállt a film, elküldtem hát megnézésre, és vártam, milyen változtatásokat kér majd az iroda, s milyen kritikákat fogalmaznak meg. A kritikákat szerintem jól kezelem, sőt, kifejezetten érdekelnek. Rengeteget lehet fejlődni, ha átgondoljuk őket sértődés helyett, és megfontoljuk még ha elsőre sületlenségnek tűnik is. Az is előfordulhat, hogy nem jogos, de miközben átgondolod, eszedbe jut valami fasza ötlet. Jelen esetben erre nem volt szükségem, mert elsőre osztatlan sikert aratott a film az irodánál, és ami a legnagyobb boldogságomat jelentette, a főnök maga hozta fel, hogy beszéljük meg a munkám ellentételezését, tekintve, hogy most olyan túráról is csináltam nekik filmet, amelyen nem voltam ott. Sokat morfondíroztam, hogy mennyit is kérjek, arra is gondoltam, hogy nem kérek pénzt, inkább egy olyan túrát, amit én választok ki, és végre a tengeren túlra utazom, de úgy határoztam, a pénzt választom, és fejlesztem az eszközparkomat. Asszem még abban a stádiumban vagyok, amikor fontosabb a tovább fejlődés, és hogy visszaforgassam a keresetem ennek érdekében. DE!

 

AZ ELSŐ KITŰZÖTT CÉLOMAT ELÉRTEM! BEVÉTELT TERMELTEM A SZENVEDÉLYEMMEL, s mindezt 10 hónap alatt elértem.